PIPACSNYI IDŐ
Az idő kellemes volt, ideálisnak tűnt mindenki számára, hogy kilépjen a ház küszöbéről, és sétáljon, vagy kiránduljon a családjával, vagy éppen egyedül, barátaival. Így történt, hogy a nyár elején több család is kiruccant az otthonából, és közülük is sokan Avalon földeire tették a cipőiket, hogy megnézzék az ottani nevezetességet, amivel az összes szülő ijesztgetni szokta a gyerekeiket, vagy éppen megnevelni. „Hogyha nem fogsz szót fogadni, az Abyss-ban fogsz kikötni!“ – szokták mondogatni, és mivel a kapu létezett, senki se mert ellenszegülni egy ilyen mondat után. Volt évekkel ezelőtt egy tini, aki kinevette ezt a mítoszt, ami a kaput övezte, és átlépte a falai határát. Mindenki próbálta visszatartani, de hajthatatlan volt. Ostobának nevezte őket, és kinevette a naívságukat, hogy képesek ilyen mesét elhinni. A legendája úgy meséli, hogy a kapu kinyílt neki, és egy többkézből összeálló, hatalmas fekete kéz kinyúlt érte, és berántotta, majd becsapódott utána a kapu. Az igazság, amit csak kevesen tudnak, hogy ő maga nyitotta ki a kaput, és lépett át a küszöbén, de soha többé nem látták viszont. Ugyanis az ajtaja tényleg becsapódott utána, és senki se merte kinyitni. Tehát a mai napon különösen sokan voltak körülötte, és élvezték a napsütést, és a mellé érkező langyos szellőt, ami miatt nem nagyon érzékelhették, hogy milyen meleg is volt valójában, így könnyen le is tudtak égni. Kora reggel egy fiatal pár volt az első, akik oda sétáltak, hogy aztán fölsétálhassanak a dombra, amin a titokzatos és félelmetes kapu várta a belépőket. Ugyanakkor ők voltak az elsők, akik a hatalmas Métert is észrevették, és rögtön megálltak, és próbálták eldönteni, hogy ez eddig is itt volt, vagy éppen átszállítják-e a járóművet, amit régi legendás hősök vezettek. A nő gyönyörű volt, hosszú fekete hajában egy-egy színes hajtincs villant ki, míg mandulavágású szemei kéken figyelték a gépet, miközben halvány sminket viselt. Kreol bőre volt, és egy lenge napsárga combközépig érő egyberuhát viselt, hozzáillő pántlikával. Párja, aki ugyanúgy lány volt kicsivel magasabb volt tőle, és fehér bőrét szinte nem érintette napfény. Hatalmas karimájú barna kalapot viselt, ami sötéthamubarna rövid hajából alig engedett valamit is megmutatni, miközben vörös rúzsát már messziről ki lehetett szúrni. Egy egyszrű szürke trikot hordott magas derekú rövid farmernadrággal, és szandált viselt. Ezt az egészet pedig egy vékony anyagú mintás kimonóval egészítette ki, és egy barna oldaltáskával. Egy tíz perces megbeszélés után közösen eldöntötték, hogy megnézik közelebbről is. Ám ahogyan már két karnyira voltak tőle, hirtelen eltűnt a szemük elől. Mintha ott se lett volna, csupán a szemük káprázott. Ledöbbenve álltak meg, és várták, hogy fog-e valami történni. De a szél mozgása se változott meg.
- Te is láttad, ügye? - kérdezte az alacsonyabb, mire a másik bólintott. Összenéztek, és ekkor tudatosult mindkettőben, hogy ez mit jelenthetett.
- Megjelentek? - tette fel a kérdést megint, mire a másik újfent bólintott, de olyan izgatott lett, hogy ahogyan remegni kezdett, úgy az emlékező képessége is inába szállt. Pár perc pislogás után, végül az elméjében beizzott egy száll, és egészen tovább ment az egész agyán át, hogy aztán a pupillái kitáguljanak, és a száját eltátva döbbenjen rá, hogy ez mit is jelent pontosan.
- Az, hogy ők itt vannak, tudod mit jelent? - kérdezett hamarabb rá a rövid hajú, bár mindketten pontosan tudták a választ. Párja megragadta a kezét, és hátralépett egyet.
- Azt, hogy ideje hazamenni! - válaszolta, és, mint akik mindent láttak volna, egyszerűen megfordultak, és némaságba burkolózva elsétáltak.
A Kastély padlózatát márvány takarta, amin akár ha lenéztek, egyszerűen meglátták a tükörképüket, olyan makulátlan tiszta volt. A falakon pedig az elmúlt évszázadok történéseit teremtették meg freskókban. Mindenhonnan sietős kopogásokat lehetett hallani, egyedül az uralkodó hálószobájában volt némaság. Az egész szobát vörös selyemmel díszítették, és igazi arannyal vették körbe minden egyes zugát, hogy a Király elégedetten érezhesse vitathatatlan uralmát. Gyémánt üvegből voltak az ablakai, és a polcok, asztalok, és egyéb bútorzatok is. A Király pedig a kipárnázott székén ült, és kifelé nézett nyugott arccal az ablakán, és elégedetten pillantott az alávalóira, akiket ő utasított nagy színjátszása közben, hogy keressék meg azt a két embert, akik a hajnali órákban eltűntek. Miután rávette egy színpompás, és legfőképpen ellenállhatatlan vacsora alatt a vendégeit, hogy keressék meg hűtlen fiát, csak nyammogni tudott bajsza alatt, miközben jázmin teájában keverte el egyik gyémántozott kiskanáljával a cukrot. Senki se tudhatott róla, hogy a legifjabb gyermeke, akire ráakarta ruházni hatalmát, elszökött, megalázva ezzel attyát.
- Még hogy töröljük el a királyságot.. - mormolta magában, miközben az egyik szolgálója majdnem összehugyozva magát erőt vett, és bekopogott hozzá elmondani a rossz hírt.
- Mondd! - vágott rögtön a szavába mogorván, és a teáskanalat letéve a tálcára.
- Elnézést Őfelsége, de a faluban látták őket utoljára, ahogyan sietősen elhagyják a határainkat! - hajolt meg mélyen előtte, és remélte, hogy a feje a helyén marad. A Király idegesen pillantott felé, majd legyintett egyet jelzés értékűen, hogy eltűnhet a szeme elől. Ezt persze örömmel tette, és tisztelgés után el is tűnt a folyosókon keresztül, hogy minnél messzebb legyen tőle. És miután ismét egyedül lett az Uralkodó, kistálkára tette a teáskanalát, hátradőlt a székében, és egy halvány, elégedett mosollyal bámult ki az ablakán keresztül, miközben belekortyolt édes ízesített vizébe. Nagyot sóhajtott, ahogyan érezte, hogy elfáradt testét felmelegíti a tea, és behunyta szemét, hogy élvezhesse ezt az elkényesztető pillanatot, amit oly régen kapott meg bárhonnan, bárkitől is. Úgy gondolta nehéz uralkodónak lenni, de megéri, hogyha ő lehet legfölül.
Füst és jég mindenhol. Csak ezt a dolgot tudta kivenni; füstöt, amit a tűz okoz, és jeget, ami körbe vette, és felemésztette az egész várost. Nem volt itt más, csak hideg, kék jég, amin tűz lobogott narancssárgán, és fekete füst gomolygott egészen a felhőkig, és tovább. Esőt hozó felhő közelített, de még sok idő volt számára, mire elolthatná a káoszt, amit valaki elkezdett. Az emberek rohantak össze-vissza; sokan a másikat verték, bántalmazták. Vajon egy forradalom tört ki? Talán a káosz okoszta feszültség volt, amit nem tudott kezelni a tömeg? Kiabálások hangzottak mindenhonnan, ahogyan keveredett a véres sikolyok, és pattogó, ropogó házak hangjaival. Hajnalodott, nem sokára eltűnt a Hold, ami vért, és tragédiát hozott erre a városra. Macskaköves útón visszhangzott a cipője rohanó kopogása, és néha lecsöppent róla egy kevéske vér. Halottakon, és haldoklókon vágott keresztül, hátra se fordulva. Keresett valakit. Aztán mikor kiért a keskeny utcákból, és egy téren megállt, fölnézett. Nem lehetett látni a csillagokat, csak sötétséget, és rettegést. A hatalmas, tömeges káoszban, egy lepusztult templom tetején összesen egyetlen egy száll ember állt, és figyelte a tömeget. Hosszú haja lobogott, kezében egy fegyvert fogott. Vörös kabátja eltakarta egész felsőtestét, de pontosan ki lehetett venni rajta, hogy kicsoda volt ő. Szemei tükrében égett a harag, a szomorúság és a bosszú keveréke, arcát vér borította, száját sálja takarta.
- Petrezselyem? - rázta meg a vállát a lánynak Baltazaar, ezzel visszahozva a látomásából. - Jól vagy? - kérdezte aggódva tőle, mire csak értetlen arcot kapott válaszul.
- Sírsz - felelte, mire a lány mindkét kezével az arcához kapott, és megérezte meleg könnyeit, amik sós illatot árasztottak magukból.
- Csak egy szomorú jövőt láttam.. - pillantott óvatosan Mirára, aki éppen Jeffreyvel vitatkozott. Baltazaar követte a tekintetét, és biccentett egyet.
- Az összes látomásod valóra válik?
- Attól függ mennyire távolit kapok el.. De mindig beteljesülnek - kapta egyből a választ, amit épphogy meghallott.
- És melyik volt eddig a legtávolabbi jövő, amit láttál? - kérdezte Baltazaar, ahogyan tovább vágta a sárgarépákat. A kigyúrt testét így is alig takarta az oldalt mély vágású pólója, aminek nem is volt ujja, de ott, az asztalnál, a kis kést tartva a kezében mulatságosan nézett ki, mégis Petrezselyem élvezte a szabad látást, amit a felsője okozott. Ám ezt az élvezetett egyedül a beszélgetésük témája rontotta el. Lenézett a kezében tartott krumplira, majd ismét a helyes srác tekintetét kereste meg, majd kimondta azt a mondatot, amit eddig soha se akart kimondani.
- Mira halála - válaszolta halkan, és még a levegő is megfagyott körülöttük, ahogyan némán tartották a szemkontaktust. Nem akarta tovább folytatni ezt a látomását, amit ismerkedésükkor kapott el, ami beindította látói képességeit. Így hát mindketten tovább folytatták csöndben a tevékenykedéseiket. Ám Petrezselyem nem bírta sokáig, ismét fölnézett, és abrátnőjét kezdte figyelni. Érezte, hogy lassan, de valamit meg kell változtatnia.
- Jack, kérlek mássz ki onnan! – guggolt a fotel alatt, miközben Jeffrey még mindig hozzá dumált volna arról, hogy a gépházban néhány dolgot fel kellene ujjítani.
- Még egy ilyen hosszabb utat nem biztos, hogy kifog bírni! És valószínüleg lesz legközelebb! – akadt ki teljesen a srác, Jack, a szörnyetegük pedig jobban összehúzta magát az apró légtérben. Mira csak felpillantott szempillái alól, mire Jeffben rekedt a többi mondat, pedig még mondani akarta volna a magáét. Ekkor pedig Mortain jelent meg közöttük, és összekurcsolta kezeit apró mellkasa előtt. Egy egyszerű rövid farmergatyát viselt, terepzöld inggel, amin egy apró mellény volt, mellén néhány kitűzővel. Mezítláb volt, ahogyan Miracle is.
- Tényleg nem fogja sokáig bírni! – mormolta, és ez pont elég volt ahhoz, hogy a Kapitány is elhiggye, és tudja, tényleges az aggodalom. Mélyet sóhajtott, térdén megtámaszkodva fölegyenesedett.
- Szerzünk pénzt, és a háromnegyede Mortainé – tette csípőre a kezeit, mire többen is fölkapták a fejüket erre a kijelentésre. – Mivel ő tényleg csak a gépbe fekteti bele, ti meg minden hülye kacatra elakarjátok költeni! – nézett körbe, és válaszul mindegyik szempár elnézett valamerre. – Jack, te meg gyere ki onnan, Jeffrey megmutatja hol van a fürdő! Jared már vár rátok – vigyorgott föl Jeffre, a fiú pedig felvonta szemöldökét kíváncsian, de nem szólalt meg. Jack nagyot nyelt, majd kidugta először balkezét, majd a jobbot, és kikúszott a biztonságát hozó sötét kuckójából. Hosszú fekete haja az arcát takarta, és begörnyedt háttal pontosan olyan magas volt, mint a kapitány. Egy másodpercre világító szemei Mira szürkés, szinte semmilyen, láthatatlan szemeivel találkoztak, és enyhe félelmet, erős tiszteletet érzett egyszerre tőle. Így egyszerűen, és némán követte Jeffreyt, aki az orra alatt dörmögött folyamatosan szitok szavakat. Ám ahogy befordultam a folyosóra, megingott körülöttük minen, és remegni kezdtek a dolgok. Jack rögtön pofára esett volna, ha a másik el nem kapja a könyökénél, és meg nem tartja. Mindekni a gép orrába indult, aki éppen nem esett el. Miracle volt az első, rögtön a kapu felé vitte tekintetét, de csak annyit látot, hogy földrengés rázza végig a környéket.
