5. Méter

PIPACSNYI IDŐ

Az idő kellemes volt, ideálisnak tűnt mindenki számára, hogy kilépjen a ház küszöbéről, és sétáljon, vagy kiránduljon a családjával, vagy éppen egyedül, barátaival. Így történt, hogy a nyár elején több család is kiruccant az otthonából, és közülük is sokan Avalon földeire tették a cipőiket, hogy megnézzék az ottani nevezetességet, amivel az összes szülő ijesztgetni szokta a gyerekeiket, vagy éppen megnevelni. „Hogyha nem fogsz szót fogadni, az Abyss-ban fogsz kikötni!“ – szokták mondogatni, és mivel a kapu létezett, senki se mert ellenszegülni egy ilyen mondat után. Volt évekkel ezelőtt egy tini, aki kinevette ezt a mítoszt, ami a kaput övezte, és átlépte a falai határát. Mindenki próbálta visszatartani, de hajthatatlan volt. Ostobának nevezte őket, és kinevette a naívságukat, hogy képesek ilyen mesét elhinni. A legendája úgy meséli, hogy a kapu kinyílt neki, és egy többkézből összeálló, hatalmas fekete kéz kinyúlt érte, és berántotta, majd becsapódott utána a kapu. Az igazság, amit csak kevesen tudnak, hogy ő maga nyitotta ki a kaput, és lépett át a küszöbén, de soha többé nem látták viszont. Ugyanis az ajtaja tényleg becsapódott utána, és senki se merte kinyitni. Tehát a mai napon különösen sokan voltak körülötte, és élvezték a napsütést, és a mellé érkező langyos szellőt, ami miatt nem nagyon érzékelhették, hogy milyen meleg is volt valójában, így könnyen le is tudtak égni. Kora reggel egy fiatal pár volt az első, akik oda sétáltak, hogy aztán fölsétálhassanak a dombra, amin a titokzatos és félelmetes kapu várta a belépőket. Ugyanakkor ők voltak az elsők, akik a hatalmas Métert is észrevették, és rögtön megálltak, és próbálták eldönteni, hogy ez eddig is itt volt, vagy éppen átszállítják-e a járóművet, amit régi legendás hősök vezettek. A nő gyönyörű volt, hosszú fekete hajában egy-egy színes hajtincs villant ki, míg mandulavágású szemei kéken figyelték a gépet, miközben halvány sminket viselt. Kreol bőre volt, és egy lenge napsárga combközépig érő egyberuhát viselt, hozzáillő pántlikával. Párja, aki ugyanúgy lány volt kicsivel magasabb volt tőle, és fehér bőrét szinte nem érintette napfény. Hatalmas karimájú barna kalapot viselt, ami sötéthamubarna rövid hajából alig engedett valamit is megmutatni, miközben vörös rúzsát már messziről ki lehetett szúrni. Egy egyszrű szürke trikot hordott magas derekú rövid farmernadrággal, és szandált viselt. Ezt az egészet pedig egy vékony anyagú mintás kimonóval egészítette ki, és egy barna oldaltáskával. Egy tíz perces megbeszélés után közösen eldöntötték, hogy megnézik közelebbről is. Ám ahogyan már két karnyira voltak tőle, hirtelen eltűnt a szemük elől. Mintha ott se lett volna, csupán a szemük káprázott. Ledöbbenve álltak meg, és várták, hogy fog-e valami történni. De a szél mozgása se változott meg. 

- Te is láttad, ügye? - kérdezte az alacsonyabb, mire a másik bólintott. Összenéztek, és ekkor tudatosult mindkettőben, hogy ez mit jelenthetett. 

- Megjelentek? - tette fel a kérdést megint, mire a másik újfent bólintott, de olyan izgatott lett, hogy ahogyan remegni kezdett, úgy az emlékező képessége is inába szállt. Pár perc pislogás után, végül az elméjében beizzott egy száll, és egészen tovább ment az egész agyán át, hogy aztán a pupillái kitáguljanak, és a száját eltátva döbbenjen rá, hogy ez mit is jelent pontosan. 

- Az, hogy ők itt vannak, tudod mit jelent? - kérdezett hamarabb rá a rövid hajú, bár mindketten pontosan tudták a választ. Párja megragadta a kezét, és hátralépett egyet. 

- Azt, hogy ideje hazamenni! - válaszolta, és, mint akik mindent láttak volna, egyszerűen megfordultak, és némaságba burkolózva elsétáltak. 

A Kastély padlózatát márvány takarta, amin akár ha lenéztek, egyszerűen meglátták a tükörképüket, olyan makulátlan tiszta volt. A falakon pedig az elmúlt évszázadok történéseit teremtették meg freskókban. Mindenhonnan sietős kopogásokat lehetett hallani, egyedül az uralkodó hálószobájában volt némaság. Az egész szobát vörös selyemmel díszítették, és igazi arannyal vették körbe minden egyes zugát, hogy a Király elégedetten érezhesse vitathatatlan uralmát. Gyémánt üvegből voltak az ablakai, és a polcok, asztalok, és egyéb bútorzatok is. A Király pedig a kipárnázott székén ült, és kifelé nézett nyugott arccal az ablakán, és elégedetten pillantott az alávalóira, akiket ő utasított nagy színjátszása közben, hogy keressék meg azt a két embert, akik a hajnali órákban eltűntek. Miután rávette egy színpompás, és legfőképpen ellenállhatatlan vacsora alatt a vendégeit, hogy keressék meg hűtlen fiát, csak nyammogni tudott bajsza alatt, miközben jázmin teájában keverte el egyik gyémántozott kiskanáljával a cukrot. Senki se tudhatott róla, hogy a legifjabb gyermeke, akire ráakarta ruházni hatalmát, elszökött, megalázva ezzel attyát. 

- Még hogy töröljük el a királyságot.. - mormolta magában, miközben az egyik szolgálója majdnem összehugyozva magát erőt vett, és bekopogott hozzá elmondani a rossz hírt. 

- Mondd! - vágott rögtön a szavába mogorván, és a teáskanalat letéve a tálcára.

- Elnézést Őfelsége, de a faluban látták őket utoljára, ahogyan sietősen elhagyják a határainkat! - hajolt meg mélyen előtte, és remélte, hogy a feje a helyén marad. A Király idegesen pillantott felé, majd legyintett egyet jelzés értékűen, hogy eltűnhet a szeme elől. Ezt persze örömmel tette, és tisztelgés után el is tűnt a folyosókon keresztül, hogy minnél messzebb legyen tőle. És miután ismét egyedül lett az Uralkodó, kistálkára tette a teáskanalát, hátradőlt a székében, és egy halvány, elégedett mosollyal bámult ki az ablakán keresztül, miközben belekortyolt édes ízesített vizébe. Nagyot sóhajtott, ahogyan érezte, hogy elfáradt testét felmelegíti a tea, és behunyta szemét, hogy élvezhesse ezt az elkényesztető pillanatot, amit oly régen kapott meg bárhonnan, bárkitől is. Úgy gondolta nehéz uralkodónak lenni, de megéri, hogyha ő lehet legfölül. 

Füst és jég mindenhol. Csak ezt a dolgot tudta kivenni; füstöt, amit a tűz okoz, és jeget, ami körbe vette, és felemésztette az egész várost. Nem volt itt más, csak hideg, kék jég, amin tűz lobogott narancssárgán, és fekete füst gomolygott egészen a felhőkig, és tovább. Esőt hozó felhő közelített, de még sok idő volt számára, mire elolthatná a káoszt, amit valaki elkezdett. Az emberek rohantak össze-vissza; sokan a másikat verték, bántalmazták. Vajon egy forradalom tört ki? Talán a káosz okoszta feszültség volt, amit nem tudott kezelni a tömeg? Kiabálások hangzottak mindenhonnan, ahogyan keveredett a véres sikolyok, és pattogó, ropogó házak hangjaival. Hajnalodott, nem sokára eltűnt a Hold, ami vért, és tragédiát hozott erre a városra. Macskaköves útón visszhangzott a cipője rohanó kopogása, és néha lecsöppent róla egy kevéske vér. Halottakon, és haldoklókon vágott keresztül, hátra se fordulva. Keresett valakit. Aztán mikor kiért a keskeny utcákból, és egy téren megállt, fölnézett. Nem lehetett látni a csillagokat, csak sötétséget, és rettegést. A hatalmas, tömeges káoszban, egy lepusztult templom tetején összesen egyetlen egy száll ember állt, és figyelte a tömeget. Hosszú haja lobogott, kezében egy fegyvert fogott. Vörös kabátja eltakarta egész felsőtestét, de pontosan ki lehetett venni rajta, hogy kicsoda volt ő. Szemei tükrében égett a harag, a szomorúság és a bosszú keveréke, arcát vér borította, száját sálja takarta. 

- Petrezselyem? - rázta meg a vállát a lánynak Baltazaar, ezzel visszahozva a látomásából. - Jól vagy? - kérdezte aggódva tőle, mire csak értetlen arcot kapott válaszul. 

- Sírsz - felelte, mire a lány mindkét kezével az arcához kapott, és megérezte meleg könnyeit, amik sós illatot árasztottak magukból. 

- Csak egy szomorú jövőt láttam.. - pillantott óvatosan Mirára, aki éppen Jeffreyvel vitatkozott. Baltazaar követte a tekintetét, és biccentett egyet. 

- Az összes látomásod valóra válik? 

- Attól függ mennyire távolit kapok el.. De mindig beteljesülnek - kapta egyből a választ, amit épphogy meghallott. 

- És melyik volt eddig a legtávolabbi jövő, amit láttál? - kérdezte Baltazaar, ahogyan tovább vágta a sárgarépákat. A kigyúrt testét így is alig takarta az oldalt mély vágású pólója, aminek nem is volt ujja, de ott, az asztalnál, a kis kést tartva a kezében mulatságosan nézett ki, mégis Petrezselyem élvezte a szabad látást, amit a felsője okozott. Ám ezt az élvezetett egyedül a beszélgetésük témája rontotta el. Lenézett a kezében tartott krumplira, majd ismét a helyes srác tekintetét kereste meg, majd kimondta azt a mondatot, amit eddig soha se akart kimondani. 

- Mira halála - válaszolta halkan, és még a levegő is megfagyott körülöttük, ahogyan némán tartották a szemkontaktust. Nem akarta tovább folytatni ezt a látomását, amit ismerkedésükkor kapott el, ami beindította látói képességeit. Így hát mindketten tovább folytatták csöndben a tevékenykedéseiket. Ám Petrezselyem nem bírta sokáig, ismét fölnézett, és abrátnőjét kezdte figyelni. Érezte, hogy lassan, de valamit meg kell változtatnia. 

- Jack, kérlek mássz ki onnan! – guggolt a fotel alatt, miközben Jeffrey még mindig hozzá dumált volna arról, hogy a gépházban néhány dolgot fel kellene ujjítani. 

- Még egy ilyen hosszabb utat nem biztos, hogy kifog bírni! És valószínüleg lesz legközelebb! – akadt ki teljesen a srác, Jack, a szörnyetegük pedig jobban összehúzta magát az apró légtérben. Mira csak felpillantott szempillái alól, mire Jeffben rekedt a többi mondat, pedig még mondani akarta volna a magáét. Ekkor pedig Mortain jelent meg közöttük, és összekurcsolta kezeit apró mellkasa előtt. Egy egyszerű rövid farmergatyát viselt, terepzöld inggel, amin egy apró mellény volt, mellén néhány kitűzővel. Mezítláb volt, ahogyan Miracle is. 

- Tényleg nem fogja sokáig bírni! – mormolta, és ez pont elég volt ahhoz, hogy a Kapitány is elhiggye, és tudja, tényleges az aggodalom. Mélyet sóhajtott, térdén megtámaszkodva fölegyenesedett. 

- Szerzünk pénzt, és a háromnegyede Mortainé – tette csípőre a kezeit, mire többen is fölkapták a fejüket erre a kijelentésre. – Mivel ő tényleg csak a gépbe fekteti bele, ti meg minden hülye kacatra elakarjátok költeni! – nézett körbe, és válaszul mindegyik szempár elnézett valamerre. – Jack, te meg gyere ki onnan, Jeffrey megmutatja hol van a fürdő! Jared már vár rátok – vigyorgott föl Jeffre, a fiú pedig felvonta szemöldökét kíváncsian, de nem szólalt meg. Jack nagyot nyelt, majd kidugta először balkezét, majd a jobbot, és kikúszott a biztonságát hozó sötét kuckójából. Hosszú fekete haja az arcát takarta, és begörnyedt háttal pontosan olyan magas volt, mint a kapitány. Egy másodpercre világító szemei Mira szürkés, szinte semmilyen, láthatatlan szemeivel találkoztak, és enyhe félelmet, erős tiszteletet érzett egyszerre tőle. Így egyszerűen, és némán követte Jeffreyt, aki az orra alatt dörmögött folyamatosan szitok szavakat. Ám ahogy befordultam a folyosóra, megingott körülöttük minen, és remegni kezdtek a dolgok. Jack rögtön pofára esett volna, ha a másik el nem kapja a könyökénél, és meg nem tartja. Mindekni a gép orrába indult, aki éppen nem esett el. Miracle volt az első, rögtön a kapu felé vitte tekintetét, de csak annyit látot, hogy földrengés rázza végig a környéket. 

4. Méter

 CSERESZNYEVIRÁGNYI BESZÉLGETÉS

Aznap sokáig nem került elő Miracle, de a csapat már fölkészült az előadásra, és Petrezselyem jóslatára is. De arra senki se volt fölkészülve, hogy a tolvajbanda vezére, és annak húga próbál visszajutni hozzájuk, még az előadás előtt. Épp Baltazaar és Jeffrey pakolászta a dobozokat, mikor kiszabadultak elfáradva a testvérek az erdő fogságából. Jeffrey rögtön fölismerte őket, így köszönt is nekik, miután lerakta az egyik nagyobb dobozt, és megtörölte tenyerét farmernadrágjában. A kislány egyből a bátyja mögé bújt, és hatalmas mandulaszínű szemeivel onnan vizslatta őt. A bátyja pedig természetesen hagyta. Eközben Baltazaar és Petrezselyem is odaért, és köszöntek nekik.
- Eltévedtetek? - kérdezte Jeff, miközben felvonta az egyik szemöldökét. Épphogy feltette a kérdést, a gyerekek egyszerre szólaltak meg.
- Vegyetek be minket! - néztek rájuk hatalmas szemeikkel, és ugyanígy bámultak vissza rájuk, csak éppen a ledöbbenéstől. Erre a mondatra a maradék csapattárs is odaért, és próbáltak rájönni, mégis miért akarnak hozzájuk csatlakozni.
- Bármit megcsinálunk! Cipekedek, takarítunk, mosunk, csak vigyetek magatokkal! - kérlelte tovább őket az idősebb testvér, és a csapat nagy része már rá is bólintott magukban.
- Nem - válaszolta Jeffrey, mire mindenki meglepődött, a két tolvaj pedig szomorúak és csalódottak lettek. Nem volt mit tenni, fel voltak erre készülve, de egyszerűen elakartak menni a faluból, és világot látni. De még túl fiatalok voltak, pár napig se bírták volna kint egyedül, így remélték, hogy a társulat felkarolja őket. Vagy legalábbis velük tarthattak volna egy darabig, míg a saját lábukra nem állnak. Ám Jeffrey nem fejezte be a mondatát.
- Nincs szükségünk olyanokra, akik csak menekülnének, és nem mutattak semmit se, másrészről nem akarok még egy testvér-komplexusos testvérre! - hümmögött ráncolt szemöldökkel, mire testvére tarkón vágta.
- Akkor te miért vagy itt? - röhögte ki, Jeffrey pedig hason akarta vágni, de Jared egy egyszerű legyintéssel kikerülte, és kitárta a karját a másik testvérpár felé. A többiek jót derültek az ikreken, de tanácstalanok voltak a kapitányuk nélkül. Végül Jared összecsapta a kezét, és gonoszul elvigyorgott.
- Ha Miracle a kérdezésünk nélkül hoz ide valakit, akkor mi miért ne vehetnénk be őket az ő kérdezése nélkül? - pördült meg ismételten, és várta a reakciókat. Simonnak nem tetszett az ötlet, hiszen a kapitány szava a végszó, és ők választották meg maguknak, nem saját maga, de nem szólt semmit. Ezt nem neki kellett lerendeznie, hanem az idióta nővérének. Baltazaar csak megvonta a vállát, neki amúgy se osztottak lapot, de már mindenki a csapat részének tekintette, akkor is, ha legtöbbjük konfliktusba került vele régebben. Mortain unottan felhúzta a szemöldökét, és jól megnézte magának a jövevényeket. A lány vékony, apró termetű volt, még nála is kisebb, ám aranyszőke haja majdnem a derekáig ért. Hatalmas kék szemekkel vizslatta a többieket, miközben a szél néha-néha belekapott lenge nap-sárga ruhájába. Arcuk szinte egyforma volt, ám a bátyja tele volt sebekkel, és hegekkel. Pedig jóképűnek tartotta Mortain, valahogyan mégis zavarta a seb mennyisége. Jeffrey És Petrezselyem egymásra néztek, és elvigyorodtak. Természetesen tudták, hogy még meg kell beszélniük Miraclevel ezt az egészet, de tudták, hogy úgyis felvenné őket. Így történt, hogy egy másik testvérpár került a csapatba.


A Nap még a mennybolt tetején úszott, de már nem ütötte meg a tetőpontot, mikor apró testű madarak szelték át az ég tengerét. A férfi felvette a szemüvegét, egy felhő se garázdálkodott fönt, erősen sütött a Nap, és alig bírta kinyitni a szemét is. Aranysárga fürtjeibe beletúrt, és szét nézett a városon. Már ami megmaradt belőle a Csonka állat és a Méter csapásai után. Egy nyalókát szopogatott vastag ajkai között, és hümmögött párat, miközben végig nézte, ahogyan még most is mentik az embereket a rájuk szakadt épületek alól. Nem rég érkezett a fővárosba, ám azon kívül, hogy egy szökött rab műsorát élvezte, más nem igazán keltette fel az érdeklődését. Rövid ujjú, fehér alapon vékony kék csíkos inget viselt, és bokánál felhajtott halványbarna színű farmert. A lepusztult utcákon vizslatta tengerkék szemeit, mikor megjelent az asszisztense, Ryoko. Hosszú sötét haját lófarokban hordta, és vágott mandula szemeit egy vékony vonallal emelte ki, miközben fehér trikót, és vörös vászonszoknyát viselt egyszerű topánkával, de tudta jól a férfi, hogy a táskájában tornacipő lapult, mellette pedig a nő pisztolya. Sokáig merengve nézte, ahogy kiabálva lohol felé, és halványan elmosolyodott a látványon. Ryokot zavarta a nyomozó nyugalma, nem értette, hogy miért nem csinálja a dolgát. Nem rég került hozzá, ez volt az első ügye, így még nem ismerte Tiu szokásait, vagy magát Tiut.
- Miért tűnt el az ebédről? - kezdett bele egyből a nő, mikor elé ért. Csípőre vágta kezeit, és nagyokat szuszogott, hogy lenyugtassa erősen dobogó szívét. Tiu egyik oldalról a másikra lökte nyelvével a nyalókáját, de nem válaszolt. Elnézett fölötte, hogy a füst gomolyt vizsgálja, mintha annyira lekötné.
- Szerinted a Király szó nélkül elnézi majd ezt a viselkedést?! - rivallt rá Ryoko, mire felettese elvigyorgott.
- Történetesen muszáj elviselnie egy szó nélkül a dolgaimat, mivel nem az Én királyom! - hajolt le, hogy egy szemmagasságban legyenek. Ryoko is tudta, hogy valami ilyesmit fog válaszolni, de nem hatotta meg. Éppen királyi ebéden vettek részt, ahol fel akarta kérni az uralkodó, hogy keresse meg titokban a fiát, és hozza haza, mikor Tiu fogta magát, és faképnél hagyta őket.
- De most az ő területén vagyunk Tiu! - akadt ki Ryoko felettese nem törődöttségén, miközben hírhedt volt a kegyetlenségéről a Király, és reménykedett benne a nő, hogy megússza a megtapasztalása nélkül, de már nem vett volna rá mérget, hogy így is fog történni. Tiu a neve hallatára fölegyenesedett, így a nő csak a válláig ért neki. Tudta, hogy igaza van, és ez megmosolyogtatta. Megforgatta kezeivel a nyalókáját, majd körbekémlelt.
- Mi maradt a szörnyből? - kérdezte, ahogyan tovább sétáltak a kihalt utcán.
- Lényegében csak a csontváza, de az is kezd elporladni.. - felelte Ryoko, miközben ő is fölvette kerek napszemüvegét.
- Akkor siessünk! - vigyorgott le asszisztensére, majd mindketten meggyorsították lépteiket.

Kezdett sötétedni, miközben a falu gyermekei már izgatottan vették magukra a ruháikat, vagy csak vacsoráztak. Kissé csalódottak voltak, hogy az aznap esti előadás volt az utolsó, de közben alig tudtak megmaradni egy helyben, már várták a hegedű szólamát, ami elvezette őket oda, ahova legjobban vágytak azokban a sötét percekben, amit éreztek magukban.
Az egyik kisfiú rohant az ablak elé, és kibámult, figyelve mikor jelenik meg a lány. Az anyja is odament mögé, hogy élvezze a boldogságot gyermekével. Ám pupillái kitágultak, és fiát lenyomta az ablak alá, és ő maga is gyorsan leguggolt. Szívverése fölgyorsult, gyereke száját pedig lefogta tenyerével, hogy még véletlenül se szólaljon meg. Ám fia nem szólt egy szót sem, pontosan tudta, hogy mi történik. Hiszen pár héttel ezelőtt ugyan ez az árny bukkant föl, és mikor neki ütközött egy kisebb lányka, elevenen fölfalta. Bár a fiú így emlékezett rá, a valóságban az történt, hogy lelőtte a szegény párát, majd elröhögve magát felkapta a vállára, és elvitte az erdőbe. A szülei pedig mai napig nem tértek vissza a kereséséből. Senki se tudja kicsoda is volt a férfi, vagy micsoda, de azt tudták, hogy hetente egyszer lejön, és valaki elvisz a faluból. Azóta a nap óta pedig senki se lépett ki a házából, és senkinek se nyitottak ajtót. Így pedig nem volt ki művelje a földeket, és hiába, hogy pár hete tart csak, már sokuknak nem volt elég tápláléka készleten. Kilesett az anyuka, és ledöbbenve vette észre, hogy a tegnapi porondmester állt a férfival szemben, és mellette egy szőrös alak, a vállán pedig egy állatszerűség. Nem hallotta miről beszélgettek, de észrevette, ahogyan a férfi láthatóan gúnyosan elmosolyodik, és felemelte a pisztolyát. Senki se mozdult meg, egészen addig, míg a fegyver el nem dörrent. Ugyanis a lány ekkor lebukott, és a férfi felé rohant, míg a szőröske nyugodtan leguggolt, és lerakta az állatot, akinek hosszúkás patái voltak, és nyúlszerű teste. Tanult erről az állatról az anyuka mikor még kisiskolás volt, de soha életében nem látta, így nem is jutott eszébe a neve.

- Hol van már Miracle? - kezdett bele újfent Jeffrey, mindenki örömére, mire Jared rámosolygott, de így is megrándult a szemhéja.
- Értem én a buzgó szerelmes énedet, de ha még egyszer megkérdezed, fejen váglak! - döntötte el a fejét, mire mindenkiben megfagyott a vér. Még ikertestvére se szólalt meg utána sokáig, hiába akart, hiszen nem érzett úgy Mira iránt, mégis vérvörös arccal fordult el. Petrezselyem somolyogva figyelte őket, közben azért aggódott is, hiszen Mortain is nem rég indult el fölszedni a nézőket. A szokásos tíz perc várakozás után viszont mindenki aggódni kezdett. Így hát az ikrek vezetésével mindenki rohanni kezdett a falu felé.

- A Király küldött ide? Mit csináltál a többi kisgyerekkel? És a szülők? - kérdezte Miracle, ahogyan kiverte a férfi kezéből a fegyvert, amit a bundás társuk elrakott. A férfi nem válaszolt, sötétbarna szemei körül a bőr is piroslott, és mérgesen nézett a lányra. Ütni készült, majd lecsapott volna öklével Mira arcára, de a lány kinyújtotta karját, és félrecsúszott a férfi ökle, végig a lány karján. Miracle előnyhöz jutott, mikor az ellensége halvány időre előre esett; megfogta a vállát, és nagyot taszított rajta, így még nagyobbat kellett előre lépnie, hogy ne essen pofára. Ám amint lerakta a lábát, felemelte a hátsót, és megfordult, majd megragadta a lány egyik combját, és fölemelte, majd mikor már biztos volt az egyensúlyában, a másik kezével pedig az állát ütötte meg erőteljesen. A lány hátraesett, és a földbe be is verte a fejét. Ám nem volt sok ideje, hogy fölfogja mi történik körülötte, a férfi rátámadt. Lábai közé szorította testét, és teljes erőből ütni kezdte az arcát, vagy épp ahol érte. Miracle lábbal próbált kicsúszni alóla, vagy épp visszaütni, de vagy hárította, vagy éppen nem törődött vele. Már lassan mindenhonnan vérzett a lány, mikor az ikrek lerángatták róla, és bemostak neki, miközben Petrezselyem odarohant, és segített neki fölülni. Miracle szédült, és már nem tudta hol volt, de tudta, hogy a küzdőszellemek még fortyogott benne. Nem tetszett neki a férfi hozzáállása, és gonoszsága, azok után, hogy még csak nem is válaszolt a kérdésére. Eközben az ellenség lefogta Jeffreyt, akinek sikeresen bemosott testvére, köszönhetően annak, hogy nem tudta időben megállítani magát.
- Anyád! - szitkozódott Jeff, miközben kirántotta magát a férfi fogságából, közben gyomorszájon könyökölte. Hiába próbált az ellenfél ellenállni, mégis összegörnyedt fájdalmában.
- Egy anyánk van - válaszolt lihegve Jared, miközben rávigyorgott. Mintha tükörképek lettek volna egymásnak, mindketten az öklüket használva bevágtak az ellenségük arcába. Már kezdett bedagadni a szeme, és az orrából is ömlött a vér, de csak kiköpte az egyik kitört fogát, és rájuk vigyorgott.
- Szeretem a zsenge, zsírmentes húst, ropogósra szokott sülni! - és ezzel megint egymásnak rontottak, miközben Petrezselyem és Mortain elvonszolta Miraclet, aki sikeresen föl tudott állni. A szőrös szörnyetegük pedig remegett, és csak remegett félelmében, de nem mozdult el a helyéről, pedig alig pár centire tőle verekedtek az idióták. Végül ugyan "kettő az egy ellen" küzdelem folytatódott még pár percig, mikor sikeresen kiütötték az ikrek a kannibált, aki ájultan feküdt a Főtér közepén, miközben az égbolton már régen eltűnt a Nap, és annak fénye, majd kezdtek megjelenni fehér foltokként az apró csillagok. Az ikrek köpni-nyelni nem bírtak, annyira ki voltak purcanva. Nem volt mit tenni, Simon megvizsgálta őket, de nem volt semelyiknek se komolyabb gondja. Nem úgy, mint Mirának, akinek valószínűleg megrepedt a kulcscsontja. Baltazaar eközben szét nézett a környéken a két új tagjukkal, Petrezselyem pedig a szörnyetegükhöz ment, hogy megnézze jól van-e mentálisan.
- Megvagy? - kérdezte tőle, mire még kisebbre összehúzta magát, majd biccentett egyet válaszként. Nagyot sóhajtott beletörődően Petrezselyem, majd fölállt.

"Sokat gondolkodtam azon, miért is kezdtem bele ebbe az egészbe. Hiszen éppen leakartam vetni magam a Hősök sziklájáról, mikor belém pattant ez az apró szikra, ami beépült, és kicsírázott egy tervként. A családom elhagyott, a munkáltatom kidobott, és unatkoztam. A Halál tűnt egyedül szórakoztatónak, és izgalmasnak. Hiszen voltak teóriáim, hogy mi várhat utána, de sose tudhattam meg. Legalábbis még nem most. Így hát úgy döntöttem, hogy megfordulok, és visszasétálok a laboratóriumomba, és belekezdek abba, amit már a gyerekem születése óta tervezek. Egy olyan lényt, amelyik érzelem mentesen tekint a világba, és az ember mellett marad egész életében, hogy ne érzze magát egyedül. Ezt az egész Naplót tehát az újjászületésem dátumával kezdem. 2018. Május 30."

Aznap éjjel, mikor már a Hold az égbolt tetején táncoltatta fényeit, nem adott elő semmiféle előadást a Holdfölde Társulat. Viszont mindenki érezte, hogy a falu ismételten fellélegezhetett. Ott akkor mindenkiben tudatosult, hogy a pár tiniből, és gyerekből álló cirkuszi banda még nem volt elég erős ahhoz, hogy egy emberrel is megküzdjön, és miután ott hagyták kifeküdve a kannibált, eltűntek a Kapitányukkal együtt az erdő rengetegjébe. Később, mikor már erős szél csapta föl a környéket, pár Fővárosi rendőrtiszt jelent meg a falu földjein, érdeklődve pár szökevény felől, de senki semmilyen szökevényt nem látott. Illetve egy eltűnt személyről is érdeklődtek, aki közéjük tartozott. Ő róla se tudott senki semmit. Azok a tudatlan naiv rendőrök még csak nem is sejtették, hogy az ennyire legyengült falulakók eltemették az erdő közelében lévő barlangban, hogy bűneit megbűnhődne a Pokolba kerüljön, vagy az Abyss labirintusaiba.

Miracle már negyedik napja pihent a kabinjában, magába roskadva. Összegörnyedve bámult üreges szemmel maga elé, és önsajnálatában lubickolt. A Méterrel már messze jártak, Nappal haladtak, de éjszaka csak lebegtek a felhők között, és néha figyelték a csillagokat közösen. Petrezselyem vezetésével elszállásolták a három új tagjukat, akik próbáltak beilleszkedni. A testvérpár mindent beleadott; takarítottak, tanulták a Méter szabályait, karban tartását. A Szörnyeteg pedig Mirára várt csöndben nyulával a vállán. Éjjel aludt, nap közben pedig tanult, olvasott. Senki se tudott vele mit kezdeni, így hagyták, hadd várjon a depressziós kapitányukra. Mindenki tudta, hogy az Ikrek után ő volt közölük a legharciasabb közelharc szempontjából. Nem volt erős, annál inkább a hajlékonyságára, és remek egyensúlyérzékére szokott támaszkodni, így nagyon ritkán sikerült neki bevinni találatot. Viszont szokása maradt az első ütés sokkja alatt maradni, így onnantól, hogy egyet sikeresen betalált az ellensége, már nyerő ügye volt vele szembe. Ám Jeffrey nem bírta tovább a negatív hullámokat az ötödik nap, és berobbant a Kapitánya kabinjába, aki még mindig ugyanabba a testhelyzetben feküdt. Fel se pillantott a fiúra, tudta, hogy ő volt az, aki megzavarta. Már szépen gyógyultak a sebei, pár horzsolás, és mély lila foltok maradtak csak. Jeff lefeküdt elé, és kezére támaszkodott, miközben Mira csak összehúzta szemöldökét.
- Erőnlétre kellene dolgoznom? - kérdezte, miközben a fiú egyszerű fehér pólóját vizslatta. Jeff arrébb söpörte a haját az arcáról, és sóhajtott.
- Nemsokára le kell szállnunk, lent már kezd túl melegedni minden. Kereshetünk valamilyen tanárt, ha ennyire akarod, de pénzünk nincs rá! - felelte erre, és tovább cirógatta az arcát a lánynak, mire ő behunyta szemeit. Ilyenkor teljes mértékben egyformák voltak Jareddel, mikor valakit vigasztalni, nyugtatni kellett. Mira szíve kezdett felgyorsulni, ahogyan kezdte fölfogni, hogy a szűk alvókabinban lényegében túl közel fekszenek egymáshoz, így megköszörülte a torkát, és közölte, hogy akkor ő most lezuhanyzik, és kimászott onnan. Utána Jeff is kimászott, és nézte ringatózó testét a lánynak, majd megforgatta szemeit. Mit meg nem tesz a csapatáért, gondolta leereszkedően, mégis halvány mosoly maradt az arcán, miközben a konyhába sétált.

- Miért nem tudnak tapsolni a T-rexek? - kérdezte izgatottan Lily, miközben bátyja a krumplit reszelte, amiket közben Simon pucolt. Baltazaar csak unottan nézett a kislányra, és kérdőn fölhúzta a szemöldökét. Ez volt aznap a tizenkettedik favicce, amit eltanult Jaredtől.
- Mert már kihaltak! - emelte a magasba csupasz kezeit, majd fölnevetett saját viccén. Mira vizes hajjal ette a maradék gyümölcsöket, miközben hallgatta őt. Ő is imádta az ilyen vicceket, de túlságosan is fáradt volt. Baltazaar pedig magában szidta Jaredet, miközben a fejét fogta. Mindenhova követte a lány, így akaratlanul is ő lett az áldozata. Az ikrek lent műveltek valamit, míg Mortain követte őket aggódva.

A következő fordulattal pedig már földet is ért a túlhajszolt Méter, és mindenki kifulladva dőlt le, kapkodták a benn rekedt levegőjüket, és megkönnyebbülten mosolyodtak el. Épségben földet értek épp időben. Zöld pusztaság vette őket körbe, így nem annyira örültek annak, hogy a gépet teljes mértékben le kell állítaniuk, hisz így elbujtatni se tudják. Miracle összehúzta a szemöldökét, úgy bámulta a velük szemben magasodó hegyoldalt, aminek a tetején egy vártorony magasodott, hatalmas kapuval.
- Hol vagyunk? - kérdezte előrehajolva a műszerfalon, így pár izzadt hajtincse kiszabadult, és előreesett arcán. Petrezselyem fölemelte középső három ujját, de nem ő válaszolt. Mortain gyorsabb volt.
- Avalon földjén.. - válaszolta a hangszóró, mire a csapat idősebb tagjai nyeltek egy hatalmasat, vagy elhúzták a szájukat. Pontosan tudták, hogy mi magasodott előttük, és hogy az a kapu pontosan mit rejt magában. A Szörnyeteg volt az első aki végül fölállt, és megnyalva ajkait ránézett a kapitányra, hogy engedélyt adjon neki a távozásra. Mira nem tudta levenni a szemeit a Kapuról, ideges volt miatta, de tudta jól, hogy egy ideig itt fognak tanyázni, hogy a gépet rendbe tudják rakni. Hiába, hogy fejlett gépjármű volt, lassan már meghaladta a korát, így több pihenésre szorult.
- Először is föl kell térképezni a helyet. Másodszorra jöhet az Éter! - adta ki végül az utasítást a Kapitány, és mindenki engedelmeskedett neki, hiszen ők is így látták jónak, Mortain kivételével, aki hű szerelmeseként elsőként aggódott a Méterért.

"Forog velem a világ, ahogyan csak ülök itt, és írok. Talán túl keveset aludtam az elmúlt napokban, de kötelességemnek érzem leírni az elmúlt órák történéseit. Miután rendbe szedtem a labort és magamat, belekezdtem a vizsgálatba. Először meg kellett találnom a megfelelő vírust, vagy víruskeveréket, ami kihozhatja az emberi lényből azt a formát, amit keresek. Egy aprócska endorfin forma, amit ha kiveszünk és kicserélünk egy másfajta vírus anyagával, az előpusztítja őket, és csak egyet hagy meg. Első próbálkozásom egy házi macskával és egy keresztes vipera kereszteződésével kezdődött. Nyálkás szőrű hideg testű szörnyeteg jött létre belőle, amit Vipkának neveztem el. Második próbálkozásom egy aznap fogott Szarvas, fehér nyúl és egy kissé öreg pusztai macskával folytatódott, amit jobb is, ha le se írok mi lett belőle. Marvalként jegyeztem le, és miután rájöttem, hogy nyugodt állat, csalódottságomban elengedtem. Ezután következett a kislányom. A Vipka mérgét fecskendeztem bele, amit két héten át folyamatosan adagoltam belé. A volt feleségem pedig egész végig nem is sejtett semmit. Egy elképesztően gyönyörű lényt fogok kreálni!"

Tiu unottan nézett ki az ablakon, és figyelte a szakadó esőt. Már rég nem itt kellett volna lenniük, ezt érezte folyamatosan. Szagot kapott, és nem akarta elereszteni, ahogyan a Király se őket. Aznap egy fekete inget vett föl, hozzáillő vászonnadrággal. Már későre járt, a Nap lebukóban volt. Minden létező nyomot megtalált, és most csak ült az asztalon, lóbálta hosszú lábait, és dudorászott. A Kastélyban a vacsorához készült mindenki, ő pedig unatkozott. Az asszisztense eközben a szobájában összepakolta a holmijait, és elégedetten simította le koromfekete pólója gyűrött alját magán, amihez egy egyszerű rövid farmert húzott, és tornacipőt viselt hozzá. Már előkészült mindennel, csupán a jelzésre várt.

3. Méter

EGY LILIOM SOK TÖVIS 

- Feltörted?! - kiáltott föl Jeff, mikor már összeszámolták az élelmet és italt, elraktároztak, és megnézték mik vannak a hajón, és mit kellene valahogyan beszerezniük. 

- És mi az, hogy a kérdezésünk nélkül akarsz ingyen műsort csinálni?! Ráadásul nem is egyet! - Simon sokkal inkább az anyagi helyzeten volt kiakadva. Ha még egy előadásról lenne szó, még nem üvöltené le nővére fejét, de két esti ingyenes, pénz nélküli cirkuszt ígért a lakosoknak, amiből nekik semmi hasznuk nem volt. És ráadásul az ételkészletük se volt a toppon, így muszáj volt valahonnan fizetőeszközt találniuk. Miracle csak elégedetten bólogatott, miközben a kezét mellkasa előtt keresztezte. Hümmögött is, hogy még jobban idegesítse őket. 

- És nem is akármiket találtam ott! - emelte fel az egyik kezét, és a mutatóujjával az ég felé mutatott, miközben lehajtotta a fejét, és becsukta a szemét. - Nem hiába mondtam, hogy ezentúl vándor cirkusszá avatom a társulatot. Hipp-hipp-hurrá! Illetve most a műsor megnyugtatásra is szolgál. Másrészt szerintem nekünk több aprónk van, mint a falunak összetéve.. - vakarta meg az állát, majd felnézett a társaságra. Petrezselyem csak bámult rá, míg Jared mosolygott. Jeffrey és Simon teljesen ki voltak akadva, bár mindketten más miatt. Mortain unottan nézegetett ki a gépből, neki oly mindegy volt, ameddig a géppel nem történt semmi baj. Baltazaar pedig legmesszebb ülve tőlük ült csöndben, és a tenyerét bámulta. Mindenki tudta, hogy az a "több apró" mind Baltazaar pénze volt. Miracle összecsapta a tenyerét, és elvigyorodott. 

- Ellenvetés? Semmi? Rendben, akkor ezentúl a Holdfölde Társulat átvált még nagyobb menekült alakulatba, és vándorcirkusszá! - lelkendezett, és a többiek felsóhajtottak. Nem volt menekvés a lány elől. Ha valamit a fejébe vett, akkor az úgy is történt. 

Így történt, hogy egy olyan világban, ahol már tiltott volt a Cirkusz, Kaszinó és sok más helység, megszületett a Holdfölde Vándorcirkusz. 

Nem volt mese, el kellett kezdeniük készülődni. Nem volt sok holmi a hajón, de mindet feltudták használni. Felállítottak pár emelvényt, amiket kötelekkel kötöttek össze. Trapézokat is elhelyeztek, illetve sok plédet, meg széket. Eközben a kisebbek a ruhákat állították, és varrogatták a fellépőknek. 

Jared kíváncsi természete nem engedte a gondolatainak, hogy a barlangon kívül bármi másra gondoljon. Ő ott járt, és farkasszemezett a szörnnyel, akitől annyira féltek a falusiak. Biztosra állíthatta, hogy nem csonka állat volt. De nem tudta eldönteni, hogy mit látott. Furcsa, de emberi szemek világítottak a hatalmas bunda alól. Sejtése azért volt, de mégse tudta értelmezni, hogy az itt élők, miért féltek tőle. Vagy nem is rá gondoltak? Miközben elrágcsált egy almát, megfigyelte a többieket, ahogyan próbálgatják a számaikat, illetve bemelegítenek. Felpillantott az égre. Már a Nap a horizont fölött fénylett narancssárgán. Ideje volt elindulni a faluba, hogy bevezessék a lakókat egy másik világba. Simon mindenkit kifestett, illetve már nem volt egy olyan ember se a társulatban, aki ne öltözött volna át. Miracle picit aggódott, nem voltak zenészeik, így saját maguknak kellett megoldani ezt az egészet, és csak remélni merte, hogy minden sikeresen fog menni. Vagy csak elfelejtik erre a rövid időre a félelmeiket, aggodalmaikat és élvezni fogják ezt a két varázslatos estét, amit megpróbálnak elhozni nekik. Összeütötte a tenyerét miközben megállt a rét közepén, felpillantott az égre, és elmosolyodott. Csillagos esténk lesz, gondolta. 

A faluban többen is - főleg a gyerekek - már izgatottak voltak. Persze mindenkiben ott volt a félelem, alig mertek ki nézni az ablakon, nem hogy kilépni az ajtón. Hát még idegeneket követni a vaksötétségben. A Nap utolsó fényeit osztotta meg aznapra a faluval, és mindenki várt valamire. A legtöbbjükön már ott volt valami cipő féle, vagy melegebb ruha. Csak a tücskök ciripelését lehetett hallani, ahogyan felváltották a kabócák nappali koncertjét. Néhány gyerek ki-ki lesett, és várt. Egyre sötétedett, az utcai lámpákat már rég nem használták. Egy kislány izgatottan, hatalmas kék szemeivel leste a főteret. Anyukája próbálta elhúzni onnan, de mindig visszarohant könnyű ruhácskájában, és vékony csizmájában. Hirtelen az egész falura vaksötétség szállt le, elment az áram mindegyik házban. A kislány összeszűkített szemmel egy pontot fixírozott a téren. Egy halvány fénypont mozgolódott összevissza. Megszorította anyja kezét, és rápislogott ámuldozva és magabiztosan.

- Itt az idő! - vigyorgott rá, anyja pedig csak visszamosolygott rá. Ketten voltak a családban, így próbált mindent megadni lányának, hogy ne legyen olyan szomorú, de közben próbált szigorú is lenni vele szemben, nehogy elkényeztesse. Bólintott. Nem akarta elrontani a lánya illúzióit. Úgy se jutnak tovább a főtér végéig, mikor megijed a kislánya, és sírva akar hazamenni az ölében, mivel fél. Ám mikor kinyitották az ajtót, még ő is eltátotta a száját. Egy kislány állt a szökőkút tetején, fodros ruhában, amin szinte az összes szín megtalálható volt apró kockákban, vagy nagyobb foltokban. Ujjatlan volt, mégis garbós. Haja lila színű volt, és néhány tincsben be volt fonva. Alig ért a válláig, a tetején pedig két gombócba volt gyömöszölve. Harisnyája fekete-fehér csíkos volt, és piros körömcipőt viselt. Körülötte zöldes-sárga fények mozogtak. Az egész teret megvilágították. A lánynak csukva volt a szeme, ami zöldre volt festve, illetve szemei alatt piros szívecskéket festettek. Egyre többen jöttek ki a házakból, és ámuldozva várták, hogy mi fog történni. Az apró szentjánosbogarak össze-vissza repkedtek, és kerülték ki a gyerekeket, felnőtteket, akik mindezt követték a szemükkel. És mikor Mortain úgy gondolta, hogy elkezdheti, felemelte a kezében tartott hegedűt, és játszani kezdett egy lassabb dalt, mire a szentjánosbogarak köré kezdtek gyűlni. Körbe-körbe repkedtek, és szinte eltüntették a fényeik áradatában. A muzsikaszóra még többen jöttek ki. Mikor befejezte a dalt, megtapsolták, és köré gyűltek. Ám Mortain nem nyitotta ki a szemét, meg se mozdult. Csupán egy gyorsabb, vidámabb számot kezdett el játszani, mire a bogarak megint irányt váltottak, és az erdő felé igyekeztek. A türelmetlen törpék izgatottan, nevetgélve rohantak rögtön utánuk, a féltő szülők pedig azok után. A tolvajbanda vezére és húga utoljára maradt. Hátrafordult a bátyó, hogy megnézze közelebbről is a hegedűst, de már nem volt ott. Testvére bevárta őt, és együtt igyekeztek a kis tömeg után. 

- Mondd csak Kapitány! Hogyan is kezdődött az egész? - kérdezte az egyik, aki egy nagy kertésznadrágot viselt, ami egyik oldala piros pöttyös volt, míg másik fele zöld-fehér csíkos. Szteppcipellőt viselt, és egy fehér trikót. Bongyor barna haja nem ért a nyakáig se, mégis nőies arca volt, némi ázsiai vonással. Fehérrel volt kihúzva sötét szeme, amit haja eltakart és zöld rúzs kent fel ajka közepére. Egy zöld színű masnis hajpántot viselt, hosszú fülbevalókkal. Mellette a Kapitány volt, hosszú, hullámos barna haja pár tincsben be volt fonva, amik kéken, lilán tűntek ki. Szemei lilával és kékkel voltak megfestve, szinte világítottak szürke szemei. Azok alatt pedig piros pöttyöket festett fel. Sárga inggallérja csipkés volt, aminek az ujjait felgyűrte a könyökéig. Nyakára vörös kendőt kötött, ami a tarkóján egy hatalmas masnival csomósodott. Nadrágtartóját becsippentette lila tűszoknyájába, és felemás combharisnyája csíkos volt. A balon hordta a színeset, míg a másikon a fekete-fehéret. Persze a szokásos fekete cipője se maradhatott ki. A kezein pedig fordítva hordott kesztyűt. A fekete-fehér csíkos a könyökéig is elért, míg a másik oldalon csak a csuklójáig, és ott több réteg csipkébe fullasztotta a kezét. Mindezeket pedig félig-meddig elrejtette egy korall-vörös pelerin kabáttal. 

- Hogyan is? - gondolkodott hangosan a Kapitány, miközben csípőjére tette kezeit, és törzsével oldalra dőlt. Elmosolyodott, ahogyan a kisgyerekek naiv hatalmas szemeivel találkozott. - Elmesélem, kedves barátom! - ugrott egyet fel az egyik kisebb asztalra, miközben Petrezselyem leült rá, és keresztbe rakta lábait. 

- Az egész ott kezdődött, mikor még gyermek voltam. Megpillantottam ugyanis akkor életem első csillagát! - pörgött párat, majd egyik kezével felmutatott. A közönség egy emberként nézett fel, pont akkor, mikor az égen megjelentek a csillagok. Hiába, hogy nem voltak olyan jól láthatóak a szereplők, a szentjánosbogarak, akiket idomított hegedűjével Mortain elég fényt adtak ahhoz, hogy őket is lássák, és a csillagokat is. Ekkor a felerősített köteleket megjelentek az ikrek. Az egyiken fekete-fehér kockás ing volt, fekete vászonnadrágban, míg a másikon piros póló volt, szakadt farmernadrággal. Miracle hiába próbálta rábeszélni Jeffreyt legalább egy valami idiótaságra, mint például egy hatalmas virágra a mellére, a fiú nem engedett. Mindketten kinyitották esernyőiket, mikor a közönség fölé értek, azokból pedig ezüst konfettik hullottak le, mintha a csillagok esnének rájuk. Többen felnevettek, köztük felnőttek is. Az ikrek beakasztották esernyőiket, és azt középen tartva hátradőltek. Páran följajdultak ijedtükben, de sokukban inkább a vérmegfagyás volt felismerhető, ahogyan megdermedtek. De az ikrek nem estek le. Kezdtek eldőlni, majd közelebb engedték az ernyőket, így azok szétakadtak, és egykezes szaltóval már ismét átsétáltak. Mindenki tapsolt, és kifújta a bennrekedt lélegzetet. Visszanéztek, de már a két lány nem volt ott. Simon lépett az asztalra, miközben tömérdek porcelán tányért egyensúlyozott a homlokán. Egyből megtapsolták, mire meghajolt, és a tányérok elkezdtek leesni. Mintha csak baleset lett volna, reflex szerűen elkapta a kezeivel, illetve egyet a cipőhegyével. Látványosan nagyot sóhajtott, mire felnevettek. Miracle egy fáról szaltózott le mellé, és a fejére támaszkodott. 

- Akkor volt aztán sok minden! Egész éjszaka csak az eget bámultam! Volt, hogy sikerült elkapnom egy hullócsillagot. Próbáltam elérni a kezeimmel, de nem értem fel odáig - vette el az egyik tányért, majd a lábán egyensúlyozóra helyezte, majd megpaskolta vállát, mire felnevettek. Ugrás közben bukfencezett, és háta mögül előkerült egy bot. A gyerekekhez sétált, és melléjük ült. Az előadás közben természetesen Mortain hegedült, és a tücskök se hagyták abba a ciripelést. Az este további részében Baltazaar mindenkihez rohant, és segített, az ikrek emelgették egymást, ugráltak a köteleken, míg Petrezselyem néha látványos táncokat, vagy bűvészmutatványokat mutatott be. Simon zsonglőrködött, Miracle pedig ezt az egészet levezényelte, és elmesélte a Holdfölde társulat alapítását. Ahogyan megfigyelte a csillagokat, és ahogy felismerte a Hold varázslatát. Majd a barátait bevezényelte a bandájába. Mire befejezték az előadást, a Hold erősen megvilágította a rétet, már lassan az ég tetejét súrolta. Mindannyian ott voltak középen. Miracle pedig csak elmosolyodott, miközben megtapsolták őket, ők pedig meghajoltak. 

- És így lettünk mi a Hold gyermekei! - fejezte be, miközben a többiek lesétáltak az asztalról. Aztán a hegedűszó elnémult, és sötétség lett. Mikor ismételten megszólalt egy lágy dallam, nem volt már ott senki, csak a közönség csupa fáradt, és izgatott gyerekkel. Az apró fények ismét mozgolódni kezdtek, a falu felé vezették az embereket. Aznap éjjel mindenki békésen aludt, és a csillagokról, a Holdról álmodott, miközben az eget szelte. 

Hullafáradtan ültek le éjnek évadján a kalandoraink, és próbáltak ébren maradni, legalábbis addig, míg ki nem beszélik magukból az elmúlt napokat. De senki se tudott megszólalni. Az ikrek, Petrezselyem, és Simon is már átöltözött, és lezuhanyzott. Miracle felnézett az asztalról, és csak ennyit tudott kinyögni sóhajtása után: 

- Majd holnap! - még be se fejezte, már mindenki felállt, és elsétált a saját szobájába. Na igen, gondolta a Kapitány, mindenki kitett a mai napért. Ő is föltápászkodott, és a szobájába érve felkapott magához egy nagy pólót, és rövid nadrágot, bugyival, majd a szembelévő fürdőszobába lépett, hogy lemossa magáról a piszkot, és izzadtságot, ami már rátapadt. Megmosta a haját, és miközben felfrissült, le is borotválta a lábát, hogy aztán élvezhesse annak simaságát. A hajából a színes festékek kimosódtak, már csak barna volt, és vizes. Ezek után már csak bedobta magát az ágyába, és mély álomba zuhant, ahogyan a többiek is tették. 

Miracle elsőként ébredt föl pár óra alvás után. Sose tudott sokat aludni, és pár óra is elég volt neki. Így felvett magára egy szakadt rövidnadrágot, és trikót, amire egyik pulcsiját magára húzta. Haját felkötötte lófarokba, majd elment arcot és fogat mosni. Aztán ahogyan kilépett a folyosóra, rögtön fölsóhajtott. Nem volt kedve össze-vissza mászni, és ugrálni, hogy kijusson a főrészre. Sima folyosókra vágyott. Végül túltett a hisztijén, és felment a gép elejére, és egy almát kivett a ládák egyikéből. Mikor beleharapott, és rágcsálni kezdte, észrevette Baltazaart, aki csak az asztal mögött ült, és a tenyerét bámulta. 

- Reggelt! - ült le mellé a lány, és az ablakon keresztül bámulta, ahogyan a hegyeken túl lassan felkúszik a Nap. A fiú annyira beletemetkezett gondolataiba, hogy a hirtelen hangra összerezzent. Felpillantott, majd vissza. 

- Jó reggelt - mormolta. Baltazaar is korán kelt, őt rémálmok kísérték, így nem tudott valami sokat, és megnyugtatót álmodni. Égett a tenyere, és próbálta nem levakarni róla a sebet, amit büntetésül kapott apjától, amiért megszégyenítette. Pontosan aki miatt ezt kapta, ott ült mellette, és frissen zabálta az almáját. A fiú még se érzett megvetést, vagy dühöt iránta. Egyszerűen már belefáradt, hogy az apja bántalmazza akármit is csinált. És ez nem más hibájából fakadt, hanem a sajátjából, hogy hagyta magát. 

- Minden oké? 

- Csak rossz álmok.. - vont vállat Baltazaar, és inkább fölállt, és közölte, hogy összeszedi a tegnapi dolgaikat, hogy ne legyenek szerteszét az erdőben. Így Miracle a megannyi kérdésével ott maradt az asztalnál. A Nap pontosan akkor sütött be az üvegen, mikor a fiú visszament a lakhelyére a cipőiért. A lány se maradt ott sokáig, ő is felvett egy tornacipőt, majd elhagyta a hajót. Rögtön az erdő sűrűjébe vetette magát, utána akart járni Jared meséjének. Viszont a barlang nem volt közel az erdőhöz, időbe telt, mire kijutott egy rétre, és onnan föl egy nagy dombra, aminek a háta mögött helyezkedett el a barlang. Biztosra vette, hogy nem erről a szörnyről beszéltek a falusiak. Az az erdőben élt, innen meg messze van. Mikor a nyirkos levegő megcsapta a bejáratnál, szellő kísért valamit. Valamit, ami kigáncsolta a lányt, és tovább is rohant. Vagy mégis erről beszéltek, gondolta magában, miközben föltápászkodott, és a fenekét simogatta, fájt neki. 

Hűvös szellő hangja zúgott végig az egész barlangon, majd érte utol saját magát, hogy kiszabadulhasson onnan. Valami volt bent, tudta a lány, de a lába a földbe gyökerezett. Élete első csonka állatával találkozott a napokban, mégse rázta meg annyira, mint most egy nyirkos barlang. Beszívta alsó ajkát, majd mély lélegzetet vett. Ha tényleg egy szörnyeteg, lehet meghal. Ha meghal, akkor meg már oly mindegy volt számára, hogy mi lesz azután. Ezekkel a gondolatokkal lépdelt befele. A félelem a csontjaiba mart, az ámulat pedig az agyát égette, ahogyan megpillantotta a foszforeszkáló ásványokat, és a jégcsapokat. Az egész barlang belseje kék színt vett fel, és annak az ötven árnyalata jelent meg mindenhol. Miracle látta a saját leheletét, amit kilehelt magából. Léptei visszhangot vertek, aztán elnémultak, ahogyan megtorpant. 

Zöld szempár nézett vissza rá, hatalmas bundája alól, ahogyan Jared is leírta. 

- Szia! - a lány nem tudva mit csináljon, sután köszönt neki, de a végét a barlang elnyomta. A szem pislantott egyet, de nem mozdult, csak figyelte látogatóját. Ő lett volna az, aki az előbb kigáncsolta volna, és mint a szél, eltűnt? De erre a fel nem tett kérdésére hamar megkapta a választ, ugyanis mögüle egy nyúl bújt elő, vörös szemekkel, kékes bundával, ami valószínűleg fehér volt. Fogáról vér csöpögött, és borzold, tépdelt bundáján is rászáradt vér volt látható. Szörnyű látványt nyújtott. Viszont lábai nem olyan tömzsik voltak, mint a házinyulaknak, hanem megnyúlt, patás lábakon állt, amikkel ugrált néha-néha. Miracle nyelt egyet, nem tudta eldönteni, hogy a saját vére volt az, vagy másé. Ha pedig másé, akkor nem volt nagy biztonságban, mint mikor a bejáratnál álldogált. Azt tudta, hogy ez az állat olyan gyors, akár a szél, és ez izgatottá is tette. A nyúl közeledett felé, mire Miracle reflex szerűen hátralépett egyet, a zöld szempár tulajdonosa pedig megmoccant. 

- Nem bánt.. - hallott egy hangot Miracle, egy fiú hangját. Rekedt volt, alig felismerhető szavakat használt, de érthető volt. Sejtette, hogy kitől jött a hang, így leguggolt, és várta, hogy a nyúl oda érjen elé. Megszimatolta a felé tartott kezet, és hagyta, hogy a lány megsimogassa a fejét. Ekkor elkezdett dorombolni, mint egy macska, és behunyta szemeit. Mira elmosolyodott, és megnyugodva leült, és hagyta, hogy az ölébe feküdjön. Így tehát mélyen a barlang belsejében, a hírhedt szörnyekkel pihent, és élvezte a kékes derengést. 

- Ti vagytok azok, akiktől félnek a lakók? - kérdezett rá óvatosan a lány, számított valami ellenkedésre, de csak szomorú szemeket kapott válaszul. A fiú helyeslően válaszolt, de még mindig csak a szemeit lehetett látni a hatalmas bundája mögül. Tovább akarta faggatni, hogy miért, hogyan történhetett ilyesmi, de nem jött ki hang a torkán. 

Petrezselyem megint az erdőt járta Jeffrey társaságában, hogy még lopkodjanak elemózsiát maguknak az útra, amit aznap éjszakára terveztek. A Kapitányuk szerint hamarosan befejezik az itteni "munkájukat", és helyrehozzák a falu saját által kreált rémuralmát maguk fölött. Ő ugyan nem értette, hogy miről van szó, de rá hagyta. Érezte, hogy igazat mond, csak éppen félig tudatlan maradt. Jeffrey nyurga volt, de mégis izmos, bár nem annyira, mint ikertestvére. Szemüvege lecsúszott az orrnyergéről, így miközben a szamócákat szedték, visszatolta a csuklójával. Kora délelőtt volt, a kabócák már zenéltek, mindenhonnan őket lehetett hallani, és valamiért ettől még melegebbnek érezték az időt. Jared elment a faluba, hogy szét nézzen, illetve valami táplálóbbal térjen vissza. 

- Mi lesz este a téma? - kérdezte Jeffrey, Petrezselyem meg hümmögött. Éppen azt akarta válaszolni, hogy nem tudja, mikor a következő pislogásnál már nem ott volt. A réten, épp mikor a Hold vakítóan ragyogott, Miracle bemutatta új társukat, és közölte, hogy elbúcsúznak. Következő pillanatban Jeffrey tenyerét látta meg. 

- Mi történt? - kérdezte tőle. 

- Új ember fog jönni a csapatba - válaszolta összeráncolt szemöldökkel. A Holdfény teljes mértékben kitakarta őket, csak Mira hangját látta, és körvonalát. Meg valami másnak mellette.

2. Méter

 CSIPET BAZSALIKOM

Úgy tartják számon, hogyha az égbolton megpillantasz egy elhaló csillagot, kívánságod valóra fog válni. Ám ha a csillag becsapódik a földbe, katasztrófa sorozata veszi kezdetét. Régen a gyerekeket a faluban a csonka állatokkal fegyelmezték, de egy idő után hiedelemmé vált át. Miszerint a Csonka állatok akkor térnek vissza, mikor egy csillag meghal, és elpusztít egy várost.
- Meneküljünk, vagy támadjuk meg? - kérdezte Mortain teljesen nyugodtan, mire Miracle lefagyott. Az agya azt súgta, hogy meneküljenek, hiszen megfognak halni. Viszont az ösztönei teljesen az ellentétét mondatták vele. A többiek hamarabb válaszoltak, mint ő. Az ikrek azt mondták meneküljenek, de Petrezselyem is a többséggel volt, hogy támadják meg, hiszen elpusztítja a városukat.
- Kapitány! Mi a döntés? - harsant fel Baltazaar, ezzel mindenkit elnémítva a döbbenettől. Hogy pont egy olyan személy alacsonyítsa le magát, mint az ország önző, beképzelt hercege, lebénította őket. Mindenki tudta, hogy kire gondol. Miracle összeszedte a maradék energiáját, már kora reggel, mikor a Nap első sugarai kiszöktek a szörny háta mögül, és egyenesen az arcát világították meg, amin elhatározottságot lehetett látni, és semmi féle félelmet.
- Megvédjük a várost! - kiáltotta, mire mindenki egy "igenis"-sel válaszolt, és a gép felemelkedett, miközben Miracle szemeiben felcsillant a Nap reményhozó fénye. A szörny felegyenesedett, és megint sikított, amitől többen is felkiáltottak, és befogták a fülüket.
- Jobbról fog támadni! - mondta Petrezselyem, mire Mortain vette az adást, és még jobban felemelte a hajót, majd balra billentette a gépet, és miközben az állat csonka csápféléit feléjük mozdította, már ki is tértek a támadás elől.
- Emelkedjünk fölé! - adta ki az utasítást Miracle, mire Mortain teljesítette a kérését.
- És most? - fordult meg rövid időre Petrezselyem, de hiba volt, az állat fölugrott, hogy eltudja őket érni, valamilyen furcsa késztetést érezve, hogy a hajó az ellensége. Az állati ösztönök felerősödtek mindkét oldalon, Mortain elhúzta a hajót, de így is nekik csapódott, a lenti emberek mind elestek és beverték valamijüket.  Jeffrey nagyot káromkodva tapogatózott a falnál, hogy ismét rátaláljon az egyensúlyára, miközben előtte az egyik gépből gőz csapott ki. Átkozva a mennyeket nézte meg, hogy minden rendben van-e ott, miközben pár sorral arrébb, több gépből is gőz csapott ki erős sípolással. Onnantól lejjebb, az utolsó szinten Baltazaar a fegyvertárban bepakolta a lőfegyvereket, hogyha végre támadni fognak, tudjanak mivel. Fenn, Petrezselyem képernyőjén a sok piros fény kezdett átváltani zöldre, ezek mellett látta, ahogyan egy százalékot mutató tábla is nő. Törte a fejét a lány, hogy mégis mi a francot jelenthet, de még a képességével se ért semmit. Kikerülték a csonka állat támadását, és próbálták elcsalni a városból, ahol sikoltozó emberek lökdösték a másikat, lépték át halott társaikat, hogy a saját életeiket tudják menteni. Páran csodálkozva, tátott szájjal figyelték, ahogyan az Ellapsz Méter felreppent némán, csak a hajukba kapott bele, de semmi hangot nem adott ki. Ahogyan lágyan, akadozás nélkül kanyargott, forgott, és hárította a támadásokat. Miracle vett pár mély levegőt, és kifújta azt, miközben tekintetét megkeményítette.
- Támadni tudunk már? - kérdezte nyugodtan, mire Petrezselyem és Baaltazar egyszerre helyeselt. - Mindenki elfoglalta már a helyét? - kérdezte újfent, mire egymás után mindenki választ adott. Mindenki a helyén volt. - Akkor Mortain, vigyél minket a bestiához, és öljük meg! - nézett a szörny szemébe, és az undora mellett furcsa bűntudatot is érzett. Mortain, a csapat második legfiatalabbja, kurjantva lökte előre a hajótestét, Miracle pedig kiengedve a karja fékét, amivel irányította a fegyvereket, erősen megszorította, és mikor a szörny szemei elé értek, sorozatot lőtt. A szörny fájdalmában felsikított, mire az egyik ház mellőle megremegett, és összeesett. Pedig hozzá se ért. Több ember füle is vérezni kezdett a városban, még Miracle is fogta a fület fájdalmában, de koncentrálnia kellett. Az emberek mindezek alatt menekültek. Volt aki még az ékszeres dobozait is szorongatta, minden értékével rohant, fel-fel lökve a többi embert, köztük olyat is, aki pedig próbált segíteni a többieknek. Az egyik férfi a hátára kapott egy nénit, a másik felsegített egy eltaposott gyereket, és az ölébe kapva futott tovább. Vegyes érzelmek kerítették hatalmába a várost, ami elől nem tudtak elmenekülni. Szomorú sorsuk már megvolt pecsételve, amit csak egy csapat kölyök tudott megváltoztatni. De mennyi az esélye, hogy legyőzzék? Egyáltalán megsebesíthessék azt a szörnyet? Ezekhez hasonló gondolatok keringtek Simon fejében, miközben nővére széke mögött térdelt, és szinte fehéredésig szorította ujjait a szék támlájába, annyira félt. A feje fájt, és szédült a sok stressz által okozott adrenalintól. Miracle viszont nem tudott az öccsére figyelni, céloznia kellett, és Mortainnak utasításokat adni, hogy merre vigye a hajót. A szörny folyamatosan üvöltözött, és próbált támadni a hajó ellen, amely folyamatosan támadott. A szörny még kifejletlen volt, lassú, és nehéz léptű, viszont a gyerekek még nem sejtették, hogy gyenge. A csonka állat üvöltött.
- Te is hallod? - állt fel akadozva Simon, ledöbbenve. Miracle nem válaszolt, céloznia kellett, és válaszolnia Jeff kérdéseire. A szörny megint felüvöltött eltorzult hangján. Simon egyre jobban kitudta venni a szavakat, és koncentrálni próbált. Egy nevet ismételgetett.
- Lisa! - üvöltött föl Simon, mikor megértette a szót. Miracle és Petrezselyem pár percre ledöbbent, és a kisfiú felé pillantottak, majd össze.
- A városban csak egy Lisa van, de ő már meghalt - folytatta az eszmecserét Petrezselyem, miközben a monitorát figyelte. A szörny támadni indult feléjük, Miracle nem tudott választ adni, pont mielőtt a szörny egyik keze elrepítette volna őket, lőtt, és a fegyver a szörny fejébe csapódott. A hajó pár méterrel arrébb tudott csak megállni, és lebegni a levegőben. A szörny felnézett az ég felé, és Simon eltátotta a száját, a szíve is megszakadt érte, ahogyan Miracle szemei is felismerés elé kerültek. A szörny, sírva üvöltözött egy nevet. Majd felrobbant a felsőteste. Az utolsó találat egy bomba féle volt, így nem is csodálkoztak. A város falait a bőre és belsőszervei színezték át teljesen, míg a megmaradt része összeesett, és hatalmas porfelhő keletkezett alatta, ami végigsöpörte az utcákat, és az embereket is fellökte. Meghalt a csonka állat.
- Mondd csak Petrezselyem.. Nem Lisa apja tűnt el az öngyilkossága előtt? - kérdezte suttogva Mira, mire Petrezselyem csak nyelt egyet. De nem ő válaszolt neki. Mortain tette meg az utolsó löketett a kétségbeesésük felé.
- De, ő volt az, de nem öngyilkos lett. Meggyilkolták - Mortain szavai erősek voltak, és céltudatosak. Főszereplő lányunk csak megdörzsölte a fejét, majd eldöntötték, hogy tovább mennek. Tudták, hogy itt már nem látják őket szívesen. Legalább három órás repülés után merték csak letenni a gépet egy erdő közepén található rétre. A rét közelében cseresznyefák virágoztak, de már elhullatták rózsaszínű virágait, már zöldben pompáztak, és hagyták a meleg és hideg légáramlatoknak, hogy belekapjanak, és néhány levelet letépve róluk, elfújják. Tölgyfák, és néhány más fajta zöld is körülölelte őket, ahogyan leszálltak a közepére, és Petrezselyem megnyomva pár gombot, láthatatlanná tette a gépet kívülről. Mortain leállította a gépjárművet, majd az egész hajtómű leállt. Mindenki szét nézett a hajón, hogy milyen károkat szenvedtek el, majd pár repedésen kívül, amiket rögtön megjavítottak, kinéztek a rétre. Miracle és Simon volt egyszer már itt. Legalábbis hallottak már a helyről, ahol a két gyerek összetalálkozott, és testvérekként kezdtek onnantól fogva viselkedni. Ugyanis mikor mindkettejük elvesztették a szüleiket, itt voltak, és az öreg itt vette a kezei közé a nevelésüket.

- És most? - kérdezte Simon, mi pedig összenéztünk.
- Először is élelmet kell szereznünk, mivel a konyha is, meg a raktár is szinte üres.. - vakarta a tarkóját kínjában a lány, miközben kinyílt a hajó ajtaja, és mindenki kisétált. - Váljunk három csoportra! Az egyik a városba megy elsősorban szétnézni, és bevásárolni a piacon, a második itt marad, és őrködik. A harmadik meg az erdőben néz szét.. - bizonytalanodott el Miracle, mert hirtelen nem érezte helyénvalónak, hogy parancsolgat, viszont mindenki egyetértett vele, még az ikerpár bosszantóbb tagja is. Így végül Simon és Mortain maradtak a hajón, Baltazaar Jareddel és Petrezselyemmel fedezte fel a környéket, így Miracle Jeffrey oldalán indult el a falu felé, bosszúsan, mivel az ikrek másik felével akart volna kalandozni. Így hát nem sokkal a szétválásuk után Miráék a falu peremére értek szinte néma csendben, mivel pontosan tudták, hogyha az egyikük megszólal, abból csak vita lesz, vagy egyszerűen verekedés. Kölyökkoruk óta ez lett a megszokás köztük, hogy vagy veszekedtek, vagy egymásnak rontottak, mégis ennek ellenére jól kijöttek. Tehát csöndben tértek ki az erdőből. és rögtön a falu földútjára tértek át. Miracle furcsállta, hogy senkinek se tűnt föl a hajójuk, vagy az erős szél, de nem tulajdonított neki nagy gondolkodási időt, hiszen a hajó elméletileg láthatatlan volt mikor leszálltak, és betudhatták egy vihar előtti csendnek ezt a szelet, amit okoztak abban a pár másodpercben. Viszont azt már furcsábbnak találta, hogy senki se volt az úton.
- Szerinted kipusztulhatott a falu? - kérdezett előre bámulva a lány, mire Jeff elgondolkodott a kérdésen, mivel ő se volt biztos magában.
- És még azt se tudjuk, hogy melyik falu ez. Nem láttunk kiírást se.. - vakarta meg a tarkóját a srác, miközben fogai közt a levegőt mélyen beszívta.
- Hát a levegőből amúgy se vettük volna észre - felelte a lány vállát vonogatva, és érdeklődve haladtak tovább.  Mikor már elmentek az első néhány ház között, nem láttak senkit, és egyre inkább kényelmetlenül érezték magukat.
- Te is érzed? - tette fel halkan a kérdést Miracle, Jeffrey pedig óvatosan szét nézett, és megpillantott pár meglibbenő függönyt, de nem állt meg.
- Mit?
- A félelmet.

Már a falu közepén jártak, valószínűleg a Főtéren, aminek a közepén egy kiszáradt kút pihent, benne elhalt falevelek, és egyéb dolgok, amik nem voltak odavalók. A tér szélén pedig elhagyatott pultok álltak egymás mellet, ám az egyiken hatalmas kenyerek sorakoztak, és ontották magukból a frissensült ropogós illatot. Mögötte pedig egy öreg ember állt, és a lábát bámulta moccanás nélkül. Piros mellényt hordott fehér inge fölött, és világos barna vászonnadrágot. Ősz haját egy golfkalappal takarta el, miközben megaszódott ajkaiban a pipáját tartotta, amiből füst gomolygott. Szakálla hófehér volt, és a mellkasáig ért. A két sétáló összenéztek, majd a bódé elé sétáltak. A bácsi föl se nézett, már elkezdett beszélni.
- Utazóknak ezt a kenyeret ajánlom, pár falattól már megtelik a bendőjük! - mutatta felfele tartott tenyérrel az egyik buci felé, amin látszódott, hogy nem rég lett kivéve a kemencéből.
- Inkább azt árulja el, hogy miért ilyen kihalt a falu! - tenyerelt az asztalra Jeff, Mira pedig csak elhúzta a száját halványan, nem tetszett neki a fiú modortalansága. Ekkor bozontos szemöldökét felhúzta az öregapó, és kihalt, szinte vak szemeivel rájuk nézett.
- Itt nem jár senki. Mióta egy szörny él az erdőben, senki se maradt itt, egyedül vagyok.. - sóhajtott, majd a kezét nyújtotta a levegőbe. Jeffrey nem értette a gesztust, bele akart csapni, de Miracle megelőzte, és pár érmet adott a pacsi helyett, a bácsi pedig becsomagolta a kenyeret.
- Mégis mióta tartja ez a szörny rettegésben a falut? - mosolygott ártatlanul a lány a bácsira, ő pedig elgondolkodott.
- Talán két-három hete.. - vonta össze szemöldökét nagy erőlködésében. A két utazó megköszönte, és tovább sétáltak a házsorok között, hogy keressenek még valami érdekeset, vagy elvihetőt.
- Hazudott - fújta ki a levegőt az orrán Mira, mire Jeff csak felvonta szemöldökét, és csúfondárosan kicsücsörítette a száját. Lehajolt a lány elé, hogy csak őt láthassa a látómezejében.
- És mégis miben kislány? - a lány egy ideig nem válaszolt semmit, csak egymás szemében néztek.
- Nincs egyedül! - felelte, és ekkor, mint végszó, többen is eléjük ugrottak.

Mindegyiken valamilyenfajta kendő takarta az arcát, és kisebb késeket, botokat tartottak a kezeikben. De ezek a fosztogatók alig lehettek pár évvel fiatalabbak az utazóktól. Jeff felegyenesedett, majd felnevetett.
- Ijesztő az agyad, Mira! - röhögött föl, mire a lány csak duzzogva belerúgott a bokájába. A tolvajok nem értették miért nem látnak a szemükben félelmet, de közben ez idegesítette is őket. Öt fiú és az egyikük húgából állt a kis csapatuk. Végül a vezérük rivallt rájuk, miközben a kését markolta erősen.
- Pofa be, utazók! Adjátok át az összes értékeiteket, és akkor nem bántunk! - a fiú már sokszor mondta ezt, és legtöbbször át is adták a tulajdonaikat. Egyedül a sráctól félt, elég izmosnak tűnt, míg a lány nádszálkarcsúsága csak azt mutatta meg, hogy olyan törékeny, sírva fog majd könyörögni az életéért. De az utazók csak egymásra néztek, majd elmosolyodtak.
- Mit tudtok az itteni szörnyről? -  érdeklődött csábos mosollyal a lány, miközben elrakta a frissensült kenyeret. A társa csak keresztbe tette a kezét, és nyugodtan várt, miközben végigmérte őket. Érezte a tolvajbanda vezére, hogy egy kis ér a halántékán, ahogyan felidegesítette a lány, hogy egyáltalán nem váltott ki belőle semmit.
- Azt mondtam pofa be és adjátok oda mindeneteket! - üvöltötte, mire a húga csak rápislantott, kezdett érte aggódni.
- Ha nyerek, elmondtok mindent? - vigyorgott Miracle, mire az egyikük csak fölnevetett.
- Te? Legyőznél minket? Jó vicc, de benne vagyok! Ha meg mi nyerünk, még a ruháid is a miénk! - pörgette meg a kését a kezében a fiatal srác, aki köztük a legidősebb volt. Miracle levette a táskáját, és odadobta Jeffnek, aki egyből elkapta, miközben nagyot sóhajtott.
- De csak óvatosan kapitány, még gyerekek! - gúnyolódott a saját kapitányán a srác, mire az ellenségei csak elhúzták a szájukat mérgükben. A legidősebb rontott Mirának először, mindenki úgy gondolta elég lesz ő is hozzá. Miracle felugrott, ahogyan elé ért a srác, és miközben a vállán guggolt, az ellenség nem tudta megfékezni magát, előreesett, miközben Miracle csak még jobban eltaszította magától. Rálépett arra a kezére, amiben a kés volt, így a srác felüvöltött, megragadta a másik karjával a bokáját, és mielőtt leránthatta volna, Miracle a szabad lábát felemelte a magasba, majd azzal a mozdulattal együtt belerúgott az alsó kezébe, ami fölötti kezét tovább sodorta a rúgása, így elengedte a kezét. A vezérük se nézhette tovább szerencsétlen társát, rögtön a segítségére sietett, nagyot üvöltve rohant, de a lány csuklója mentén végigsimította kiegyenesedett tenyerét, így szó szerint elsiklott mellette a vezér, a lány pedig csak pörgött egyet. Jeff felé futott tovább meglepődve az ellenség, nem bírt megállni, így Jeff segített rajta, két ujjával arrébb lökte azt a karját, amiben a fegyvert tartotta, majd másik kezével kicsit megfordította a vállát, így a srác megfordult és előreesett, ahogyan a lábában megbotlott. Eközben a többiek is egyszerre kezdtek el támadni a lányt, de Miracle egyszerűen csak félrelökte a kezeket, vagy ugrabugrált rajtuk, amikkel csak idegesítette őket, és közben meg is sebezte őket kisebb karcolásokkal, amiket esés közben szereztek. Pár perc elteltével, mikor már csak a kislány maradt ott szinte sírva, maga elé tartva a kést, meg se moccanva, Miracle felsóhajtott, eddig tartott a mulatsága.
- Mi történt itt, hogy lopnotok kell? - túrt bele a hajába, ahogyan a lány elé sétált lassan, aki csak döbbenten szorongatta a kést. A bátyja egyből fölüvöltött, hogy ne bántsa a testvérét, de Miracle csak ment, majd pontosan előtte megállt, és lassan kivette a kezéből a fegyvert, majd lágyan megsimogatta a fejét. A kislány zokogva ölelte át Miraclet, aki csak tovább simogatta vigasztalva. Hátrafordult Jeffhez, aki fölszedegette a késeket, és egy kupacban lerakta a földre. A kis utcában ismét csönd lett, ahol éppen a vesztesek ültek föl, és nagyokat sóhajoztak. Mindannyian levették az álarcnak használt kendőket, és megmutatták elfásult arcaikat. A lány is így tett, miután lenyugodott. Alig lehetett idősebb Simonnál, gondolta Miracle, miközben összeszorult a szíve. Mindegyikük piszkos volt, és horzsolásokkal teli. Miracle leguggolt a kislány elé, és alaposan megnézte magának, hogy sehol se legyen komolyabb sebe.
- Kik vagytok? - kérdezte a vezér, miközben lehetett hallani, ahogyan mérgében a fogait csikorgatta. A két utazó egymásra nézett, vajon mit kellene erre válaszolni? Menekültek? A híres hősök leszármazottai?  Hümmögött párat Miracle, miközben megbillentette a fejét, és felfele nézett. Aztán eszébe jutott, és végül fölállt, két kezét a derekára akasztotta, és elvigyorgott.
- A Holdfölde társulat vagyunk, és egy remek helyet keresünk a cirkuszi sátrunk felállítására! - magyarázta, miközben a köd kezdett becsúszni a szűk utcácskába. - Szóval mi van ezzel a szörnnyel?

Már a második kosarát tömte tele gyümölcsökkel Petrezselyem, mikor már érezte, hogy kezd fáradni. A kosarában csupa málna és áfonya volt, miközben már a barackot szedte. Sikeresen egy olyan helyre tévedtek, ahol rengeteg féle gyümölcs érlelődött egyedül. Érezte ahogyan a nyál összefolyt a szájában, miközben az élénk színeket figyelte a kosarában. Mellette Baltazaar is szedte a gyümölcsöket, míg Jared jobban szét nézett, hátha talál embereket itt is eltévelyedni. Baltazaar eddig erősen gondolkodott valamin magában, de nem bírta tovább, és kifakadt.
- Miért volt ott a csonka állat? - guggolt le, és az epreket szedegette. Tulajdonképpen lehet megloptak valakit, de ez semelyiküket se izgatta. Rengeteg gyümölcs volt még körülöttük, fel se fog neki tűnni. Petrezselymet is gyötörte ez a kérdés, de nem tudott rá megfelelő választ adni.
- Nem tudom - válaszolta végül.
- Miért léteznek még olyanok?
- Nem tudom.
- Miért.. - kérdezett volna még a fiú, de Petrezselyem ekkor a vállára tette a kezét, így elhallgatott. A szája elé helyezte a mutatóujját, ezzel jelezve, hogy maradjon csöndben, majd mindketten fülelni kezdtek. Közeledő lépteket hallottak, ezért felálltak, és csak vártak. Végül Jared bukkant fel izgatottan. A közelben egy barlangot talált, aminek belsejében jégcsapok lógtak, és olvadoztak. Olyan érdekesnek találta ezt a lehetetlen dolgot, hogy kötelességének érezte, hogy felfedezze, de nem tudott beljebb lépni, hangokat hallott, ahogyan valami mozgolódott belülről. Ijesztő szöszmötölésnek fogta föl, de izgalmában még kíváncsibb lett, és pár lépésnyire beljebb jutott. A fény már nem igen szűrődött már be, de a barlang falain, és a jégcsapok csillogtak, és kékes derengést bocsátottak ki magukból, elképesztő látványt nyújtva. Ám egy árnyékot is felfedezett a falmentén. Szőrös volt, és zord. Villámló zöld szempárral nézett farkasszemet, mikor úgy döntött, hogy inkább gyorsan eliszkol onnan. Mikor nyitotta a száját, hogy társaival is megossza ezt a kalandot, kiabálásra lettek figyelmesek.
- Ki lop a birtokomon? - zörgetett egy bottal az erdejét egy öreg néni, a gyerekek meg kuncogni kezdtek. - Na megálljatok! Tolvajok! - kezdett el feléjük rohanni a néni, már amennyire engedte az öreg csontja, a fiatalok, meg nevetgélve futni kezdtek a Méterhez. Petrezselyem átugrott egy kidőlt fatörzset, míg Jared ugrálva bukfencezett is, hogy látványosabb legyen számukra a menekülés. Míg Baltazaar csak sprintelt a két kosárkával mögöttük, próbálta tartani a tempót. A néninek persze esélye se volt őket utolérni, mégis az adrenalin végig ott ütlegelte a szívüket, és testüket.

Már elköszöntek a gyerekektől, és megkérték őket egy szívességre, mikor ismét egy másik utcába fordultak. Megrázó volt a történetük, és kételkedtek benne. Tudták, hogy valami nem stimmelt a történetükben, de egyúttal nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, utána akartak járni. Érezték a rideg, és félelemmel átitatott tekinteteket magukon, de úgy tettek, mintha nem is vennék észre. Mindenki félt tőlük, és remélt. De mit?
- Miért csináltad ezt? - kérdez rá Jeff, ami eddig a lelkét nyomta. A lány csak megvonta a vállát, viszont ez a nemtörődömség idegesítette Jeff-t, de nem szólt neki, csupán megforgatta szemeit, és elkönyvelte magában, hogy ismételten a saját feje után ment, bárki véleménye nélkül. De mégis mindenki eltudta őt fogadni annak, aki lett belőle. Ezért is lett a Kapitányuk, és szinte a hősük. De mindezt Miracle nem tudta.
- És honnan szerünk sátrat, te nyomi? - kérdezte a fiú, mire a lány elgondolkodott. Erre nem gondolt. Összeráncolta szemöldökét, majd megvonta ismételten a vállát. - Hé! - ragadta meg a lány vállát, és maga felé pörgette, hogy figyeljen rá. - Vedd már egy kicsit komolyabban! - akad ki teljesen, mire Miracle csak rávigyorog. Már volt terve, csak idegesíteni akarta kicsit. Jeff sóhajtott. Nem volt már több ereje ehhez.
- És szerinted fognak jönni a gyerekeken kívül? - folytatja a vallatást, miközben visszafelé sétáltak. A Főtéren még mindig ott állt a bácsi, Mira pedig a táskáját levéve, össze-vissza elkezdett ugrálni. Jeff a fejét fogta fájdalmában, amit okozott neki lelkileg. Megalázónak érezte. - Ez a nagy terv? Felkelted az érdeklődésüket azzal, hogy hülyét csinálsz magadból? - vágta le ő is a táskáját, mikor Mira a vállára ugrott. Megfogta a jobb lábát, és hagyta, hogy Miracle a másikat az ég felé emelje. És elkezdett kiabálni.
- Hölgyeim és Uraim! Megérkezett a frissen vált vándorcirkusz, a Holdfölde Társulat! - kezdett el kurjongatni és tapsikolni, mintha csak a nézőközönséget limitálná. Egy előre szaltóval földet ért, majd felegyenesedett. A Főtér közepén álló kút széléhez sétált, és folytatta közben a kikiáltást. - Mától két napig két ingyenes előadást tartunk, amit szürkületkor elkezdünk! Hogy hol is lehet minket megtalálni? Majd mikor beköszönt a Hold fénye, mindenki látni fogja a nyomokat - vigyorgott sejtelmesen, majd egy összehajtható esernyő került elő a háta mögül, amit kinyitott, így rengeteg konfetti hullott ki belőle. Egy lábra állt, majd forgott párat, így a konfetti esőt magával rántotta. Mintha csak hóviharba került volna, majd mikor látta, hogy Jeffrey eltűnt, Földobta az esernyőt, és egy kisebb füstbombát dobott közben vele, ami fel is robbant a levegőben, így elbujtatta az esernyőt. A következő pillanatban pedig már ott se volt.
Csupán az esernyő koppanását lehetett hallani a kihalt utcán.

Nem tudta a társulat, hogy ezzel a megmozdulással valamit elindítottak, és nem is akármit.

Kudarcot vallott. Már az egész szobában lévő összes törékeny, és drága holmiját összetörte, csak hogy csillapítsa a dühét és csalódottságát, amit az első lénye okozott. "Hülye kölykök!" - gondolatai csak ilyen szavakon jártak, és tudta, hogy a feljebbvalói lefogják nyúzni a bőrét is róla, ha tudomást szereznek, hogy a kísérleti alany könnyedén elpusztult, miután a Métert beindították.
- És ráadásul még kezelni is tudták.. - morgolódott, miközben megállt a szoba közepén, és nagyokat sóhajtozott, hogy végre letudjon nyugodni. De mindhiába. A folyosón lévő dolgozók is messze elkerülték az irodáját, mindegyikük rettegett, hogy a következő áldozatot bennük látja meg indulatában. Amint kiengedték az állatot, rögtön növésbe kezdett. Az áporodott bőre ahogy érintkezett a friss levegővel, valamifajta reakciót váltott ki belőle, és növekedésbe kezdett. Viszont nem tudott nem örülni annak, hogy végre valahára utolérte a mestert, akire felnéz. Megalkotta a saját csonka állatát, és egy maroknyi gyerek nem képes mindet megállítani. Főleg, miután megtudják, hogy mik is pontosan a teremtményei. A földről fölvette leesett szemüvegét, majd miután felvette, megigazította szőke lóboncát, ismételten összefogta, és gyűrött ingét lesimította. Nagyot lélegzett, és hatalmasat sóhajtott. Leült az asztalára, fölkapta a vörösboros poharát - már ami megmaradt belőle -, és a fiókjából kivette a régi borát, amit az első sikerére hagyott meg. Kinyitotta, majd töltött magának a törött pohárba. Kuncogott egyet, majd megkóstolta. A pohár felszakította az ajkát, de nem törődött bele. Sőt! Jobban is ízlett neki így, hogy a bor kesernyés íze keveredett a vér fémes aromájával. Tökéletes volt számára a kupleráj közepén ülni, és élvezni a sikerét, amit ugyan elpusztítottak, de csak a kezdete volt mindennek.
Végül az Igazgató titkára tipegett be, semmit se tudva, hiszen vak volt. Erős sminkjét az igazgató kente rá, a férje.
- Az Igazgató hívatja Doktor! - nyitott be, de megtorpant, mikor üvegszilánkra lépett.