3. Méter

EGY LILIOM SOK TÖVIS 

- Feltörted?! - kiáltott föl Jeff, mikor már összeszámolták az élelmet és italt, elraktároztak, és megnézték mik vannak a hajón, és mit kellene valahogyan beszerezniük. 

- És mi az, hogy a kérdezésünk nélkül akarsz ingyen műsort csinálni?! Ráadásul nem is egyet! - Simon sokkal inkább az anyagi helyzeten volt kiakadva. Ha még egy előadásról lenne szó, még nem üvöltené le nővére fejét, de két esti ingyenes, pénz nélküli cirkuszt ígért a lakosoknak, amiből nekik semmi hasznuk nem volt. És ráadásul az ételkészletük se volt a toppon, így muszáj volt valahonnan fizetőeszközt találniuk. Miracle csak elégedetten bólogatott, miközben a kezét mellkasa előtt keresztezte. Hümmögött is, hogy még jobban idegesítse őket. 

- És nem is akármiket találtam ott! - emelte fel az egyik kezét, és a mutatóujjával az ég felé mutatott, miközben lehajtotta a fejét, és becsukta a szemét. - Nem hiába mondtam, hogy ezentúl vándor cirkusszá avatom a társulatot. Hipp-hipp-hurrá! Illetve most a műsor megnyugtatásra is szolgál. Másrészt szerintem nekünk több aprónk van, mint a falunak összetéve.. - vakarta meg az állát, majd felnézett a társaságra. Petrezselyem csak bámult rá, míg Jared mosolygott. Jeffrey és Simon teljesen ki voltak akadva, bár mindketten más miatt. Mortain unottan nézegetett ki a gépből, neki oly mindegy volt, ameddig a géppel nem történt semmi baj. Baltazaar pedig legmesszebb ülve tőlük ült csöndben, és a tenyerét bámulta. Mindenki tudta, hogy az a "több apró" mind Baltazaar pénze volt. Miracle összecsapta a tenyerét, és elvigyorodott. 

- Ellenvetés? Semmi? Rendben, akkor ezentúl a Holdfölde Társulat átvált még nagyobb menekült alakulatba, és vándorcirkusszá! - lelkendezett, és a többiek felsóhajtottak. Nem volt menekvés a lány elől. Ha valamit a fejébe vett, akkor az úgy is történt. 

Így történt, hogy egy olyan világban, ahol már tiltott volt a Cirkusz, Kaszinó és sok más helység, megszületett a Holdfölde Vándorcirkusz. 

Nem volt mese, el kellett kezdeniük készülődni. Nem volt sok holmi a hajón, de mindet feltudták használni. Felállítottak pár emelvényt, amiket kötelekkel kötöttek össze. Trapézokat is elhelyeztek, illetve sok plédet, meg széket. Eközben a kisebbek a ruhákat állították, és varrogatták a fellépőknek. 

Jared kíváncsi természete nem engedte a gondolatainak, hogy a barlangon kívül bármi másra gondoljon. Ő ott járt, és farkasszemezett a szörnnyel, akitől annyira féltek a falusiak. Biztosra állíthatta, hogy nem csonka állat volt. De nem tudta eldönteni, hogy mit látott. Furcsa, de emberi szemek világítottak a hatalmas bunda alól. Sejtése azért volt, de mégse tudta értelmezni, hogy az itt élők, miért féltek tőle. Vagy nem is rá gondoltak? Miközben elrágcsált egy almát, megfigyelte a többieket, ahogyan próbálgatják a számaikat, illetve bemelegítenek. Felpillantott az égre. Már a Nap a horizont fölött fénylett narancssárgán. Ideje volt elindulni a faluba, hogy bevezessék a lakókat egy másik világba. Simon mindenkit kifestett, illetve már nem volt egy olyan ember se a társulatban, aki ne öltözött volna át. Miracle picit aggódott, nem voltak zenészeik, így saját maguknak kellett megoldani ezt az egészet, és csak remélni merte, hogy minden sikeresen fog menni. Vagy csak elfelejtik erre a rövid időre a félelmeiket, aggodalmaikat és élvezni fogják ezt a két varázslatos estét, amit megpróbálnak elhozni nekik. Összeütötte a tenyerét miközben megállt a rét közepén, felpillantott az égre, és elmosolyodott. Csillagos esténk lesz, gondolta. 

A faluban többen is - főleg a gyerekek - már izgatottak voltak. Persze mindenkiben ott volt a félelem, alig mertek ki nézni az ablakon, nem hogy kilépni az ajtón. Hát még idegeneket követni a vaksötétségben. A Nap utolsó fényeit osztotta meg aznapra a faluval, és mindenki várt valamire. A legtöbbjükön már ott volt valami cipő féle, vagy melegebb ruha. Csak a tücskök ciripelését lehetett hallani, ahogyan felváltották a kabócák nappali koncertjét. Néhány gyerek ki-ki lesett, és várt. Egyre sötétedett, az utcai lámpákat már rég nem használták. Egy kislány izgatottan, hatalmas kék szemeivel leste a főteret. Anyukája próbálta elhúzni onnan, de mindig visszarohant könnyű ruhácskájában, és vékony csizmájában. Hirtelen az egész falura vaksötétség szállt le, elment az áram mindegyik házban. A kislány összeszűkített szemmel egy pontot fixírozott a téren. Egy halvány fénypont mozgolódott összevissza. Megszorította anyja kezét, és rápislogott ámuldozva és magabiztosan.

- Itt az idő! - vigyorgott rá, anyja pedig csak visszamosolygott rá. Ketten voltak a családban, így próbált mindent megadni lányának, hogy ne legyen olyan szomorú, de közben próbált szigorú is lenni vele szemben, nehogy elkényeztesse. Bólintott. Nem akarta elrontani a lánya illúzióit. Úgy se jutnak tovább a főtér végéig, mikor megijed a kislánya, és sírva akar hazamenni az ölében, mivel fél. Ám mikor kinyitották az ajtót, még ő is eltátotta a száját. Egy kislány állt a szökőkút tetején, fodros ruhában, amin szinte az összes szín megtalálható volt apró kockákban, vagy nagyobb foltokban. Ujjatlan volt, mégis garbós. Haja lila színű volt, és néhány tincsben be volt fonva. Alig ért a válláig, a tetején pedig két gombócba volt gyömöszölve. Harisnyája fekete-fehér csíkos volt, és piros körömcipőt viselt. Körülötte zöldes-sárga fények mozogtak. Az egész teret megvilágították. A lánynak csukva volt a szeme, ami zöldre volt festve, illetve szemei alatt piros szívecskéket festettek. Egyre többen jöttek ki a házakból, és ámuldozva várták, hogy mi fog történni. Az apró szentjánosbogarak össze-vissza repkedtek, és kerülték ki a gyerekeket, felnőtteket, akik mindezt követték a szemükkel. És mikor Mortain úgy gondolta, hogy elkezdheti, felemelte a kezében tartott hegedűt, és játszani kezdett egy lassabb dalt, mire a szentjánosbogarak köré kezdtek gyűlni. Körbe-körbe repkedtek, és szinte eltüntették a fényeik áradatában. A muzsikaszóra még többen jöttek ki. Mikor befejezte a dalt, megtapsolták, és köré gyűltek. Ám Mortain nem nyitotta ki a szemét, meg se mozdult. Csupán egy gyorsabb, vidámabb számot kezdett el játszani, mire a bogarak megint irányt váltottak, és az erdő felé igyekeztek. A türelmetlen törpék izgatottan, nevetgélve rohantak rögtön utánuk, a féltő szülők pedig azok után. A tolvajbanda vezére és húga utoljára maradt. Hátrafordult a bátyó, hogy megnézze közelebbről is a hegedűst, de már nem volt ott. Testvére bevárta őt, és együtt igyekeztek a kis tömeg után. 

- Mondd csak Kapitány! Hogyan is kezdődött az egész? - kérdezte az egyik, aki egy nagy kertésznadrágot viselt, ami egyik oldala piros pöttyös volt, míg másik fele zöld-fehér csíkos. Szteppcipellőt viselt, és egy fehér trikót. Bongyor barna haja nem ért a nyakáig se, mégis nőies arca volt, némi ázsiai vonással. Fehérrel volt kihúzva sötét szeme, amit haja eltakart és zöld rúzs kent fel ajka közepére. Egy zöld színű masnis hajpántot viselt, hosszú fülbevalókkal. Mellette a Kapitány volt, hosszú, hullámos barna haja pár tincsben be volt fonva, amik kéken, lilán tűntek ki. Szemei lilával és kékkel voltak megfestve, szinte világítottak szürke szemei. Azok alatt pedig piros pöttyöket festett fel. Sárga inggallérja csipkés volt, aminek az ujjait felgyűrte a könyökéig. Nyakára vörös kendőt kötött, ami a tarkóján egy hatalmas masnival csomósodott. Nadrágtartóját becsippentette lila tűszoknyájába, és felemás combharisnyája csíkos volt. A balon hordta a színeset, míg a másikon a fekete-fehéret. Persze a szokásos fekete cipője se maradhatott ki. A kezein pedig fordítva hordott kesztyűt. A fekete-fehér csíkos a könyökéig is elért, míg a másik oldalon csak a csuklójáig, és ott több réteg csipkébe fullasztotta a kezét. Mindezeket pedig félig-meddig elrejtette egy korall-vörös pelerin kabáttal. 

- Hogyan is? - gondolkodott hangosan a Kapitány, miközben csípőjére tette kezeit, és törzsével oldalra dőlt. Elmosolyodott, ahogyan a kisgyerekek naiv hatalmas szemeivel találkozott. - Elmesélem, kedves barátom! - ugrott egyet fel az egyik kisebb asztalra, miközben Petrezselyem leült rá, és keresztbe rakta lábait. 

- Az egész ott kezdődött, mikor még gyermek voltam. Megpillantottam ugyanis akkor életem első csillagát! - pörgött párat, majd egyik kezével felmutatott. A közönség egy emberként nézett fel, pont akkor, mikor az égen megjelentek a csillagok. Hiába, hogy nem voltak olyan jól láthatóak a szereplők, a szentjánosbogarak, akiket idomított hegedűjével Mortain elég fényt adtak ahhoz, hogy őket is lássák, és a csillagokat is. Ekkor a felerősített köteleket megjelentek az ikrek. Az egyiken fekete-fehér kockás ing volt, fekete vászonnadrágban, míg a másikon piros póló volt, szakadt farmernadrággal. Miracle hiába próbálta rábeszélni Jeffreyt legalább egy valami idiótaságra, mint például egy hatalmas virágra a mellére, a fiú nem engedett. Mindketten kinyitották esernyőiket, mikor a közönség fölé értek, azokból pedig ezüst konfettik hullottak le, mintha a csillagok esnének rájuk. Többen felnevettek, köztük felnőttek is. Az ikrek beakasztották esernyőiket, és azt középen tartva hátradőltek. Páran följajdultak ijedtükben, de sokukban inkább a vérmegfagyás volt felismerhető, ahogyan megdermedtek. De az ikrek nem estek le. Kezdtek eldőlni, majd közelebb engedték az ernyőket, így azok szétakadtak, és egykezes szaltóval már ismét átsétáltak. Mindenki tapsolt, és kifújta a bennrekedt lélegzetet. Visszanéztek, de már a két lány nem volt ott. Simon lépett az asztalra, miközben tömérdek porcelán tányért egyensúlyozott a homlokán. Egyből megtapsolták, mire meghajolt, és a tányérok elkezdtek leesni. Mintha csak baleset lett volna, reflex szerűen elkapta a kezeivel, illetve egyet a cipőhegyével. Látványosan nagyot sóhajtott, mire felnevettek. Miracle egy fáról szaltózott le mellé, és a fejére támaszkodott. 

- Akkor volt aztán sok minden! Egész éjszaka csak az eget bámultam! Volt, hogy sikerült elkapnom egy hullócsillagot. Próbáltam elérni a kezeimmel, de nem értem fel odáig - vette el az egyik tányért, majd a lábán egyensúlyozóra helyezte, majd megpaskolta vállát, mire felnevettek. Ugrás közben bukfencezett, és háta mögül előkerült egy bot. A gyerekekhez sétált, és melléjük ült. Az előadás közben természetesen Mortain hegedült, és a tücskök se hagyták abba a ciripelést. Az este további részében Baltazaar mindenkihez rohant, és segített, az ikrek emelgették egymást, ugráltak a köteleken, míg Petrezselyem néha látványos táncokat, vagy bűvészmutatványokat mutatott be. Simon zsonglőrködött, Miracle pedig ezt az egészet levezényelte, és elmesélte a Holdfölde társulat alapítását. Ahogyan megfigyelte a csillagokat, és ahogy felismerte a Hold varázslatát. Majd a barátait bevezényelte a bandájába. Mire befejezték az előadást, a Hold erősen megvilágította a rétet, már lassan az ég tetejét súrolta. Mindannyian ott voltak középen. Miracle pedig csak elmosolyodott, miközben megtapsolták őket, ők pedig meghajoltak. 

- És így lettünk mi a Hold gyermekei! - fejezte be, miközben a többiek lesétáltak az asztalról. Aztán a hegedűszó elnémult, és sötétség lett. Mikor ismételten megszólalt egy lágy dallam, nem volt már ott senki, csak a közönség csupa fáradt, és izgatott gyerekkel. Az apró fények ismét mozgolódni kezdtek, a falu felé vezették az embereket. Aznap éjjel mindenki békésen aludt, és a csillagokról, a Holdról álmodott, miközben az eget szelte. 

Hullafáradtan ültek le éjnek évadján a kalandoraink, és próbáltak ébren maradni, legalábbis addig, míg ki nem beszélik magukból az elmúlt napokat. De senki se tudott megszólalni. Az ikrek, Petrezselyem, és Simon is már átöltözött, és lezuhanyzott. Miracle felnézett az asztalról, és csak ennyit tudott kinyögni sóhajtása után: 

- Majd holnap! - még be se fejezte, már mindenki felállt, és elsétált a saját szobájába. Na igen, gondolta a Kapitány, mindenki kitett a mai napért. Ő is föltápászkodott, és a szobájába érve felkapott magához egy nagy pólót, és rövid nadrágot, bugyival, majd a szembelévő fürdőszobába lépett, hogy lemossa magáról a piszkot, és izzadtságot, ami már rátapadt. Megmosta a haját, és miközben felfrissült, le is borotválta a lábát, hogy aztán élvezhesse annak simaságát. A hajából a színes festékek kimosódtak, már csak barna volt, és vizes. Ezek után már csak bedobta magát az ágyába, és mély álomba zuhant, ahogyan a többiek is tették. 

Miracle elsőként ébredt föl pár óra alvás után. Sose tudott sokat aludni, és pár óra is elég volt neki. Így felvett magára egy szakadt rövidnadrágot, és trikót, amire egyik pulcsiját magára húzta. Haját felkötötte lófarokba, majd elment arcot és fogat mosni. Aztán ahogyan kilépett a folyosóra, rögtön fölsóhajtott. Nem volt kedve össze-vissza mászni, és ugrálni, hogy kijusson a főrészre. Sima folyosókra vágyott. Végül túltett a hisztijén, és felment a gép elejére, és egy almát kivett a ládák egyikéből. Mikor beleharapott, és rágcsálni kezdte, észrevette Baltazaart, aki csak az asztal mögött ült, és a tenyerét bámulta. 

- Reggelt! - ült le mellé a lány, és az ablakon keresztül bámulta, ahogyan a hegyeken túl lassan felkúszik a Nap. A fiú annyira beletemetkezett gondolataiba, hogy a hirtelen hangra összerezzent. Felpillantott, majd vissza. 

- Jó reggelt - mormolta. Baltazaar is korán kelt, őt rémálmok kísérték, így nem tudott valami sokat, és megnyugtatót álmodni. Égett a tenyere, és próbálta nem levakarni róla a sebet, amit büntetésül kapott apjától, amiért megszégyenítette. Pontosan aki miatt ezt kapta, ott ült mellette, és frissen zabálta az almáját. A fiú még se érzett megvetést, vagy dühöt iránta. Egyszerűen már belefáradt, hogy az apja bántalmazza akármit is csinált. És ez nem más hibájából fakadt, hanem a sajátjából, hogy hagyta magát. 

- Minden oké? 

- Csak rossz álmok.. - vont vállat Baltazaar, és inkább fölállt, és közölte, hogy összeszedi a tegnapi dolgaikat, hogy ne legyenek szerteszét az erdőben. Így Miracle a megannyi kérdésével ott maradt az asztalnál. A Nap pontosan akkor sütött be az üvegen, mikor a fiú visszament a lakhelyére a cipőiért. A lány se maradt ott sokáig, ő is felvett egy tornacipőt, majd elhagyta a hajót. Rögtön az erdő sűrűjébe vetette magát, utána akart járni Jared meséjének. Viszont a barlang nem volt közel az erdőhöz, időbe telt, mire kijutott egy rétre, és onnan föl egy nagy dombra, aminek a háta mögött helyezkedett el a barlang. Biztosra vette, hogy nem erről a szörnyről beszéltek a falusiak. Az az erdőben élt, innen meg messze van. Mikor a nyirkos levegő megcsapta a bejáratnál, szellő kísért valamit. Valamit, ami kigáncsolta a lányt, és tovább is rohant. Vagy mégis erről beszéltek, gondolta magában, miközben föltápászkodott, és a fenekét simogatta, fájt neki. 

Hűvös szellő hangja zúgott végig az egész barlangon, majd érte utol saját magát, hogy kiszabadulhasson onnan. Valami volt bent, tudta a lány, de a lába a földbe gyökerezett. Élete első csonka állatával találkozott a napokban, mégse rázta meg annyira, mint most egy nyirkos barlang. Beszívta alsó ajkát, majd mély lélegzetet vett. Ha tényleg egy szörnyeteg, lehet meghal. Ha meghal, akkor meg már oly mindegy volt számára, hogy mi lesz azután. Ezekkel a gondolatokkal lépdelt befele. A félelem a csontjaiba mart, az ámulat pedig az agyát égette, ahogyan megpillantotta a foszforeszkáló ásványokat, és a jégcsapokat. Az egész barlang belseje kék színt vett fel, és annak az ötven árnyalata jelent meg mindenhol. Miracle látta a saját leheletét, amit kilehelt magából. Léptei visszhangot vertek, aztán elnémultak, ahogyan megtorpant. 

Zöld szempár nézett vissza rá, hatalmas bundája alól, ahogyan Jared is leírta. 

- Szia! - a lány nem tudva mit csináljon, sután köszönt neki, de a végét a barlang elnyomta. A szem pislantott egyet, de nem mozdult, csak figyelte látogatóját. Ő lett volna az, aki az előbb kigáncsolta volna, és mint a szél, eltűnt? De erre a fel nem tett kérdésére hamar megkapta a választ, ugyanis mögüle egy nyúl bújt elő, vörös szemekkel, kékes bundával, ami valószínűleg fehér volt. Fogáról vér csöpögött, és borzold, tépdelt bundáján is rászáradt vér volt látható. Szörnyű látványt nyújtott. Viszont lábai nem olyan tömzsik voltak, mint a házinyulaknak, hanem megnyúlt, patás lábakon állt, amikkel ugrált néha-néha. Miracle nyelt egyet, nem tudta eldönteni, hogy a saját vére volt az, vagy másé. Ha pedig másé, akkor nem volt nagy biztonságban, mint mikor a bejáratnál álldogált. Azt tudta, hogy ez az állat olyan gyors, akár a szél, és ez izgatottá is tette. A nyúl közeledett felé, mire Miracle reflex szerűen hátralépett egyet, a zöld szempár tulajdonosa pedig megmoccant. 

- Nem bánt.. - hallott egy hangot Miracle, egy fiú hangját. Rekedt volt, alig felismerhető szavakat használt, de érthető volt. Sejtette, hogy kitől jött a hang, így leguggolt, és várta, hogy a nyúl oda érjen elé. Megszimatolta a felé tartott kezet, és hagyta, hogy a lány megsimogassa a fejét. Ekkor elkezdett dorombolni, mint egy macska, és behunyta szemeit. Mira elmosolyodott, és megnyugodva leült, és hagyta, hogy az ölébe feküdjön. Így tehát mélyen a barlang belsejében, a hírhedt szörnyekkel pihent, és élvezte a kékes derengést. 

- Ti vagytok azok, akiktől félnek a lakók? - kérdezett rá óvatosan a lány, számított valami ellenkedésre, de csak szomorú szemeket kapott válaszul. A fiú helyeslően válaszolt, de még mindig csak a szemeit lehetett látni a hatalmas bundája mögül. Tovább akarta faggatni, hogy miért, hogyan történhetett ilyesmi, de nem jött ki hang a torkán. 

Petrezselyem megint az erdőt járta Jeffrey társaságában, hogy még lopkodjanak elemózsiát maguknak az útra, amit aznap éjszakára terveztek. A Kapitányuk szerint hamarosan befejezik az itteni "munkájukat", és helyrehozzák a falu saját által kreált rémuralmát maguk fölött. Ő ugyan nem értette, hogy miről van szó, de rá hagyta. Érezte, hogy igazat mond, csak éppen félig tudatlan maradt. Jeffrey nyurga volt, de mégis izmos, bár nem annyira, mint ikertestvére. Szemüvege lecsúszott az orrnyergéről, így miközben a szamócákat szedték, visszatolta a csuklójával. Kora délelőtt volt, a kabócák már zenéltek, mindenhonnan őket lehetett hallani, és valamiért ettől még melegebbnek érezték az időt. Jared elment a faluba, hogy szét nézzen, illetve valami táplálóbbal térjen vissza. 

- Mi lesz este a téma? - kérdezte Jeffrey, Petrezselyem meg hümmögött. Éppen azt akarta válaszolni, hogy nem tudja, mikor a következő pislogásnál már nem ott volt. A réten, épp mikor a Hold vakítóan ragyogott, Miracle bemutatta új társukat, és közölte, hogy elbúcsúznak. Következő pillanatban Jeffrey tenyerét látta meg. 

- Mi történt? - kérdezte tőle. 

- Új ember fog jönni a csapatba - válaszolta összeráncolt szemöldökkel. A Holdfény teljes mértékben kitakarta őket, csak Mira hangját látta, és körvonalát. Meg valami másnak mellette.