CSIPET BAZSALIKOM
Úgy tartják számon, hogyha az égbolton megpillantasz egy elhaló csillagot, kívánságod valóra fog válni. Ám ha a csillag becsapódik a földbe, katasztrófa sorozata veszi kezdetét. Régen a gyerekeket a faluban a csonka állatokkal fegyelmezték, de egy idő után hiedelemmé vált át. Miszerint a Csonka állatok akkor térnek vissza, mikor egy csillag meghal, és elpusztít egy várost.
- Meneküljünk, vagy támadjuk meg? - kérdezte Mortain teljesen nyugodtan, mire Miracle lefagyott. Az agya azt súgta, hogy meneküljenek, hiszen megfognak halni. Viszont az ösztönei teljesen az ellentétét mondatták vele. A többiek hamarabb válaszoltak, mint ő. Az ikrek azt mondták meneküljenek, de Petrezselyem is a többséggel volt, hogy támadják meg, hiszen elpusztítja a városukat.
- Kapitány! Mi a döntés? - harsant fel Baltazaar, ezzel mindenkit elnémítva a döbbenettől. Hogy pont egy olyan személy alacsonyítsa le magát, mint az ország önző, beképzelt hercege, lebénította őket. Mindenki tudta, hogy kire gondol. Miracle összeszedte a maradék energiáját, már kora reggel, mikor a Nap első sugarai kiszöktek a szörny háta mögül, és egyenesen az arcát világították meg, amin elhatározottságot lehetett látni, és semmi féle félelmet.
- Megvédjük a várost! - kiáltotta, mire mindenki egy "igenis"-sel válaszolt, és a gép felemelkedett, miközben Miracle szemeiben felcsillant a Nap reményhozó fénye. A szörny felegyenesedett, és megint sikított, amitől többen is felkiáltottak, és befogták a fülüket.
- Jobbról fog támadni! - mondta Petrezselyem, mire Mortain vette az adást, és még jobban felemelte a hajót, majd balra billentette a gépet, és miközben az állat csonka csápféléit feléjük mozdította, már ki is tértek a támadás elől.
- Emelkedjünk fölé! - adta ki az utasítást Miracle, mire Mortain teljesítette a kérését.
- És most? - fordult meg rövid időre Petrezselyem, de hiba volt, az állat fölugrott, hogy eltudja őket érni, valamilyen furcsa késztetést érezve, hogy a hajó az ellensége. Az állati ösztönök felerősödtek mindkét oldalon, Mortain elhúzta a hajót, de így is nekik csapódott, a lenti emberek mind elestek és beverték valamijüket. Jeffrey nagyot káromkodva tapogatózott a falnál, hogy ismét rátaláljon az egyensúlyára, miközben előtte az egyik gépből gőz csapott ki. Átkozva a mennyeket nézte meg, hogy minden rendben van-e ott, miközben pár sorral arrébb, több gépből is gőz csapott ki erős sípolással. Onnantól lejjebb, az utolsó szinten Baltazaar a fegyvertárban bepakolta a lőfegyvereket, hogyha végre támadni fognak, tudjanak mivel. Fenn, Petrezselyem képernyőjén a sok piros fény kezdett átváltani zöldre, ezek mellett látta, ahogyan egy százalékot mutató tábla is nő. Törte a fejét a lány, hogy mégis mi a francot jelenthet, de még a képességével se ért semmit. Kikerülték a csonka állat támadását, és próbálták elcsalni a városból, ahol sikoltozó emberek lökdösték a másikat, lépték át halott társaikat, hogy a saját életeiket tudják menteni. Páran csodálkozva, tátott szájjal figyelték, ahogyan az Ellapsz Méter felreppent némán, csak a hajukba kapott bele, de semmi hangot nem adott ki. Ahogyan lágyan, akadozás nélkül kanyargott, forgott, és hárította a támadásokat. Miracle vett pár mély levegőt, és kifújta azt, miközben tekintetét megkeményítette.
- Támadni tudunk már? - kérdezte nyugodtan, mire Petrezselyem és Baaltazar egyszerre helyeselt. - Mindenki elfoglalta már a helyét? - kérdezte újfent, mire egymás után mindenki választ adott. Mindenki a helyén volt. - Akkor Mortain, vigyél minket a bestiához, és öljük meg! - nézett a szörny szemébe, és az undora mellett furcsa bűntudatot is érzett. Mortain, a csapat második legfiatalabbja, kurjantva lökte előre a hajótestét, Miracle pedig kiengedve a karja fékét, amivel irányította a fegyvereket, erősen megszorította, és mikor a szörny szemei elé értek, sorozatot lőtt. A szörny fájdalmában felsikított, mire az egyik ház mellőle megremegett, és összeesett. Pedig hozzá se ért. Több ember füle is vérezni kezdett a városban, még Miracle is fogta a fület fájdalmában, de koncentrálnia kellett. Az emberek mindezek alatt menekültek. Volt aki még az ékszeres dobozait is szorongatta, minden értékével rohant, fel-fel lökve a többi embert, köztük olyat is, aki pedig próbált segíteni a többieknek. Az egyik férfi a hátára kapott egy nénit, a másik felsegített egy eltaposott gyereket, és az ölébe kapva futott tovább. Vegyes érzelmek kerítették hatalmába a várost, ami elől nem tudtak elmenekülni. Szomorú sorsuk már megvolt pecsételve, amit csak egy csapat kölyök tudott megváltoztatni. De mennyi az esélye, hogy legyőzzék? Egyáltalán megsebesíthessék azt a szörnyet? Ezekhez hasonló gondolatok keringtek Simon fejében, miközben nővére széke mögött térdelt, és szinte fehéredésig szorította ujjait a szék támlájába, annyira félt. A feje fájt, és szédült a sok stressz által okozott adrenalintól. Miracle viszont nem tudott az öccsére figyelni, céloznia kellett, és Mortainnak utasításokat adni, hogy merre vigye a hajót. A szörny folyamatosan üvöltözött, és próbált támadni a hajó ellen, amely folyamatosan támadott. A szörny még kifejletlen volt, lassú, és nehéz léptű, viszont a gyerekek még nem sejtették, hogy gyenge. A csonka állat üvöltött.
- Te is hallod? - állt fel akadozva Simon, ledöbbenve. Miracle nem válaszolt, céloznia kellett, és válaszolnia Jeff kérdéseire. A szörny megint felüvöltött eltorzult hangján. Simon egyre jobban kitudta venni a szavakat, és koncentrálni próbált. Egy nevet ismételgetett.
- Lisa! - üvöltött föl Simon, mikor megértette a szót. Miracle és Petrezselyem pár percre ledöbbent, és a kisfiú felé pillantottak, majd össze.
- A városban csak egy Lisa van, de ő már meghalt - folytatta az eszmecserét Petrezselyem, miközben a monitorát figyelte. A szörny támadni indult feléjük, Miracle nem tudott választ adni, pont mielőtt a szörny egyik keze elrepítette volna őket, lőtt, és a fegyver a szörny fejébe csapódott. A hajó pár méterrel arrébb tudott csak megállni, és lebegni a levegőben. A szörny felnézett az ég felé, és Simon eltátotta a száját, a szíve is megszakadt érte, ahogyan Miracle szemei is felismerés elé kerültek. A szörny, sírva üvöltözött egy nevet. Majd felrobbant a felsőteste. Az utolsó találat egy bomba féle volt, így nem is csodálkoztak. A város falait a bőre és belsőszervei színezték át teljesen, míg a megmaradt része összeesett, és hatalmas porfelhő keletkezett alatta, ami végigsöpörte az utcákat, és az embereket is fellökte. Meghalt a csonka állat.
- Mondd csak Petrezselyem.. Nem Lisa apja tűnt el az öngyilkossága előtt? - kérdezte suttogva Mira, mire Petrezselyem csak nyelt egyet. De nem ő válaszolt neki. Mortain tette meg az utolsó löketett a kétségbeesésük felé.
- De, ő volt az, de nem öngyilkos lett. Meggyilkolták - Mortain szavai erősek voltak, és céltudatosak. Főszereplő lányunk csak megdörzsölte a fejét, majd eldöntötték, hogy tovább mennek. Tudták, hogy itt már nem látják őket szívesen. Legalább három órás repülés után merték csak letenni a gépet egy erdő közepén található rétre. A rét közelében cseresznyefák virágoztak, de már elhullatták rózsaszínű virágait, már zöldben pompáztak, és hagyták a meleg és hideg légáramlatoknak, hogy belekapjanak, és néhány levelet letépve róluk, elfújják. Tölgyfák, és néhány más fajta zöld is körülölelte őket, ahogyan leszálltak a közepére, és Petrezselyem megnyomva pár gombot, láthatatlanná tette a gépet kívülről. Mortain leállította a gépjárművet, majd az egész hajtómű leállt. Mindenki szét nézett a hajón, hogy milyen károkat szenvedtek el, majd pár repedésen kívül, amiket rögtön megjavítottak, kinéztek a rétre. Miracle és Simon volt egyszer már itt. Legalábbis hallottak már a helyről, ahol a két gyerek összetalálkozott, és testvérekként kezdtek onnantól fogva viselkedni. Ugyanis mikor mindkettejük elvesztették a szüleiket, itt voltak, és az öreg itt vette a kezei közé a nevelésüket.
- És most? - kérdezte Simon, mi pedig összenéztünk.
- Először is élelmet kell szereznünk, mivel a konyha is, meg a raktár is szinte üres.. - vakarta a tarkóját kínjában a lány, miközben kinyílt a hajó ajtaja, és mindenki kisétált. - Váljunk három csoportra! Az egyik a városba megy elsősorban szétnézni, és bevásárolni a piacon, a második itt marad, és őrködik. A harmadik meg az erdőben néz szét.. - bizonytalanodott el Miracle, mert hirtelen nem érezte helyénvalónak, hogy parancsolgat, viszont mindenki egyetértett vele, még az ikerpár bosszantóbb tagja is. Így végül Simon és Mortain maradtak a hajón, Baltazaar Jareddel és Petrezselyemmel fedezte fel a környéket, így Miracle Jeffrey oldalán indult el a falu felé, bosszúsan, mivel az ikrek másik felével akart volna kalandozni. Így hát nem sokkal a szétválásuk után Miráék a falu peremére értek szinte néma csendben, mivel pontosan tudták, hogyha az egyikük megszólal, abból csak vita lesz, vagy egyszerűen verekedés. Kölyökkoruk óta ez lett a megszokás köztük, hogy vagy veszekedtek, vagy egymásnak rontottak, mégis ennek ellenére jól kijöttek. Tehát csöndben tértek ki az erdőből. és rögtön a falu földútjára tértek át. Miracle furcsállta, hogy senkinek se tűnt föl a hajójuk, vagy az erős szél, de nem tulajdonított neki nagy gondolkodási időt, hiszen a hajó elméletileg láthatatlan volt mikor leszálltak, és betudhatták egy vihar előtti csendnek ezt a szelet, amit okoztak abban a pár másodpercben. Viszont azt már furcsábbnak találta, hogy senki se volt az úton.
- Szerinted kipusztulhatott a falu? - kérdezett előre bámulva a lány, mire Jeff elgondolkodott a kérdésen, mivel ő se volt biztos magában.
- És még azt se tudjuk, hogy melyik falu ez. Nem láttunk kiírást se.. - vakarta meg a tarkóját a srác, miközben fogai közt a levegőt mélyen beszívta.
- Hát a levegőből amúgy se vettük volna észre - felelte a lány vállát vonogatva, és érdeklődve haladtak tovább. Mikor már elmentek az első néhány ház között, nem láttak senkit, és egyre inkább kényelmetlenül érezték magukat.
- Te is érzed? - tette fel halkan a kérdést Miracle, Jeffrey pedig óvatosan szét nézett, és megpillantott pár meglibbenő függönyt, de nem állt meg.
- Mit?
- A félelmet.
Már a falu közepén jártak, valószínűleg a Főtéren, aminek a közepén egy kiszáradt kút pihent, benne elhalt falevelek, és egyéb dolgok, amik nem voltak odavalók. A tér szélén pedig elhagyatott pultok álltak egymás mellet, ám az egyiken hatalmas kenyerek sorakoztak, és ontották magukból a frissensült ropogós illatot. Mögötte pedig egy öreg ember állt, és a lábát bámulta moccanás nélkül. Piros mellényt hordott fehér inge fölött, és világos barna vászonnadrágot. Ősz haját egy golfkalappal takarta el, miközben megaszódott ajkaiban a pipáját tartotta, amiből füst gomolygott. Szakálla hófehér volt, és a mellkasáig ért. A két sétáló összenéztek, majd a bódé elé sétáltak. A bácsi föl se nézett, már elkezdett beszélni.
- Utazóknak ezt a kenyeret ajánlom, pár falattól már megtelik a bendőjük! - mutatta felfele tartott tenyérrel az egyik buci felé, amin látszódott, hogy nem rég lett kivéve a kemencéből.
- Inkább azt árulja el, hogy miért ilyen kihalt a falu! - tenyerelt az asztalra Jeff, Mira pedig csak elhúzta a száját halványan, nem tetszett neki a fiú modortalansága. Ekkor bozontos szemöldökét felhúzta az öregapó, és kihalt, szinte vak szemeivel rájuk nézett.
- Itt nem jár senki. Mióta egy szörny él az erdőben, senki se maradt itt, egyedül vagyok.. - sóhajtott, majd a kezét nyújtotta a levegőbe. Jeffrey nem értette a gesztust, bele akart csapni, de Miracle megelőzte, és pár érmet adott a pacsi helyett, a bácsi pedig becsomagolta a kenyeret.
- Mégis mióta tartja ez a szörny rettegésben a falut? - mosolygott ártatlanul a lány a bácsira, ő pedig elgondolkodott.
- Talán két-három hete.. - vonta össze szemöldökét nagy erőlködésében. A két utazó megköszönte, és tovább sétáltak a házsorok között, hogy keressenek még valami érdekeset, vagy elvihetőt.
- Hazudott - fújta ki a levegőt az orrán Mira, mire Jeff csak felvonta szemöldökét, és csúfondárosan kicsücsörítette a száját. Lehajolt a lány elé, hogy csak őt láthassa a látómezejében.
- És mégis miben kislány? - a lány egy ideig nem válaszolt semmit, csak egymás szemében néztek.
- Nincs egyedül! - felelte, és ekkor, mint végszó, többen is eléjük ugrottak.
Mindegyiken valamilyenfajta kendő takarta az arcát, és kisebb késeket, botokat tartottak a kezeikben. De ezek a fosztogatók alig lehettek pár évvel fiatalabbak az utazóktól. Jeff felegyenesedett, majd felnevetett.
- Ijesztő az agyad, Mira! - röhögött föl, mire a lány csak duzzogva belerúgott a bokájába. A tolvajok nem értették miért nem látnak a szemükben félelmet, de közben ez idegesítette is őket. Öt fiú és az egyikük húgából állt a kis csapatuk. Végül a vezérük rivallt rájuk, miközben a kését markolta erősen.
- Pofa be, utazók! Adjátok át az összes értékeiteket, és akkor nem bántunk! - a fiú már sokszor mondta ezt, és legtöbbször át is adták a tulajdonaikat. Egyedül a sráctól félt, elég izmosnak tűnt, míg a lány nádszálkarcsúsága csak azt mutatta meg, hogy olyan törékeny, sírva fog majd könyörögni az életéért. De az utazók csak egymásra néztek, majd elmosolyodtak.
- Mit tudtok az itteni szörnyről? - érdeklődött csábos mosollyal a lány, miközben elrakta a frissensült kenyeret. A társa csak keresztbe tette a kezét, és nyugodtan várt, miközben végigmérte őket. Érezte a tolvajbanda vezére, hogy egy kis ér a halántékán, ahogyan felidegesítette a lány, hogy egyáltalán nem váltott ki belőle semmit.
- Azt mondtam pofa be és adjátok oda mindeneteket! - üvöltötte, mire a húga csak rápislantott, kezdett érte aggódni.
- Ha nyerek, elmondtok mindent? - vigyorgott Miracle, mire az egyikük csak fölnevetett.
- Te? Legyőznél minket? Jó vicc, de benne vagyok! Ha meg mi nyerünk, még a ruháid is a miénk! - pörgette meg a kését a kezében a fiatal srác, aki köztük a legidősebb volt. Miracle levette a táskáját, és odadobta Jeffnek, aki egyből elkapta, miközben nagyot sóhajtott.
- De csak óvatosan kapitány, még gyerekek! - gúnyolódott a saját kapitányán a srác, mire az ellenségei csak elhúzták a szájukat mérgükben. A legidősebb rontott Mirának először, mindenki úgy gondolta elég lesz ő is hozzá. Miracle felugrott, ahogyan elé ért a srác, és miközben a vállán guggolt, az ellenség nem tudta megfékezni magát, előreesett, miközben Miracle csak még jobban eltaszította magától. Rálépett arra a kezére, amiben a kés volt, így a srác felüvöltött, megragadta a másik karjával a bokáját, és mielőtt leránthatta volna, Miracle a szabad lábát felemelte a magasba, majd azzal a mozdulattal együtt belerúgott az alsó kezébe, ami fölötti kezét tovább sodorta a rúgása, így elengedte a kezét. A vezérük se nézhette tovább szerencsétlen társát, rögtön a segítségére sietett, nagyot üvöltve rohant, de a lány csuklója mentén végigsimította kiegyenesedett tenyerét, így szó szerint elsiklott mellette a vezér, a lány pedig csak pörgött egyet. Jeff felé futott tovább meglepődve az ellenség, nem bírt megállni, így Jeff segített rajta, két ujjával arrébb lökte azt a karját, amiben a fegyvert tartotta, majd másik kezével kicsit megfordította a vállát, így a srác megfordult és előreesett, ahogyan a lábában megbotlott. Eközben a többiek is egyszerre kezdtek el támadni a lányt, de Miracle egyszerűen csak félrelökte a kezeket, vagy ugrabugrált rajtuk, amikkel csak idegesítette őket, és közben meg is sebezte őket kisebb karcolásokkal, amiket esés közben szereztek. Pár perc elteltével, mikor már csak a kislány maradt ott szinte sírva, maga elé tartva a kést, meg se moccanva, Miracle felsóhajtott, eddig tartott a mulatsága.
- Mi történt itt, hogy lopnotok kell? - túrt bele a hajába, ahogyan a lány elé sétált lassan, aki csak döbbenten szorongatta a kést. A bátyja egyből fölüvöltött, hogy ne bántsa a testvérét, de Miracle csak ment, majd pontosan előtte megállt, és lassan kivette a kezéből a fegyvert, majd lágyan megsimogatta a fejét. A kislány zokogva ölelte át Miraclet, aki csak tovább simogatta vigasztalva. Hátrafordult Jeffhez, aki fölszedegette a késeket, és egy kupacban lerakta a földre. A kis utcában ismét csönd lett, ahol éppen a vesztesek ültek föl, és nagyokat sóhajoztak. Mindannyian levették az álarcnak használt kendőket, és megmutatták elfásult arcaikat. A lány is így tett, miután lenyugodott. Alig lehetett idősebb Simonnál, gondolta Miracle, miközben összeszorult a szíve. Mindegyikük piszkos volt, és horzsolásokkal teli. Miracle leguggolt a kislány elé, és alaposan megnézte magának, hogy sehol se legyen komolyabb sebe.
- Kik vagytok? - kérdezte a vezér, miközben lehetett hallani, ahogyan mérgében a fogait csikorgatta. A két utazó egymásra nézett, vajon mit kellene erre válaszolni? Menekültek? A híres hősök leszármazottai? Hümmögött párat Miracle, miközben megbillentette a fejét, és felfele nézett. Aztán eszébe jutott, és végül fölállt, két kezét a derekára akasztotta, és elvigyorgott.
- A Holdfölde társulat vagyunk, és egy remek helyet keresünk a cirkuszi sátrunk felállítására! - magyarázta, miközben a köd kezdett becsúszni a szűk utcácskába. - Szóval mi van ezzel a szörnnyel?
Már a második kosarát tömte tele gyümölcsökkel Petrezselyem, mikor már érezte, hogy kezd fáradni. A kosarában csupa málna és áfonya volt, miközben már a barackot szedte. Sikeresen egy olyan helyre tévedtek, ahol rengeteg féle gyümölcs érlelődött egyedül. Érezte ahogyan a nyál összefolyt a szájában, miközben az élénk színeket figyelte a kosarában. Mellette Baltazaar is szedte a gyümölcsöket, míg Jared jobban szét nézett, hátha talál embereket itt is eltévelyedni. Baltazaar eddig erősen gondolkodott valamin magában, de nem bírta tovább, és kifakadt.
- Miért volt ott a csonka állat? - guggolt le, és az epreket szedegette. Tulajdonképpen lehet megloptak valakit, de ez semelyiküket se izgatta. Rengeteg gyümölcs volt még körülöttük, fel se fog neki tűnni. Petrezselymet is gyötörte ez a kérdés, de nem tudott rá megfelelő választ adni.
- Nem tudom - válaszolta végül.
- Miért léteznek még olyanok?
- Nem tudom.
- Miért.. - kérdezett volna még a fiú, de Petrezselyem ekkor a vállára tette a kezét, így elhallgatott. A szája elé helyezte a mutatóujját, ezzel jelezve, hogy maradjon csöndben, majd mindketten fülelni kezdtek. Közeledő lépteket hallottak, ezért felálltak, és csak vártak. Végül Jared bukkant fel izgatottan. A közelben egy barlangot talált, aminek belsejében jégcsapok lógtak, és olvadoztak. Olyan érdekesnek találta ezt a lehetetlen dolgot, hogy kötelességének érezte, hogy felfedezze, de nem tudott beljebb lépni, hangokat hallott, ahogyan valami mozgolódott belülről. Ijesztő szöszmötölésnek fogta föl, de izgalmában még kíváncsibb lett, és pár lépésnyire beljebb jutott. A fény már nem igen szűrődött már be, de a barlang falain, és a jégcsapok csillogtak, és kékes derengést bocsátottak ki magukból, elképesztő látványt nyújtva. Ám egy árnyékot is felfedezett a falmentén. Szőrös volt, és zord. Villámló zöld szempárral nézett farkasszemet, mikor úgy döntött, hogy inkább gyorsan eliszkol onnan. Mikor nyitotta a száját, hogy társaival is megossza ezt a kalandot, kiabálásra lettek figyelmesek.
- Ki lop a birtokomon? - zörgetett egy bottal az erdejét egy öreg néni, a gyerekek meg kuncogni kezdtek. - Na megálljatok! Tolvajok! - kezdett el feléjük rohanni a néni, már amennyire engedte az öreg csontja, a fiatalok, meg nevetgélve futni kezdtek a Méterhez. Petrezselyem átugrott egy kidőlt fatörzset, míg Jared ugrálva bukfencezett is, hogy látványosabb legyen számukra a menekülés. Míg Baltazaar csak sprintelt a két kosárkával mögöttük, próbálta tartani a tempót. A néninek persze esélye se volt őket utolérni, mégis az adrenalin végig ott ütlegelte a szívüket, és testüket.
Már elköszöntek a gyerekektől, és megkérték őket egy szívességre, mikor ismét egy másik utcába fordultak. Megrázó volt a történetük, és kételkedtek benne. Tudták, hogy valami nem stimmelt a történetükben, de egyúttal nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, utána akartak járni. Érezték a rideg, és félelemmel átitatott tekinteteket magukon, de úgy tettek, mintha nem is vennék észre. Mindenki félt tőlük, és remélt. De mit?
- Miért csináltad ezt? - kérdez rá Jeff, ami eddig a lelkét nyomta. A lány csak megvonta a vállát, viszont ez a nemtörődömség idegesítette Jeff-t, de nem szólt neki, csupán megforgatta szemeit, és elkönyvelte magában, hogy ismételten a saját feje után ment, bárki véleménye nélkül. De mégis mindenki eltudta őt fogadni annak, aki lett belőle. Ezért is lett a Kapitányuk, és szinte a hősük. De mindezt Miracle nem tudta.
- És honnan szerünk sátrat, te nyomi? - kérdezte a fiú, mire a lány elgondolkodott. Erre nem gondolt. Összeráncolta szemöldökét, majd megvonta ismételten a vállát. - Hé! - ragadta meg a lány vállát, és maga felé pörgette, hogy figyeljen rá. - Vedd már egy kicsit komolyabban! - akad ki teljesen, mire Miracle csak rávigyorog. Már volt terve, csak idegesíteni akarta kicsit. Jeff sóhajtott. Nem volt már több ereje ehhez.
- És szerinted fognak jönni a gyerekeken kívül? - folytatja a vallatást, miközben visszafelé sétáltak. A Főtéren még mindig ott állt a bácsi, Mira pedig a táskáját levéve, össze-vissza elkezdett ugrálni. Jeff a fejét fogta fájdalmában, amit okozott neki lelkileg. Megalázónak érezte. - Ez a nagy terv? Felkelted az érdeklődésüket azzal, hogy hülyét csinálsz magadból? - vágta le ő is a táskáját, mikor Mira a vállára ugrott. Megfogta a jobb lábát, és hagyta, hogy Miracle a másikat az ég felé emelje. És elkezdett kiabálni.
- Hölgyeim és Uraim! Megérkezett a frissen vált vándorcirkusz, a Holdfölde Társulat! - kezdett el kurjongatni és tapsikolni, mintha csak a nézőközönséget limitálná. Egy előre szaltóval földet ért, majd felegyenesedett. A Főtér közepén álló kút széléhez sétált, és folytatta közben a kikiáltást. - Mától két napig két ingyenes előadást tartunk, amit szürkületkor elkezdünk! Hogy hol is lehet minket megtalálni? Majd mikor beköszönt a Hold fénye, mindenki látni fogja a nyomokat - vigyorgott sejtelmesen, majd egy összehajtható esernyő került elő a háta mögül, amit kinyitott, így rengeteg konfetti hullott ki belőle. Egy lábra állt, majd forgott párat, így a konfetti esőt magával rántotta. Mintha csak hóviharba került volna, majd mikor látta, hogy Jeffrey eltűnt, Földobta az esernyőt, és egy kisebb füstbombát dobott közben vele, ami fel is robbant a levegőben, így elbujtatta az esernyőt. A következő pillanatban pedig már ott se volt.
Csupán az esernyő koppanását lehetett hallani a kihalt utcán.
Nem tudta a társulat, hogy ezzel a megmozdulással valamit elindítottak, és nem is akármit.
Kudarcot vallott. Már az egész szobában lévő összes törékeny, és drága holmiját összetörte, csak hogy csillapítsa a dühét és csalódottságát, amit az első lénye okozott. "Hülye kölykök!" - gondolatai csak ilyen szavakon jártak, és tudta, hogy a feljebbvalói lefogják nyúzni a bőrét is róla, ha tudomást szereznek, hogy a kísérleti alany könnyedén elpusztult, miután a Métert beindították.
- És ráadásul még kezelni is tudták.. - morgolódott, miközben megállt a szoba közepén, és nagyokat sóhajtozott, hogy végre letudjon nyugodni. De mindhiába. A folyosón lévő dolgozók is messze elkerülték az irodáját, mindegyikük rettegett, hogy a következő áldozatot bennük látja meg indulatában. Amint kiengedték az állatot, rögtön növésbe kezdett. Az áporodott bőre ahogy érintkezett a friss levegővel, valamifajta reakciót váltott ki belőle, és növekedésbe kezdett. Viszont nem tudott nem örülni annak, hogy végre valahára utolérte a mestert, akire felnéz. Megalkotta a saját csonka állatát, és egy maroknyi gyerek nem képes mindet megállítani. Főleg, miután megtudják, hogy mik is pontosan a teremtményei. A földről fölvette leesett szemüvegét, majd miután felvette, megigazította szőke lóboncát, ismételten összefogta, és gyűrött ingét lesimította. Nagyot lélegzett, és hatalmasat sóhajtott. Leült az asztalára, fölkapta a vörösboros poharát - már ami megmaradt belőle -, és a fiókjából kivette a régi borát, amit az első sikerére hagyott meg. Kinyitotta, majd töltött magának a törött pohárba. Kuncogott egyet, majd megkóstolta. A pohár felszakította az ajkát, de nem törődött bele. Sőt! Jobban is ízlett neki így, hogy a bor kesernyés íze keveredett a vér fémes aromájával. Tökéletes volt számára a kupleráj közepén ülni, és élvezni a sikerét, amit ugyan elpusztítottak, de csak a kezdete volt mindennek.
Végül az Igazgató titkára tipegett be, semmit se tudva, hiszen vak volt. Erős sminkjét az igazgató kente rá, a férje.
- Az Igazgató hívatja Doktor! - nyitott be, de megtorpant, mikor üvegszilánkra lépett.
- Meneküljünk, vagy támadjuk meg? - kérdezte Mortain teljesen nyugodtan, mire Miracle lefagyott. Az agya azt súgta, hogy meneküljenek, hiszen megfognak halni. Viszont az ösztönei teljesen az ellentétét mondatták vele. A többiek hamarabb válaszoltak, mint ő. Az ikrek azt mondták meneküljenek, de Petrezselyem is a többséggel volt, hogy támadják meg, hiszen elpusztítja a városukat.
- Kapitány! Mi a döntés? - harsant fel Baltazaar, ezzel mindenkit elnémítva a döbbenettől. Hogy pont egy olyan személy alacsonyítsa le magát, mint az ország önző, beképzelt hercege, lebénította őket. Mindenki tudta, hogy kire gondol. Miracle összeszedte a maradék energiáját, már kora reggel, mikor a Nap első sugarai kiszöktek a szörny háta mögül, és egyenesen az arcát világították meg, amin elhatározottságot lehetett látni, és semmi féle félelmet.
- Megvédjük a várost! - kiáltotta, mire mindenki egy "igenis"-sel válaszolt, és a gép felemelkedett, miközben Miracle szemeiben felcsillant a Nap reményhozó fénye. A szörny felegyenesedett, és megint sikított, amitől többen is felkiáltottak, és befogták a fülüket.
- Jobbról fog támadni! - mondta Petrezselyem, mire Mortain vette az adást, és még jobban felemelte a hajót, majd balra billentette a gépet, és miközben az állat csonka csápféléit feléjük mozdította, már ki is tértek a támadás elől.
- Emelkedjünk fölé! - adta ki az utasítást Miracle, mire Mortain teljesítette a kérését.
- És most? - fordult meg rövid időre Petrezselyem, de hiba volt, az állat fölugrott, hogy eltudja őket érni, valamilyen furcsa késztetést érezve, hogy a hajó az ellensége. Az állati ösztönök felerősödtek mindkét oldalon, Mortain elhúzta a hajót, de így is nekik csapódott, a lenti emberek mind elestek és beverték valamijüket. Jeffrey nagyot káromkodva tapogatózott a falnál, hogy ismét rátaláljon az egyensúlyára, miközben előtte az egyik gépből gőz csapott ki. Átkozva a mennyeket nézte meg, hogy minden rendben van-e ott, miközben pár sorral arrébb, több gépből is gőz csapott ki erős sípolással. Onnantól lejjebb, az utolsó szinten Baltazaar a fegyvertárban bepakolta a lőfegyvereket, hogyha végre támadni fognak, tudjanak mivel. Fenn, Petrezselyem képernyőjén a sok piros fény kezdett átváltani zöldre, ezek mellett látta, ahogyan egy százalékot mutató tábla is nő. Törte a fejét a lány, hogy mégis mi a francot jelenthet, de még a képességével se ért semmit. Kikerülték a csonka állat támadását, és próbálták elcsalni a városból, ahol sikoltozó emberek lökdösték a másikat, lépték át halott társaikat, hogy a saját életeiket tudják menteni. Páran csodálkozva, tátott szájjal figyelték, ahogyan az Ellapsz Méter felreppent némán, csak a hajukba kapott bele, de semmi hangot nem adott ki. Ahogyan lágyan, akadozás nélkül kanyargott, forgott, és hárította a támadásokat. Miracle vett pár mély levegőt, és kifújta azt, miközben tekintetét megkeményítette.
- Támadni tudunk már? - kérdezte nyugodtan, mire Petrezselyem és Baaltazar egyszerre helyeselt. - Mindenki elfoglalta már a helyét? - kérdezte újfent, mire egymás után mindenki választ adott. Mindenki a helyén volt. - Akkor Mortain, vigyél minket a bestiához, és öljük meg! - nézett a szörny szemébe, és az undora mellett furcsa bűntudatot is érzett. Mortain, a csapat második legfiatalabbja, kurjantva lökte előre a hajótestét, Miracle pedig kiengedve a karja fékét, amivel irányította a fegyvereket, erősen megszorította, és mikor a szörny szemei elé értek, sorozatot lőtt. A szörny fájdalmában felsikított, mire az egyik ház mellőle megremegett, és összeesett. Pedig hozzá se ért. Több ember füle is vérezni kezdett a városban, még Miracle is fogta a fület fájdalmában, de koncentrálnia kellett. Az emberek mindezek alatt menekültek. Volt aki még az ékszeres dobozait is szorongatta, minden értékével rohant, fel-fel lökve a többi embert, köztük olyat is, aki pedig próbált segíteni a többieknek. Az egyik férfi a hátára kapott egy nénit, a másik felsegített egy eltaposott gyereket, és az ölébe kapva futott tovább. Vegyes érzelmek kerítették hatalmába a várost, ami elől nem tudtak elmenekülni. Szomorú sorsuk már megvolt pecsételve, amit csak egy csapat kölyök tudott megváltoztatni. De mennyi az esélye, hogy legyőzzék? Egyáltalán megsebesíthessék azt a szörnyet? Ezekhez hasonló gondolatok keringtek Simon fejében, miközben nővére széke mögött térdelt, és szinte fehéredésig szorította ujjait a szék támlájába, annyira félt. A feje fájt, és szédült a sok stressz által okozott adrenalintól. Miracle viszont nem tudott az öccsére figyelni, céloznia kellett, és Mortainnak utasításokat adni, hogy merre vigye a hajót. A szörny folyamatosan üvöltözött, és próbált támadni a hajó ellen, amely folyamatosan támadott. A szörny még kifejletlen volt, lassú, és nehéz léptű, viszont a gyerekek még nem sejtették, hogy gyenge. A csonka állat üvöltött.
- Te is hallod? - állt fel akadozva Simon, ledöbbenve. Miracle nem válaszolt, céloznia kellett, és válaszolnia Jeff kérdéseire. A szörny megint felüvöltött eltorzult hangján. Simon egyre jobban kitudta venni a szavakat, és koncentrálni próbált. Egy nevet ismételgetett.
- Lisa! - üvöltött föl Simon, mikor megértette a szót. Miracle és Petrezselyem pár percre ledöbbent, és a kisfiú felé pillantottak, majd össze.
- A városban csak egy Lisa van, de ő már meghalt - folytatta az eszmecserét Petrezselyem, miközben a monitorát figyelte. A szörny támadni indult feléjük, Miracle nem tudott választ adni, pont mielőtt a szörny egyik keze elrepítette volna őket, lőtt, és a fegyver a szörny fejébe csapódott. A hajó pár méterrel arrébb tudott csak megállni, és lebegni a levegőben. A szörny felnézett az ég felé, és Simon eltátotta a száját, a szíve is megszakadt érte, ahogyan Miracle szemei is felismerés elé kerültek. A szörny, sírva üvöltözött egy nevet. Majd felrobbant a felsőteste. Az utolsó találat egy bomba féle volt, így nem is csodálkoztak. A város falait a bőre és belsőszervei színezték át teljesen, míg a megmaradt része összeesett, és hatalmas porfelhő keletkezett alatta, ami végigsöpörte az utcákat, és az embereket is fellökte. Meghalt a csonka állat.
- Mondd csak Petrezselyem.. Nem Lisa apja tűnt el az öngyilkossága előtt? - kérdezte suttogva Mira, mire Petrezselyem csak nyelt egyet. De nem ő válaszolt neki. Mortain tette meg az utolsó löketett a kétségbeesésük felé.
- De, ő volt az, de nem öngyilkos lett. Meggyilkolták - Mortain szavai erősek voltak, és céltudatosak. Főszereplő lányunk csak megdörzsölte a fejét, majd eldöntötték, hogy tovább mennek. Tudták, hogy itt már nem látják őket szívesen. Legalább három órás repülés után merték csak letenni a gépet egy erdő közepén található rétre. A rét közelében cseresznyefák virágoztak, de már elhullatták rózsaszínű virágait, már zöldben pompáztak, és hagyták a meleg és hideg légáramlatoknak, hogy belekapjanak, és néhány levelet letépve róluk, elfújják. Tölgyfák, és néhány más fajta zöld is körülölelte őket, ahogyan leszálltak a közepére, és Petrezselyem megnyomva pár gombot, láthatatlanná tette a gépet kívülről. Mortain leállította a gépjárművet, majd az egész hajtómű leállt. Mindenki szét nézett a hajón, hogy milyen károkat szenvedtek el, majd pár repedésen kívül, amiket rögtön megjavítottak, kinéztek a rétre. Miracle és Simon volt egyszer már itt. Legalábbis hallottak már a helyről, ahol a két gyerek összetalálkozott, és testvérekként kezdtek onnantól fogva viselkedni. Ugyanis mikor mindkettejük elvesztették a szüleiket, itt voltak, és az öreg itt vette a kezei közé a nevelésüket.
- És most? - kérdezte Simon, mi pedig összenéztünk.
- Először is élelmet kell szereznünk, mivel a konyha is, meg a raktár is szinte üres.. - vakarta a tarkóját kínjában a lány, miközben kinyílt a hajó ajtaja, és mindenki kisétált. - Váljunk három csoportra! Az egyik a városba megy elsősorban szétnézni, és bevásárolni a piacon, a második itt marad, és őrködik. A harmadik meg az erdőben néz szét.. - bizonytalanodott el Miracle, mert hirtelen nem érezte helyénvalónak, hogy parancsolgat, viszont mindenki egyetértett vele, még az ikerpár bosszantóbb tagja is. Így végül Simon és Mortain maradtak a hajón, Baltazaar Jareddel és Petrezselyemmel fedezte fel a környéket, így Miracle Jeffrey oldalán indult el a falu felé, bosszúsan, mivel az ikrek másik felével akart volna kalandozni. Így hát nem sokkal a szétválásuk után Miráék a falu peremére értek szinte néma csendben, mivel pontosan tudták, hogyha az egyikük megszólal, abból csak vita lesz, vagy egyszerűen verekedés. Kölyökkoruk óta ez lett a megszokás köztük, hogy vagy veszekedtek, vagy egymásnak rontottak, mégis ennek ellenére jól kijöttek. Tehát csöndben tértek ki az erdőből. és rögtön a falu földútjára tértek át. Miracle furcsállta, hogy senkinek se tűnt föl a hajójuk, vagy az erős szél, de nem tulajdonított neki nagy gondolkodási időt, hiszen a hajó elméletileg láthatatlan volt mikor leszálltak, és betudhatták egy vihar előtti csendnek ezt a szelet, amit okoztak abban a pár másodpercben. Viszont azt már furcsábbnak találta, hogy senki se volt az úton.
- Szerinted kipusztulhatott a falu? - kérdezett előre bámulva a lány, mire Jeff elgondolkodott a kérdésen, mivel ő se volt biztos magában.
- És még azt se tudjuk, hogy melyik falu ez. Nem láttunk kiírást se.. - vakarta meg a tarkóját a srác, miközben fogai közt a levegőt mélyen beszívta.
- Hát a levegőből amúgy se vettük volna észre - felelte a lány vállát vonogatva, és érdeklődve haladtak tovább. Mikor már elmentek az első néhány ház között, nem láttak senkit, és egyre inkább kényelmetlenül érezték magukat.
- Te is érzed? - tette fel halkan a kérdést Miracle, Jeffrey pedig óvatosan szét nézett, és megpillantott pár meglibbenő függönyt, de nem állt meg.
- Mit?
- A félelmet.
Már a falu közepén jártak, valószínűleg a Főtéren, aminek a közepén egy kiszáradt kút pihent, benne elhalt falevelek, és egyéb dolgok, amik nem voltak odavalók. A tér szélén pedig elhagyatott pultok álltak egymás mellet, ám az egyiken hatalmas kenyerek sorakoztak, és ontották magukból a frissensült ropogós illatot. Mögötte pedig egy öreg ember állt, és a lábát bámulta moccanás nélkül. Piros mellényt hordott fehér inge fölött, és világos barna vászonnadrágot. Ősz haját egy golfkalappal takarta el, miközben megaszódott ajkaiban a pipáját tartotta, amiből füst gomolygott. Szakálla hófehér volt, és a mellkasáig ért. A két sétáló összenéztek, majd a bódé elé sétáltak. A bácsi föl se nézett, már elkezdett beszélni.
- Utazóknak ezt a kenyeret ajánlom, pár falattól már megtelik a bendőjük! - mutatta felfele tartott tenyérrel az egyik buci felé, amin látszódott, hogy nem rég lett kivéve a kemencéből.
- Inkább azt árulja el, hogy miért ilyen kihalt a falu! - tenyerelt az asztalra Jeff, Mira pedig csak elhúzta a száját halványan, nem tetszett neki a fiú modortalansága. Ekkor bozontos szemöldökét felhúzta az öregapó, és kihalt, szinte vak szemeivel rájuk nézett.
- Itt nem jár senki. Mióta egy szörny él az erdőben, senki se maradt itt, egyedül vagyok.. - sóhajtott, majd a kezét nyújtotta a levegőbe. Jeffrey nem értette a gesztust, bele akart csapni, de Miracle megelőzte, és pár érmet adott a pacsi helyett, a bácsi pedig becsomagolta a kenyeret.
- Mégis mióta tartja ez a szörny rettegésben a falut? - mosolygott ártatlanul a lány a bácsira, ő pedig elgondolkodott.
- Talán két-három hete.. - vonta össze szemöldökét nagy erőlködésében. A két utazó megköszönte, és tovább sétáltak a házsorok között, hogy keressenek még valami érdekeset, vagy elvihetőt.
- Hazudott - fújta ki a levegőt az orrán Mira, mire Jeff csak felvonta szemöldökét, és csúfondárosan kicsücsörítette a száját. Lehajolt a lány elé, hogy csak őt láthassa a látómezejében.
- És mégis miben kislány? - a lány egy ideig nem válaszolt semmit, csak egymás szemében néztek.
- Nincs egyedül! - felelte, és ekkor, mint végszó, többen is eléjük ugrottak.
Mindegyiken valamilyenfajta kendő takarta az arcát, és kisebb késeket, botokat tartottak a kezeikben. De ezek a fosztogatók alig lehettek pár évvel fiatalabbak az utazóktól. Jeff felegyenesedett, majd felnevetett.
- Ijesztő az agyad, Mira! - röhögött föl, mire a lány csak duzzogva belerúgott a bokájába. A tolvajok nem értették miért nem látnak a szemükben félelmet, de közben ez idegesítette is őket. Öt fiú és az egyikük húgából állt a kis csapatuk. Végül a vezérük rivallt rájuk, miközben a kését markolta erősen.
- Pofa be, utazók! Adjátok át az összes értékeiteket, és akkor nem bántunk! - a fiú már sokszor mondta ezt, és legtöbbször át is adták a tulajdonaikat. Egyedül a sráctól félt, elég izmosnak tűnt, míg a lány nádszálkarcsúsága csak azt mutatta meg, hogy olyan törékeny, sírva fog majd könyörögni az életéért. De az utazók csak egymásra néztek, majd elmosolyodtak.
- Mit tudtok az itteni szörnyről? - érdeklődött csábos mosollyal a lány, miközben elrakta a frissensült kenyeret. A társa csak keresztbe tette a kezét, és nyugodtan várt, miközben végigmérte őket. Érezte a tolvajbanda vezére, hogy egy kis ér a halántékán, ahogyan felidegesítette a lány, hogy egyáltalán nem váltott ki belőle semmit.
- Azt mondtam pofa be és adjátok oda mindeneteket! - üvöltötte, mire a húga csak rápislantott, kezdett érte aggódni.
- Ha nyerek, elmondtok mindent? - vigyorgott Miracle, mire az egyikük csak fölnevetett.
- Te? Legyőznél minket? Jó vicc, de benne vagyok! Ha meg mi nyerünk, még a ruháid is a miénk! - pörgette meg a kését a kezében a fiatal srác, aki köztük a legidősebb volt. Miracle levette a táskáját, és odadobta Jeffnek, aki egyből elkapta, miközben nagyot sóhajtott.
- De csak óvatosan kapitány, még gyerekek! - gúnyolódott a saját kapitányán a srác, mire az ellenségei csak elhúzták a szájukat mérgükben. A legidősebb rontott Mirának először, mindenki úgy gondolta elég lesz ő is hozzá. Miracle felugrott, ahogyan elé ért a srác, és miközben a vállán guggolt, az ellenség nem tudta megfékezni magát, előreesett, miközben Miracle csak még jobban eltaszította magától. Rálépett arra a kezére, amiben a kés volt, így a srác felüvöltött, megragadta a másik karjával a bokáját, és mielőtt leránthatta volna, Miracle a szabad lábát felemelte a magasba, majd azzal a mozdulattal együtt belerúgott az alsó kezébe, ami fölötti kezét tovább sodorta a rúgása, így elengedte a kezét. A vezérük se nézhette tovább szerencsétlen társát, rögtön a segítségére sietett, nagyot üvöltve rohant, de a lány csuklója mentén végigsimította kiegyenesedett tenyerét, így szó szerint elsiklott mellette a vezér, a lány pedig csak pörgött egyet. Jeff felé futott tovább meglepődve az ellenség, nem bírt megállni, így Jeff segített rajta, két ujjával arrébb lökte azt a karját, amiben a fegyvert tartotta, majd másik kezével kicsit megfordította a vállát, így a srác megfordult és előreesett, ahogyan a lábában megbotlott. Eközben a többiek is egyszerre kezdtek el támadni a lányt, de Miracle egyszerűen csak félrelökte a kezeket, vagy ugrabugrált rajtuk, amikkel csak idegesítette őket, és közben meg is sebezte őket kisebb karcolásokkal, amiket esés közben szereztek. Pár perc elteltével, mikor már csak a kislány maradt ott szinte sírva, maga elé tartva a kést, meg se moccanva, Miracle felsóhajtott, eddig tartott a mulatsága.
- Mi történt itt, hogy lopnotok kell? - túrt bele a hajába, ahogyan a lány elé sétált lassan, aki csak döbbenten szorongatta a kést. A bátyja egyből fölüvöltött, hogy ne bántsa a testvérét, de Miracle csak ment, majd pontosan előtte megállt, és lassan kivette a kezéből a fegyvert, majd lágyan megsimogatta a fejét. A kislány zokogva ölelte át Miraclet, aki csak tovább simogatta vigasztalva. Hátrafordult Jeffhez, aki fölszedegette a késeket, és egy kupacban lerakta a földre. A kis utcában ismét csönd lett, ahol éppen a vesztesek ültek föl, és nagyokat sóhajoztak. Mindannyian levették az álarcnak használt kendőket, és megmutatták elfásult arcaikat. A lány is így tett, miután lenyugodott. Alig lehetett idősebb Simonnál, gondolta Miracle, miközben összeszorult a szíve. Mindegyikük piszkos volt, és horzsolásokkal teli. Miracle leguggolt a kislány elé, és alaposan megnézte magának, hogy sehol se legyen komolyabb sebe.
- Kik vagytok? - kérdezte a vezér, miközben lehetett hallani, ahogyan mérgében a fogait csikorgatta. A két utazó egymásra nézett, vajon mit kellene erre válaszolni? Menekültek? A híres hősök leszármazottai? Hümmögött párat Miracle, miközben megbillentette a fejét, és felfele nézett. Aztán eszébe jutott, és végül fölállt, két kezét a derekára akasztotta, és elvigyorgott.
- A Holdfölde társulat vagyunk, és egy remek helyet keresünk a cirkuszi sátrunk felállítására! - magyarázta, miközben a köd kezdett becsúszni a szűk utcácskába. - Szóval mi van ezzel a szörnnyel?
Már a második kosarát tömte tele gyümölcsökkel Petrezselyem, mikor már érezte, hogy kezd fáradni. A kosarában csupa málna és áfonya volt, miközben már a barackot szedte. Sikeresen egy olyan helyre tévedtek, ahol rengeteg féle gyümölcs érlelődött egyedül. Érezte ahogyan a nyál összefolyt a szájában, miközben az élénk színeket figyelte a kosarában. Mellette Baltazaar is szedte a gyümölcsöket, míg Jared jobban szét nézett, hátha talál embereket itt is eltévelyedni. Baltazaar eddig erősen gondolkodott valamin magában, de nem bírta tovább, és kifakadt.
- Miért volt ott a csonka állat? - guggolt le, és az epreket szedegette. Tulajdonképpen lehet megloptak valakit, de ez semelyiküket se izgatta. Rengeteg gyümölcs volt még körülöttük, fel se fog neki tűnni. Petrezselymet is gyötörte ez a kérdés, de nem tudott rá megfelelő választ adni.
- Nem tudom - válaszolta végül.
- Miért léteznek még olyanok?
- Nem tudom.
- Miért.. - kérdezett volna még a fiú, de Petrezselyem ekkor a vállára tette a kezét, így elhallgatott. A szája elé helyezte a mutatóujját, ezzel jelezve, hogy maradjon csöndben, majd mindketten fülelni kezdtek. Közeledő lépteket hallottak, ezért felálltak, és csak vártak. Végül Jared bukkant fel izgatottan. A közelben egy barlangot talált, aminek belsejében jégcsapok lógtak, és olvadoztak. Olyan érdekesnek találta ezt a lehetetlen dolgot, hogy kötelességének érezte, hogy felfedezze, de nem tudott beljebb lépni, hangokat hallott, ahogyan valami mozgolódott belülről. Ijesztő szöszmötölésnek fogta föl, de izgalmában még kíváncsibb lett, és pár lépésnyire beljebb jutott. A fény már nem igen szűrődött már be, de a barlang falain, és a jégcsapok csillogtak, és kékes derengést bocsátottak ki magukból, elképesztő látványt nyújtva. Ám egy árnyékot is felfedezett a falmentén. Szőrös volt, és zord. Villámló zöld szempárral nézett farkasszemet, mikor úgy döntött, hogy inkább gyorsan eliszkol onnan. Mikor nyitotta a száját, hogy társaival is megossza ezt a kalandot, kiabálásra lettek figyelmesek.
- Ki lop a birtokomon? - zörgetett egy bottal az erdejét egy öreg néni, a gyerekek meg kuncogni kezdtek. - Na megálljatok! Tolvajok! - kezdett el feléjük rohanni a néni, már amennyire engedte az öreg csontja, a fiatalok, meg nevetgélve futni kezdtek a Méterhez. Petrezselyem átugrott egy kidőlt fatörzset, míg Jared ugrálva bukfencezett is, hogy látványosabb legyen számukra a menekülés. Míg Baltazaar csak sprintelt a két kosárkával mögöttük, próbálta tartani a tempót. A néninek persze esélye se volt őket utolérni, mégis az adrenalin végig ott ütlegelte a szívüket, és testüket.
Már elköszöntek a gyerekektől, és megkérték őket egy szívességre, mikor ismét egy másik utcába fordultak. Megrázó volt a történetük, és kételkedtek benne. Tudták, hogy valami nem stimmelt a történetükben, de egyúttal nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, utána akartak járni. Érezték a rideg, és félelemmel átitatott tekinteteket magukon, de úgy tettek, mintha nem is vennék észre. Mindenki félt tőlük, és remélt. De mit?
- Miért csináltad ezt? - kérdez rá Jeff, ami eddig a lelkét nyomta. A lány csak megvonta a vállát, viszont ez a nemtörődömség idegesítette Jeff-t, de nem szólt neki, csupán megforgatta szemeit, és elkönyvelte magában, hogy ismételten a saját feje után ment, bárki véleménye nélkül. De mégis mindenki eltudta őt fogadni annak, aki lett belőle. Ezért is lett a Kapitányuk, és szinte a hősük. De mindezt Miracle nem tudta.
- És honnan szerünk sátrat, te nyomi? - kérdezte a fiú, mire a lány elgondolkodott. Erre nem gondolt. Összeráncolta szemöldökét, majd megvonta ismételten a vállát. - Hé! - ragadta meg a lány vállát, és maga felé pörgette, hogy figyeljen rá. - Vedd már egy kicsit komolyabban! - akad ki teljesen, mire Miracle csak rávigyorog. Már volt terve, csak idegesíteni akarta kicsit. Jeff sóhajtott. Nem volt már több ereje ehhez.
- És szerinted fognak jönni a gyerekeken kívül? - folytatja a vallatást, miközben visszafelé sétáltak. A Főtéren még mindig ott állt a bácsi, Mira pedig a táskáját levéve, össze-vissza elkezdett ugrálni. Jeff a fejét fogta fájdalmában, amit okozott neki lelkileg. Megalázónak érezte. - Ez a nagy terv? Felkelted az érdeklődésüket azzal, hogy hülyét csinálsz magadból? - vágta le ő is a táskáját, mikor Mira a vállára ugrott. Megfogta a jobb lábát, és hagyta, hogy Miracle a másikat az ég felé emelje. És elkezdett kiabálni.
- Hölgyeim és Uraim! Megérkezett a frissen vált vándorcirkusz, a Holdfölde Társulat! - kezdett el kurjongatni és tapsikolni, mintha csak a nézőközönséget limitálná. Egy előre szaltóval földet ért, majd felegyenesedett. A Főtér közepén álló kút széléhez sétált, és folytatta közben a kikiáltást. - Mától két napig két ingyenes előadást tartunk, amit szürkületkor elkezdünk! Hogy hol is lehet minket megtalálni? Majd mikor beköszönt a Hold fénye, mindenki látni fogja a nyomokat - vigyorgott sejtelmesen, majd egy összehajtható esernyő került elő a háta mögül, amit kinyitott, így rengeteg konfetti hullott ki belőle. Egy lábra állt, majd forgott párat, így a konfetti esőt magával rántotta. Mintha csak hóviharba került volna, majd mikor látta, hogy Jeffrey eltűnt, Földobta az esernyőt, és egy kisebb füstbombát dobott közben vele, ami fel is robbant a levegőben, így elbujtatta az esernyőt. A következő pillanatban pedig már ott se volt.
Csupán az esernyő koppanását lehetett hallani a kihalt utcán.
Nem tudta a társulat, hogy ezzel a megmozdulással valamit elindítottak, és nem is akármit.
Kudarcot vallott. Már az egész szobában lévő összes törékeny, és drága holmiját összetörte, csak hogy csillapítsa a dühét és csalódottságát, amit az első lénye okozott. "Hülye kölykök!" - gondolatai csak ilyen szavakon jártak, és tudta, hogy a feljebbvalói lefogják nyúzni a bőrét is róla, ha tudomást szereznek, hogy a kísérleti alany könnyedén elpusztult, miután a Métert beindították.
- És ráadásul még kezelni is tudták.. - morgolódott, miközben megállt a szoba közepén, és nagyokat sóhajtozott, hogy végre letudjon nyugodni. De mindhiába. A folyosón lévő dolgozók is messze elkerülték az irodáját, mindegyikük rettegett, hogy a következő áldozatot bennük látja meg indulatában. Amint kiengedték az állatot, rögtön növésbe kezdett. Az áporodott bőre ahogy érintkezett a friss levegővel, valamifajta reakciót váltott ki belőle, és növekedésbe kezdett. Viszont nem tudott nem örülni annak, hogy végre valahára utolérte a mestert, akire felnéz. Megalkotta a saját csonka állatát, és egy maroknyi gyerek nem képes mindet megállítani. Főleg, miután megtudják, hogy mik is pontosan a teremtményei. A földről fölvette leesett szemüvegét, majd miután felvette, megigazította szőke lóboncát, ismételten összefogta, és gyűrött ingét lesimította. Nagyot lélegzett, és hatalmasat sóhajtott. Leült az asztalára, fölkapta a vörösboros poharát - már ami megmaradt belőle -, és a fiókjából kivette a régi borát, amit az első sikerére hagyott meg. Kinyitotta, majd töltött magának a törött pohárba. Kuncogott egyet, majd megkóstolta. A pohár felszakította az ajkát, de nem törődött bele. Sőt! Jobban is ízlett neki így, hogy a bor kesernyés íze keveredett a vér fémes aromájával. Tökéletes volt számára a kupleráj közepén ülni, és élvezni a sikerét, amit ugyan elpusztítottak, de csak a kezdete volt mindennek.
Végül az Igazgató titkára tipegett be, semmit se tudva, hiszen vak volt. Erős sminkjét az igazgató kente rá, a férje.
- Az Igazgató hívatja Doktor! - nyitott be, de megtorpant, mikor üvegszilánkra lépett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése