CSERESZNYEVIRÁGNYI BESZÉLGETÉS
Aznap sokáig nem került elő Miracle, de a csapat már fölkészült az előadásra, és Petrezselyem jóslatára is. De arra senki se volt fölkészülve, hogy a tolvajbanda vezére, és annak húga próbál visszajutni hozzájuk, még az előadás előtt. Épp Baltazaar és Jeffrey pakolászta a dobozokat, mikor kiszabadultak elfáradva a testvérek az erdő fogságából. Jeffrey rögtön fölismerte őket, így köszönt is nekik, miután lerakta az egyik nagyobb dobozt, és megtörölte tenyerét farmernadrágjában. A kislány egyből a bátyja mögé bújt, és hatalmas mandulaszínű szemeivel onnan vizslatta őt. A bátyja pedig természetesen hagyta. Eközben Baltazaar és Petrezselyem is odaért, és köszöntek nekik.
- Eltévedtetek? - kérdezte Jeff, miközben felvonta az egyik szemöldökét. Épphogy feltette a kérdést, a gyerekek egyszerre szólaltak meg.
- Vegyetek be minket! - néztek rájuk hatalmas szemeikkel, és ugyanígy bámultak vissza rájuk, csak éppen a ledöbbenéstől. Erre a mondatra a maradék csapattárs is odaért, és próbáltak rájönni, mégis miért akarnak hozzájuk csatlakozni.
- Bármit megcsinálunk! Cipekedek, takarítunk, mosunk, csak vigyetek magatokkal! - kérlelte tovább őket az idősebb testvér, és a csapat nagy része már rá is bólintott magukban.
- Nem - válaszolta Jeffrey, mire mindenki meglepődött, a két tolvaj pedig szomorúak és csalódottak lettek. Nem volt mit tenni, fel voltak erre készülve, de egyszerűen elakartak menni a faluból, és világot látni. De még túl fiatalok voltak, pár napig se bírták volna kint egyedül, így remélték, hogy a társulat felkarolja őket. Vagy legalábbis velük tarthattak volna egy darabig, míg a saját lábukra nem állnak. Ám Jeffrey nem fejezte be a mondatát.
- Nincs szükségünk olyanokra, akik csak menekülnének, és nem mutattak semmit se, másrészről nem akarok még egy testvér-komplexusos testvérre! - hümmögött ráncolt szemöldökkel, mire testvére tarkón vágta.
- Akkor te miért vagy itt? - röhögte ki, Jeffrey pedig hason akarta vágni, de Jared egy egyszerű legyintéssel kikerülte, és kitárta a karját a másik testvérpár felé. A többiek jót derültek az ikreken, de tanácstalanok voltak a kapitányuk nélkül. Végül Jared összecsapta a kezét, és gonoszul elvigyorgott.
- Ha Miracle a kérdezésünk nélkül hoz ide valakit, akkor mi miért ne vehetnénk be őket az ő kérdezése nélkül? - pördült meg ismételten, és várta a reakciókat. Simonnak nem tetszett az ötlet, hiszen a kapitány szava a végszó, és ők választották meg maguknak, nem saját maga, de nem szólt semmit. Ezt nem neki kellett lerendeznie, hanem az idióta nővérének. Baltazaar csak megvonta a vállát, neki amúgy se osztottak lapot, de már mindenki a csapat részének tekintette, akkor is, ha legtöbbjük konfliktusba került vele régebben. Mortain unottan felhúzta a szemöldökét, és jól megnézte magának a jövevényeket. A lány vékony, apró termetű volt, még nála is kisebb, ám aranyszőke haja majdnem a derekáig ért. Hatalmas kék szemekkel vizslatta a többieket, miközben a szél néha-néha belekapott lenge nap-sárga ruhájába. Arcuk szinte egyforma volt, ám a bátyja tele volt sebekkel, és hegekkel. Pedig jóképűnek tartotta Mortain, valahogyan mégis zavarta a seb mennyisége. Jeffrey És Petrezselyem egymásra néztek, és elvigyorodtak. Természetesen tudták, hogy még meg kell beszélniük Miraclevel ezt az egészet, de tudták, hogy úgyis felvenné őket. Így történt, hogy egy másik testvérpár került a csapatba.
A Nap még a mennybolt tetején úszott, de már nem ütötte meg a tetőpontot, mikor apró testű madarak szelték át az ég tengerét. A férfi felvette a szemüvegét, egy felhő se garázdálkodott fönt, erősen sütött a Nap, és alig bírta kinyitni a szemét is. Aranysárga fürtjeibe beletúrt, és szét nézett a városon. Már ami megmaradt belőle a Csonka állat és a Méter csapásai után. Egy nyalókát szopogatott vastag ajkai között, és hümmögött párat, miközben végig nézte, ahogyan még most is mentik az embereket a rájuk szakadt épületek alól. Nem rég érkezett a fővárosba, ám azon kívül, hogy egy szökött rab műsorát élvezte, más nem igazán keltette fel az érdeklődését. Rövid ujjú, fehér alapon vékony kék csíkos inget viselt, és bokánál felhajtott halványbarna színű farmert. A lepusztult utcákon vizslatta tengerkék szemeit, mikor megjelent az asszisztense, Ryoko. Hosszú sötét haját lófarokban hordta, és vágott mandula szemeit egy vékony vonallal emelte ki, miközben fehér trikót, és vörös vászonszoknyát viselt egyszerű topánkával, de tudta jól a férfi, hogy a táskájában tornacipő lapult, mellette pedig a nő pisztolya. Sokáig merengve nézte, ahogy kiabálva lohol felé, és halványan elmosolyodott a látványon. Ryokot zavarta a nyomozó nyugalma, nem értette, hogy miért nem csinálja a dolgát. Nem rég került hozzá, ez volt az első ügye, így még nem ismerte Tiu szokásait, vagy magát Tiut.
- Miért tűnt el az ebédről? - kezdett bele egyből a nő, mikor elé ért. Csípőre vágta kezeit, és nagyokat szuszogott, hogy lenyugtassa erősen dobogó szívét. Tiu egyik oldalról a másikra lökte nyelvével a nyalókáját, de nem válaszolt. Elnézett fölötte, hogy a füst gomolyt vizsgálja, mintha annyira lekötné.
- Szerinted a Király szó nélkül elnézi majd ezt a viselkedést?! - rivallt rá Ryoko, mire felettese elvigyorgott.
- Történetesen muszáj elviselnie egy szó nélkül a dolgaimat, mivel nem az Én királyom! - hajolt le, hogy egy szemmagasságban legyenek. Ryoko is tudta, hogy valami ilyesmit fog válaszolni, de nem hatotta meg. Éppen királyi ebéden vettek részt, ahol fel akarta kérni az uralkodó, hogy keresse meg titokban a fiát, és hozza haza, mikor Tiu fogta magát, és faképnél hagyta őket.
- De most az ő területén vagyunk Tiu! - akadt ki Ryoko felettese nem törődöttségén, miközben hírhedt volt a kegyetlenségéről a Király, és reménykedett benne a nő, hogy megússza a megtapasztalása nélkül, de már nem vett volna rá mérget, hogy így is fog történni. Tiu a neve hallatára fölegyenesedett, így a nő csak a válláig ért neki. Tudta, hogy igaza van, és ez megmosolyogtatta. Megforgatta kezeivel a nyalókáját, majd körbekémlelt.
- Mi maradt a szörnyből? - kérdezte, ahogyan tovább sétáltak a kihalt utcán.
- Lényegében csak a csontváza, de az is kezd elporladni.. - felelte Ryoko, miközben ő is fölvette kerek napszemüvegét.
- Akkor siessünk! - vigyorgott le asszisztensére, majd mindketten meggyorsították lépteiket.
- Eltévedtetek? - kérdezte Jeff, miközben felvonta az egyik szemöldökét. Épphogy feltette a kérdést, a gyerekek egyszerre szólaltak meg.
- Vegyetek be minket! - néztek rájuk hatalmas szemeikkel, és ugyanígy bámultak vissza rájuk, csak éppen a ledöbbenéstől. Erre a mondatra a maradék csapattárs is odaért, és próbáltak rájönni, mégis miért akarnak hozzájuk csatlakozni.
- Bármit megcsinálunk! Cipekedek, takarítunk, mosunk, csak vigyetek magatokkal! - kérlelte tovább őket az idősebb testvér, és a csapat nagy része már rá is bólintott magukban.
- Nem - válaszolta Jeffrey, mire mindenki meglepődött, a két tolvaj pedig szomorúak és csalódottak lettek. Nem volt mit tenni, fel voltak erre készülve, de egyszerűen elakartak menni a faluból, és világot látni. De még túl fiatalok voltak, pár napig se bírták volna kint egyedül, így remélték, hogy a társulat felkarolja őket. Vagy legalábbis velük tarthattak volna egy darabig, míg a saját lábukra nem állnak. Ám Jeffrey nem fejezte be a mondatát.
- Nincs szükségünk olyanokra, akik csak menekülnének, és nem mutattak semmit se, másrészről nem akarok még egy testvér-komplexusos testvérre! - hümmögött ráncolt szemöldökkel, mire testvére tarkón vágta.
- Akkor te miért vagy itt? - röhögte ki, Jeffrey pedig hason akarta vágni, de Jared egy egyszerű legyintéssel kikerülte, és kitárta a karját a másik testvérpár felé. A többiek jót derültek az ikreken, de tanácstalanok voltak a kapitányuk nélkül. Végül Jared összecsapta a kezét, és gonoszul elvigyorgott.
- Ha Miracle a kérdezésünk nélkül hoz ide valakit, akkor mi miért ne vehetnénk be őket az ő kérdezése nélkül? - pördült meg ismételten, és várta a reakciókat. Simonnak nem tetszett az ötlet, hiszen a kapitány szava a végszó, és ők választották meg maguknak, nem saját maga, de nem szólt semmit. Ezt nem neki kellett lerendeznie, hanem az idióta nővérének. Baltazaar csak megvonta a vállát, neki amúgy se osztottak lapot, de már mindenki a csapat részének tekintette, akkor is, ha legtöbbjük konfliktusba került vele régebben. Mortain unottan felhúzta a szemöldökét, és jól megnézte magának a jövevényeket. A lány vékony, apró termetű volt, még nála is kisebb, ám aranyszőke haja majdnem a derekáig ért. Hatalmas kék szemekkel vizslatta a többieket, miközben a szél néha-néha belekapott lenge nap-sárga ruhájába. Arcuk szinte egyforma volt, ám a bátyja tele volt sebekkel, és hegekkel. Pedig jóképűnek tartotta Mortain, valahogyan mégis zavarta a seb mennyisége. Jeffrey És Petrezselyem egymásra néztek, és elvigyorodtak. Természetesen tudták, hogy még meg kell beszélniük Miraclevel ezt az egészet, de tudták, hogy úgyis felvenné őket. Így történt, hogy egy másik testvérpár került a csapatba.
A Nap még a mennybolt tetején úszott, de már nem ütötte meg a tetőpontot, mikor apró testű madarak szelték át az ég tengerét. A férfi felvette a szemüvegét, egy felhő se garázdálkodott fönt, erősen sütött a Nap, és alig bírta kinyitni a szemét is. Aranysárga fürtjeibe beletúrt, és szét nézett a városon. Már ami megmaradt belőle a Csonka állat és a Méter csapásai után. Egy nyalókát szopogatott vastag ajkai között, és hümmögött párat, miközben végig nézte, ahogyan még most is mentik az embereket a rájuk szakadt épületek alól. Nem rég érkezett a fővárosba, ám azon kívül, hogy egy szökött rab műsorát élvezte, más nem igazán keltette fel az érdeklődését. Rövid ujjú, fehér alapon vékony kék csíkos inget viselt, és bokánál felhajtott halványbarna színű farmert. A lepusztult utcákon vizslatta tengerkék szemeit, mikor megjelent az asszisztense, Ryoko. Hosszú sötét haját lófarokban hordta, és vágott mandula szemeit egy vékony vonallal emelte ki, miközben fehér trikót, és vörös vászonszoknyát viselt egyszerű topánkával, de tudta jól a férfi, hogy a táskájában tornacipő lapult, mellette pedig a nő pisztolya. Sokáig merengve nézte, ahogy kiabálva lohol felé, és halványan elmosolyodott a látványon. Ryokot zavarta a nyomozó nyugalma, nem értette, hogy miért nem csinálja a dolgát. Nem rég került hozzá, ez volt az első ügye, így még nem ismerte Tiu szokásait, vagy magát Tiut.
- Miért tűnt el az ebédről? - kezdett bele egyből a nő, mikor elé ért. Csípőre vágta kezeit, és nagyokat szuszogott, hogy lenyugtassa erősen dobogó szívét. Tiu egyik oldalról a másikra lökte nyelvével a nyalókáját, de nem válaszolt. Elnézett fölötte, hogy a füst gomolyt vizsgálja, mintha annyira lekötné.
- Szerinted a Király szó nélkül elnézi majd ezt a viselkedést?! - rivallt rá Ryoko, mire felettese elvigyorgott.
- Történetesen muszáj elviselnie egy szó nélkül a dolgaimat, mivel nem az Én királyom! - hajolt le, hogy egy szemmagasságban legyenek. Ryoko is tudta, hogy valami ilyesmit fog válaszolni, de nem hatotta meg. Éppen királyi ebéden vettek részt, ahol fel akarta kérni az uralkodó, hogy keresse meg titokban a fiát, és hozza haza, mikor Tiu fogta magát, és faképnél hagyta őket.
- De most az ő területén vagyunk Tiu! - akadt ki Ryoko felettese nem törődöttségén, miközben hírhedt volt a kegyetlenségéről a Király, és reménykedett benne a nő, hogy megússza a megtapasztalása nélkül, de már nem vett volna rá mérget, hogy így is fog történni. Tiu a neve hallatára fölegyenesedett, így a nő csak a válláig ért neki. Tudta, hogy igaza van, és ez megmosolyogtatta. Megforgatta kezeivel a nyalókáját, majd körbekémlelt.
- Mi maradt a szörnyből? - kérdezte, ahogyan tovább sétáltak a kihalt utcán.
- Lényegében csak a csontváza, de az is kezd elporladni.. - felelte Ryoko, miközben ő is fölvette kerek napszemüvegét.
- Akkor siessünk! - vigyorgott le asszisztensére, majd mindketten meggyorsították lépteiket.
Kezdett sötétedni, miközben a falu gyermekei már izgatottan vették magukra a ruháikat, vagy csak vacsoráztak. Kissé csalódottak voltak, hogy az aznap esti előadás volt az utolsó, de közben alig tudtak megmaradni egy helyben, már várták a hegedű szólamát, ami elvezette őket oda, ahova legjobban vágytak azokban a sötét percekben, amit éreztek magukban.
Az egyik kisfiú rohant az ablak elé, és kibámult, figyelve mikor jelenik meg a lány. Az anyja is odament mögé, hogy élvezze a boldogságot gyermekével. Ám pupillái kitágultak, és fiát lenyomta az ablak alá, és ő maga is gyorsan leguggolt. Szívverése fölgyorsult, gyereke száját pedig lefogta tenyerével, hogy még véletlenül se szólaljon meg. Ám fia nem szólt egy szót sem, pontosan tudta, hogy mi történik. Hiszen pár héttel ezelőtt ugyan ez az árny bukkant föl, és mikor neki ütközött egy kisebb lányka, elevenen fölfalta. Bár a fiú így emlékezett rá, a valóságban az történt, hogy lelőtte a szegény párát, majd elröhögve magát felkapta a vállára, és elvitte az erdőbe. A szülei pedig mai napig nem tértek vissza a kereséséből. Senki se tudja kicsoda is volt a férfi, vagy micsoda, de azt tudták, hogy hetente egyszer lejön, és valaki elvisz a faluból. Azóta a nap óta pedig senki se lépett ki a házából, és senkinek se nyitottak ajtót. Így pedig nem volt ki művelje a földeket, és hiába, hogy pár hete tart csak, már sokuknak nem volt elég tápláléka készleten. Kilesett az anyuka, és ledöbbenve vette észre, hogy a tegnapi porondmester állt a férfival szemben, és mellette egy szőrös alak, a vállán pedig egy állatszerűség. Nem hallotta miről beszélgettek, de észrevette, ahogyan a férfi láthatóan gúnyosan elmosolyodik, és felemelte a pisztolyát. Senki se mozdult meg, egészen addig, míg a fegyver el nem dörrent. Ugyanis a lány ekkor lebukott, és a férfi felé rohant, míg a szőröske nyugodtan leguggolt, és lerakta az állatot, akinek hosszúkás patái voltak, és nyúlszerű teste. Tanult erről az állatról az anyuka mikor még kisiskolás volt, de soha életében nem látta, így nem is jutott eszébe a neve.
- Hol van már Miracle? - kezdett bele újfent Jeffrey, mindenki örömére, mire Jared rámosolygott, de így is megrándult a szemhéja.
- Értem én a buzgó szerelmes énedet, de ha még egyszer megkérdezed, fejen váglak! - döntötte el a fejét, mire mindenkiben megfagyott a vér. Még ikertestvére se szólalt meg utána sokáig, hiába akart, hiszen nem érzett úgy Mira iránt, mégis vérvörös arccal fordult el. Petrezselyem somolyogva figyelte őket, közben azért aggódott is, hiszen Mortain is nem rég indult el fölszedni a nézőket. A szokásos tíz perc várakozás után viszont mindenki aggódni kezdett. Így hát az ikrek vezetésével mindenki rohanni kezdett a falu felé.
- A Király küldött ide? Mit csináltál a többi kisgyerekkel? És a szülők? - kérdezte Miracle, ahogyan kiverte a férfi kezéből a fegyvert, amit a bundás társuk elrakott. A férfi nem válaszolt, sötétbarna szemei körül a bőr is piroslott, és mérgesen nézett a lányra. Ütni készült, majd lecsapott volna öklével Mira arcára, de a lány kinyújtotta karját, és félrecsúszott a férfi ökle, végig a lány karján. Miracle előnyhöz jutott, mikor az ellensége halvány időre előre esett; megfogta a vállát, és nagyot taszított rajta, így még nagyobbat kellett előre lépnie, hogy ne essen pofára. Ám amint lerakta a lábát, felemelte a hátsót, és megfordult, majd megragadta a lány egyik combját, és fölemelte, majd mikor már biztos volt az egyensúlyában, a másik kezével pedig az állát ütötte meg erőteljesen. A lány hátraesett, és a földbe be is verte a fejét. Ám nem volt sok ideje, hogy fölfogja mi történik körülötte, a férfi rátámadt. Lábai közé szorította testét, és teljes erőből ütni kezdte az arcát, vagy épp ahol érte. Miracle lábbal próbált kicsúszni alóla, vagy épp visszaütni, de vagy hárította, vagy éppen nem törődött vele. Már lassan mindenhonnan vérzett a lány, mikor az ikrek lerángatták róla, és bemostak neki, miközben Petrezselyem odarohant, és segített neki fölülni. Miracle szédült, és már nem tudta hol volt, de tudta, hogy a küzdőszellemek még fortyogott benne. Nem tetszett neki a férfi hozzáállása, és gonoszsága, azok után, hogy még csak nem is válaszolt a kérdésére. Eközben az ellenség lefogta Jeffreyt, akinek sikeresen bemosott testvére, köszönhetően annak, hogy nem tudta időben megállítani magát.
- Anyád! - szitkozódott Jeff, miközben kirántotta magát a férfi fogságából, közben gyomorszájon könyökölte. Hiába próbált az ellenfél ellenállni, mégis összegörnyedt fájdalmában.
- Egy anyánk van - válaszolt lihegve Jared, miközben rávigyorgott. Mintha tükörképek lettek volna egymásnak, mindketten az öklüket használva bevágtak az ellenségük arcába. Már kezdett bedagadni a szeme, és az orrából is ömlött a vér, de csak kiköpte az egyik kitört fogát, és rájuk vigyorgott.
- Szeretem a zsenge, zsírmentes húst, ropogósra szokott sülni! - és ezzel megint egymásnak rontottak, miközben Petrezselyem és Mortain elvonszolta Miraclet, aki sikeresen föl tudott állni. A szőrös szörnyetegük pedig remegett, és csak remegett félelmében, de nem mozdult el a helyéről, pedig alig pár centire tőle verekedtek az idióták. Végül ugyan "kettő az egy ellen" küzdelem folytatódott még pár percig, mikor sikeresen kiütötték az ikrek a kannibált, aki ájultan feküdt a Főtér közepén, miközben az égbolton már régen eltűnt a Nap, és annak fénye, majd kezdtek megjelenni fehér foltokként az apró csillagok. Az ikrek köpni-nyelni nem bírtak, annyira ki voltak purcanva. Nem volt mit tenni, Simon megvizsgálta őket, de nem volt semelyiknek se komolyabb gondja. Nem úgy, mint Mirának, akinek valószínűleg megrepedt a kulcscsontja. Baltazaar eközben szét nézett a környéken a két új tagjukkal, Petrezselyem pedig a szörnyetegükhöz ment, hogy megnézze jól van-e mentálisan.
- Megvagy? - kérdezte tőle, mire még kisebbre összehúzta magát, majd biccentett egyet válaszként. Nagyot sóhajtott beletörődően Petrezselyem, majd fölállt.
"Sokat gondolkodtam azon, miért is kezdtem bele ebbe az egészbe. Hiszen éppen leakartam vetni magam a Hősök sziklájáról, mikor belém pattant ez az apró szikra, ami beépült, és kicsírázott egy tervként. A családom elhagyott, a munkáltatom kidobott, és unatkoztam. A Halál tűnt egyedül szórakoztatónak, és izgalmasnak. Hiszen voltak teóriáim, hogy mi várhat utána, de sose tudhattam meg. Legalábbis még nem most. Így hát úgy döntöttem, hogy megfordulok, és visszasétálok a laboratóriumomba, és belekezdek abba, amit már a gyerekem születése óta tervezek. Egy olyan lényt, amelyik érzelem mentesen tekint a világba, és az ember mellett marad egész életében, hogy ne érzze magát egyedül. Ezt az egész Naplót tehát az újjászületésem dátumával kezdem. 2018. Május 30."
Aznap éjjel, mikor már a Hold az égbolt tetején táncoltatta fényeit, nem adott elő semmiféle előadást a Holdfölde Társulat. Viszont mindenki érezte, hogy a falu ismételten fellélegezhetett. Ott akkor mindenkiben tudatosult, hogy a pár tiniből, és gyerekből álló cirkuszi banda még nem volt elég erős ahhoz, hogy egy emberrel is megküzdjön, és miután ott hagyták kifeküdve a kannibált, eltűntek a Kapitányukkal együtt az erdő rengetegjébe. Később, mikor már erős szél csapta föl a környéket, pár Fővárosi rendőrtiszt jelent meg a falu földjein, érdeklődve pár szökevény felől, de senki semmilyen szökevényt nem látott. Illetve egy eltűnt személyről is érdeklődtek, aki közéjük tartozott. Ő róla se tudott senki semmit. Azok a tudatlan naiv rendőrök még csak nem is sejtették, hogy az ennyire legyengült falulakók eltemették az erdő közelében lévő barlangban, hogy bűneit megbűnhődne a Pokolba kerüljön, vagy az Abyss labirintusaiba.
Miracle már negyedik napja pihent a kabinjában, magába roskadva. Összegörnyedve bámult üreges szemmel maga elé, és önsajnálatában lubickolt. A Méterrel már messze jártak, Nappal haladtak, de éjszaka csak lebegtek a felhők között, és néha figyelték a csillagokat közösen. Petrezselyem vezetésével elszállásolták a három új tagjukat, akik próbáltak beilleszkedni. A testvérpár mindent beleadott; takarítottak, tanulták a Méter szabályait, karban tartását. A Szörnyeteg pedig Mirára várt csöndben nyulával a vállán. Éjjel aludt, nap közben pedig tanult, olvasott. Senki se tudott vele mit kezdeni, így hagyták, hadd várjon a depressziós kapitányukra. Mindenki tudta, hogy az Ikrek után ő volt közölük a legharciasabb közelharc szempontjából. Nem volt erős, annál inkább a hajlékonyságára, és remek egyensúlyérzékére szokott támaszkodni, így nagyon ritkán sikerült neki bevinni találatot. Viszont szokása maradt az első ütés sokkja alatt maradni, így onnantól, hogy egyet sikeresen betalált az ellensége, már nyerő ügye volt vele szembe. Ám Jeffrey nem bírta tovább a negatív hullámokat az ötödik nap, és berobbant a Kapitánya kabinjába, aki még mindig ugyanabba a testhelyzetben feküdt. Fel se pillantott a fiúra, tudta, hogy ő volt az, aki megzavarta. Már szépen gyógyultak a sebei, pár horzsolás, és mély lila foltok maradtak csak. Jeff lefeküdt elé, és kezére támaszkodott, miközben Mira csak összehúzta szemöldökét.
- Erőnlétre kellene dolgoznom? - kérdezte, miközben a fiú egyszerű fehér pólóját vizslatta. Jeff arrébb söpörte a haját az arcáról, és sóhajtott.
- Nemsokára le kell szállnunk, lent már kezd túl melegedni minden. Kereshetünk valamilyen tanárt, ha ennyire akarod, de pénzünk nincs rá! - felelte erre, és tovább cirógatta az arcát a lánynak, mire ő behunyta szemeit. Ilyenkor teljes mértékben egyformák voltak Jareddel, mikor valakit vigasztalni, nyugtatni kellett. Mira szíve kezdett felgyorsulni, ahogyan kezdte fölfogni, hogy a szűk alvókabinban lényegében túl közel fekszenek egymáshoz, így megköszörülte a torkát, és közölte, hogy akkor ő most lezuhanyzik, és kimászott onnan. Utána Jeff is kimászott, és nézte ringatózó testét a lánynak, majd megforgatta szemeit. Mit meg nem tesz a csapatáért, gondolta leereszkedően, mégis halvány mosoly maradt az arcán, miközben a konyhába sétált.
- Miért nem tudnak tapsolni a T-rexek? - kérdezte izgatottan Lily, miközben bátyja a krumplit reszelte, amiket közben Simon pucolt. Baltazaar csak unottan nézett a kislányra, és kérdőn fölhúzta a szemöldökét. Ez volt aznap a tizenkettedik favicce, amit eltanult Jaredtől.
- Mert már kihaltak! - emelte a magasba csupasz kezeit, majd fölnevetett saját viccén. Mira vizes hajjal ette a maradék gyümölcsöket, miközben hallgatta őt. Ő is imádta az ilyen vicceket, de túlságosan is fáradt volt. Baltazaar pedig magában szidta Jaredet, miközben a fejét fogta. Mindenhova követte a lány, így akaratlanul is ő lett az áldozata. Az ikrek lent műveltek valamit, míg Mortain követte őket aggódva.
A következő fordulattal pedig már földet is ért a túlhajszolt Méter, és mindenki kifulladva dőlt le, kapkodták a benn rekedt levegőjüket, és megkönnyebbülten mosolyodtak el. Épségben földet értek épp időben. Zöld pusztaság vette őket körbe, így nem annyira örültek annak, hogy a gépet teljes mértékben le kell állítaniuk, hisz így elbujtatni se tudják. Miracle összehúzta a szemöldökét, úgy bámulta a velük szemben magasodó hegyoldalt, aminek a tetején egy vártorony magasodott, hatalmas kapuval.
- Hol vagyunk? - kérdezte előrehajolva a műszerfalon, így pár izzadt hajtincse kiszabadult, és előreesett arcán. Petrezselyem fölemelte középső három ujját, de nem ő válaszolt. Mortain gyorsabb volt.
- Avalon földjén.. - válaszolta a hangszóró, mire a csapat idősebb tagjai nyeltek egy hatalmasat, vagy elhúzták a szájukat. Pontosan tudták, hogy mi magasodott előttük, és hogy az a kapu pontosan mit rejt magában. A Szörnyeteg volt az első aki végül fölállt, és megnyalva ajkait ránézett a kapitányra, hogy engedélyt adjon neki a távozásra. Mira nem tudta levenni a szemeit a Kapuról, ideges volt miatta, de tudta jól, hogy egy ideig itt fognak tanyázni, hogy a gépet rendbe tudják rakni. Hiába, hogy fejlett gépjármű volt, lassan már meghaladta a korát, így több pihenésre szorult.
- Először is föl kell térképezni a helyet. Másodszorra jöhet az Éter! - adta ki végül az utasítást a Kapitány, és mindenki engedelmeskedett neki, hiszen ők is így látták jónak, Mortain kivételével, aki hű szerelmeseként elsőként aggódott a Méterért.
"Forog velem a világ, ahogyan csak ülök itt, és írok. Talán túl keveset aludtam az elmúlt napokban, de kötelességemnek érzem leírni az elmúlt órák történéseit. Miután rendbe szedtem a labort és magamat, belekezdtem a vizsgálatba. Először meg kellett találnom a megfelelő vírust, vagy víruskeveréket, ami kihozhatja az emberi lényből azt a formát, amit keresek. Egy aprócska endorfin forma, amit ha kiveszünk és kicserélünk egy másfajta vírus anyagával, az előpusztítja őket, és csak egyet hagy meg. Első próbálkozásom egy házi macskával és egy keresztes vipera kereszteződésével kezdődött. Nyálkás szőrű hideg testű szörnyeteg jött létre belőle, amit Vipkának neveztem el. Második próbálkozásom egy aznap fogott Szarvas, fehér nyúl és egy kissé öreg pusztai macskával folytatódott, amit jobb is, ha le se írok mi lett belőle. Marvalként jegyeztem le, és miután rájöttem, hogy nyugodt állat, csalódottságomban elengedtem. Ezután következett a kislányom. A Vipka mérgét fecskendeztem bele, amit két héten át folyamatosan adagoltam belé. A volt feleségem pedig egész végig nem is sejtett semmit. Egy elképesztően gyönyörű lényt fogok kreálni!"
Tiu unottan nézett ki az ablakon, és figyelte a szakadó esőt. Már rég nem itt kellett volna lenniük, ezt érezte folyamatosan. Szagot kapott, és nem akarta elereszteni, ahogyan a Király se őket. Aznap egy fekete inget vett föl, hozzáillő vászonnadrággal. Már későre járt, a Nap lebukóban volt. Minden létező nyomot megtalált, és most csak ült az asztalon, lóbálta hosszú lábait, és dudorászott. A Kastélyban a vacsorához készült mindenki, ő pedig unatkozott. Az asszisztense eközben a szobájában összepakolta a holmijait, és elégedetten simította le koromfekete pólója gyűrött alját magán, amihez egy egyszerű rövid farmert húzott, és tornacipőt viselt hozzá. Már előkészült mindennel, csupán a jelzésre várt.
Az egyik kisfiú rohant az ablak elé, és kibámult, figyelve mikor jelenik meg a lány. Az anyja is odament mögé, hogy élvezze a boldogságot gyermekével. Ám pupillái kitágultak, és fiát lenyomta az ablak alá, és ő maga is gyorsan leguggolt. Szívverése fölgyorsult, gyereke száját pedig lefogta tenyerével, hogy még véletlenül se szólaljon meg. Ám fia nem szólt egy szót sem, pontosan tudta, hogy mi történik. Hiszen pár héttel ezelőtt ugyan ez az árny bukkant föl, és mikor neki ütközött egy kisebb lányka, elevenen fölfalta. Bár a fiú így emlékezett rá, a valóságban az történt, hogy lelőtte a szegény párát, majd elröhögve magát felkapta a vállára, és elvitte az erdőbe. A szülei pedig mai napig nem tértek vissza a kereséséből. Senki se tudja kicsoda is volt a férfi, vagy micsoda, de azt tudták, hogy hetente egyszer lejön, és valaki elvisz a faluból. Azóta a nap óta pedig senki se lépett ki a házából, és senkinek se nyitottak ajtót. Így pedig nem volt ki művelje a földeket, és hiába, hogy pár hete tart csak, már sokuknak nem volt elég tápláléka készleten. Kilesett az anyuka, és ledöbbenve vette észre, hogy a tegnapi porondmester állt a férfival szemben, és mellette egy szőrös alak, a vállán pedig egy állatszerűség. Nem hallotta miről beszélgettek, de észrevette, ahogyan a férfi láthatóan gúnyosan elmosolyodik, és felemelte a pisztolyát. Senki se mozdult meg, egészen addig, míg a fegyver el nem dörrent. Ugyanis a lány ekkor lebukott, és a férfi felé rohant, míg a szőröske nyugodtan leguggolt, és lerakta az állatot, akinek hosszúkás patái voltak, és nyúlszerű teste. Tanult erről az állatról az anyuka mikor még kisiskolás volt, de soha életében nem látta, így nem is jutott eszébe a neve.
- Hol van már Miracle? - kezdett bele újfent Jeffrey, mindenki örömére, mire Jared rámosolygott, de így is megrándult a szemhéja.
- Értem én a buzgó szerelmes énedet, de ha még egyszer megkérdezed, fejen váglak! - döntötte el a fejét, mire mindenkiben megfagyott a vér. Még ikertestvére se szólalt meg utána sokáig, hiába akart, hiszen nem érzett úgy Mira iránt, mégis vérvörös arccal fordult el. Petrezselyem somolyogva figyelte őket, közben azért aggódott is, hiszen Mortain is nem rég indult el fölszedni a nézőket. A szokásos tíz perc várakozás után viszont mindenki aggódni kezdett. Így hát az ikrek vezetésével mindenki rohanni kezdett a falu felé.
- A Király küldött ide? Mit csináltál a többi kisgyerekkel? És a szülők? - kérdezte Miracle, ahogyan kiverte a férfi kezéből a fegyvert, amit a bundás társuk elrakott. A férfi nem válaszolt, sötétbarna szemei körül a bőr is piroslott, és mérgesen nézett a lányra. Ütni készült, majd lecsapott volna öklével Mira arcára, de a lány kinyújtotta karját, és félrecsúszott a férfi ökle, végig a lány karján. Miracle előnyhöz jutott, mikor az ellensége halvány időre előre esett; megfogta a vállát, és nagyot taszított rajta, így még nagyobbat kellett előre lépnie, hogy ne essen pofára. Ám amint lerakta a lábát, felemelte a hátsót, és megfordult, majd megragadta a lány egyik combját, és fölemelte, majd mikor már biztos volt az egyensúlyában, a másik kezével pedig az állát ütötte meg erőteljesen. A lány hátraesett, és a földbe be is verte a fejét. Ám nem volt sok ideje, hogy fölfogja mi történik körülötte, a férfi rátámadt. Lábai közé szorította testét, és teljes erőből ütni kezdte az arcát, vagy épp ahol érte. Miracle lábbal próbált kicsúszni alóla, vagy épp visszaütni, de vagy hárította, vagy éppen nem törődött vele. Már lassan mindenhonnan vérzett a lány, mikor az ikrek lerángatták róla, és bemostak neki, miközben Petrezselyem odarohant, és segített neki fölülni. Miracle szédült, és már nem tudta hol volt, de tudta, hogy a küzdőszellemek még fortyogott benne. Nem tetszett neki a férfi hozzáállása, és gonoszsága, azok után, hogy még csak nem is válaszolt a kérdésére. Eközben az ellenség lefogta Jeffreyt, akinek sikeresen bemosott testvére, köszönhetően annak, hogy nem tudta időben megállítani magát.
- Anyád! - szitkozódott Jeff, miközben kirántotta magát a férfi fogságából, közben gyomorszájon könyökölte. Hiába próbált az ellenfél ellenállni, mégis összegörnyedt fájdalmában.
- Egy anyánk van - válaszolt lihegve Jared, miközben rávigyorgott. Mintha tükörképek lettek volna egymásnak, mindketten az öklüket használva bevágtak az ellenségük arcába. Már kezdett bedagadni a szeme, és az orrából is ömlött a vér, de csak kiköpte az egyik kitört fogát, és rájuk vigyorgott.
- Szeretem a zsenge, zsírmentes húst, ropogósra szokott sülni! - és ezzel megint egymásnak rontottak, miközben Petrezselyem és Mortain elvonszolta Miraclet, aki sikeresen föl tudott állni. A szőrös szörnyetegük pedig remegett, és csak remegett félelmében, de nem mozdult el a helyéről, pedig alig pár centire tőle verekedtek az idióták. Végül ugyan "kettő az egy ellen" küzdelem folytatódott még pár percig, mikor sikeresen kiütötték az ikrek a kannibált, aki ájultan feküdt a Főtér közepén, miközben az égbolton már régen eltűnt a Nap, és annak fénye, majd kezdtek megjelenni fehér foltokként az apró csillagok. Az ikrek köpni-nyelni nem bírtak, annyira ki voltak purcanva. Nem volt mit tenni, Simon megvizsgálta őket, de nem volt semelyiknek se komolyabb gondja. Nem úgy, mint Mirának, akinek valószínűleg megrepedt a kulcscsontja. Baltazaar eközben szét nézett a környéken a két új tagjukkal, Petrezselyem pedig a szörnyetegükhöz ment, hogy megnézze jól van-e mentálisan.
- Megvagy? - kérdezte tőle, mire még kisebbre összehúzta magát, majd biccentett egyet válaszként. Nagyot sóhajtott beletörődően Petrezselyem, majd fölállt.
"Sokat gondolkodtam azon, miért is kezdtem bele ebbe az egészbe. Hiszen éppen leakartam vetni magam a Hősök sziklájáról, mikor belém pattant ez az apró szikra, ami beépült, és kicsírázott egy tervként. A családom elhagyott, a munkáltatom kidobott, és unatkoztam. A Halál tűnt egyedül szórakoztatónak, és izgalmasnak. Hiszen voltak teóriáim, hogy mi várhat utána, de sose tudhattam meg. Legalábbis még nem most. Így hát úgy döntöttem, hogy megfordulok, és visszasétálok a laboratóriumomba, és belekezdek abba, amit már a gyerekem születése óta tervezek. Egy olyan lényt, amelyik érzelem mentesen tekint a világba, és az ember mellett marad egész életében, hogy ne érzze magát egyedül. Ezt az egész Naplót tehát az újjászületésem dátumával kezdem. 2018. Május 30."
Aznap éjjel, mikor már a Hold az égbolt tetején táncoltatta fényeit, nem adott elő semmiféle előadást a Holdfölde Társulat. Viszont mindenki érezte, hogy a falu ismételten fellélegezhetett. Ott akkor mindenkiben tudatosult, hogy a pár tiniből, és gyerekből álló cirkuszi banda még nem volt elég erős ahhoz, hogy egy emberrel is megküzdjön, és miután ott hagyták kifeküdve a kannibált, eltűntek a Kapitányukkal együtt az erdő rengetegjébe. Később, mikor már erős szél csapta föl a környéket, pár Fővárosi rendőrtiszt jelent meg a falu földjein, érdeklődve pár szökevény felől, de senki semmilyen szökevényt nem látott. Illetve egy eltűnt személyről is érdeklődtek, aki közéjük tartozott. Ő róla se tudott senki semmit. Azok a tudatlan naiv rendőrök még csak nem is sejtették, hogy az ennyire legyengült falulakók eltemették az erdő közelében lévő barlangban, hogy bűneit megbűnhődne a Pokolba kerüljön, vagy az Abyss labirintusaiba.
Miracle már negyedik napja pihent a kabinjában, magába roskadva. Összegörnyedve bámult üreges szemmel maga elé, és önsajnálatában lubickolt. A Méterrel már messze jártak, Nappal haladtak, de éjszaka csak lebegtek a felhők között, és néha figyelték a csillagokat közösen. Petrezselyem vezetésével elszállásolták a három új tagjukat, akik próbáltak beilleszkedni. A testvérpár mindent beleadott; takarítottak, tanulták a Méter szabályait, karban tartását. A Szörnyeteg pedig Mirára várt csöndben nyulával a vállán. Éjjel aludt, nap közben pedig tanult, olvasott. Senki se tudott vele mit kezdeni, így hagyták, hadd várjon a depressziós kapitányukra. Mindenki tudta, hogy az Ikrek után ő volt közölük a legharciasabb közelharc szempontjából. Nem volt erős, annál inkább a hajlékonyságára, és remek egyensúlyérzékére szokott támaszkodni, így nagyon ritkán sikerült neki bevinni találatot. Viszont szokása maradt az első ütés sokkja alatt maradni, így onnantól, hogy egyet sikeresen betalált az ellensége, már nyerő ügye volt vele szembe. Ám Jeffrey nem bírta tovább a negatív hullámokat az ötödik nap, és berobbant a Kapitánya kabinjába, aki még mindig ugyanabba a testhelyzetben feküdt. Fel se pillantott a fiúra, tudta, hogy ő volt az, aki megzavarta. Már szépen gyógyultak a sebei, pár horzsolás, és mély lila foltok maradtak csak. Jeff lefeküdt elé, és kezére támaszkodott, miközben Mira csak összehúzta szemöldökét.
- Erőnlétre kellene dolgoznom? - kérdezte, miközben a fiú egyszerű fehér pólóját vizslatta. Jeff arrébb söpörte a haját az arcáról, és sóhajtott.
- Nemsokára le kell szállnunk, lent már kezd túl melegedni minden. Kereshetünk valamilyen tanárt, ha ennyire akarod, de pénzünk nincs rá! - felelte erre, és tovább cirógatta az arcát a lánynak, mire ő behunyta szemeit. Ilyenkor teljes mértékben egyformák voltak Jareddel, mikor valakit vigasztalni, nyugtatni kellett. Mira szíve kezdett felgyorsulni, ahogyan kezdte fölfogni, hogy a szűk alvókabinban lényegében túl közel fekszenek egymáshoz, így megköszörülte a torkát, és közölte, hogy akkor ő most lezuhanyzik, és kimászott onnan. Utána Jeff is kimászott, és nézte ringatózó testét a lánynak, majd megforgatta szemeit. Mit meg nem tesz a csapatáért, gondolta leereszkedően, mégis halvány mosoly maradt az arcán, miközben a konyhába sétált.
- Miért nem tudnak tapsolni a T-rexek? - kérdezte izgatottan Lily, miközben bátyja a krumplit reszelte, amiket közben Simon pucolt. Baltazaar csak unottan nézett a kislányra, és kérdőn fölhúzta a szemöldökét. Ez volt aznap a tizenkettedik favicce, amit eltanult Jaredtől.
- Mert már kihaltak! - emelte a magasba csupasz kezeit, majd fölnevetett saját viccén. Mira vizes hajjal ette a maradék gyümölcsöket, miközben hallgatta őt. Ő is imádta az ilyen vicceket, de túlságosan is fáradt volt. Baltazaar pedig magában szidta Jaredet, miközben a fejét fogta. Mindenhova követte a lány, így akaratlanul is ő lett az áldozata. Az ikrek lent műveltek valamit, míg Mortain követte őket aggódva.
A következő fordulattal pedig már földet is ért a túlhajszolt Méter, és mindenki kifulladva dőlt le, kapkodták a benn rekedt levegőjüket, és megkönnyebbülten mosolyodtak el. Épségben földet értek épp időben. Zöld pusztaság vette őket körbe, így nem annyira örültek annak, hogy a gépet teljes mértékben le kell állítaniuk, hisz így elbujtatni se tudják. Miracle összehúzta a szemöldökét, úgy bámulta a velük szemben magasodó hegyoldalt, aminek a tetején egy vártorony magasodott, hatalmas kapuval.
- Hol vagyunk? - kérdezte előrehajolva a műszerfalon, így pár izzadt hajtincse kiszabadult, és előreesett arcán. Petrezselyem fölemelte középső három ujját, de nem ő válaszolt. Mortain gyorsabb volt.
- Avalon földjén.. - válaszolta a hangszóró, mire a csapat idősebb tagjai nyeltek egy hatalmasat, vagy elhúzták a szájukat. Pontosan tudták, hogy mi magasodott előttük, és hogy az a kapu pontosan mit rejt magában. A Szörnyeteg volt az első aki végül fölállt, és megnyalva ajkait ránézett a kapitányra, hogy engedélyt adjon neki a távozásra. Mira nem tudta levenni a szemeit a Kapuról, ideges volt miatta, de tudta jól, hogy egy ideig itt fognak tanyázni, hogy a gépet rendbe tudják rakni. Hiába, hogy fejlett gépjármű volt, lassan már meghaladta a korát, így több pihenésre szorult.
- Először is föl kell térképezni a helyet. Másodszorra jöhet az Éter! - adta ki végül az utasítást a Kapitány, és mindenki engedelmeskedett neki, hiszen ők is így látták jónak, Mortain kivételével, aki hű szerelmeseként elsőként aggódott a Méterért.
"Forog velem a világ, ahogyan csak ülök itt, és írok. Talán túl keveset aludtam az elmúlt napokban, de kötelességemnek érzem leírni az elmúlt órák történéseit. Miután rendbe szedtem a labort és magamat, belekezdtem a vizsgálatba. Először meg kellett találnom a megfelelő vírust, vagy víruskeveréket, ami kihozhatja az emberi lényből azt a formát, amit keresek. Egy aprócska endorfin forma, amit ha kiveszünk és kicserélünk egy másfajta vírus anyagával, az előpusztítja őket, és csak egyet hagy meg. Első próbálkozásom egy házi macskával és egy keresztes vipera kereszteződésével kezdődött. Nyálkás szőrű hideg testű szörnyeteg jött létre belőle, amit Vipkának neveztem el. Második próbálkozásom egy aznap fogott Szarvas, fehér nyúl és egy kissé öreg pusztai macskával folytatódott, amit jobb is, ha le se írok mi lett belőle. Marvalként jegyeztem le, és miután rájöttem, hogy nyugodt állat, csalódottságomban elengedtem. Ezután következett a kislányom. A Vipka mérgét fecskendeztem bele, amit két héten át folyamatosan adagoltam belé. A volt feleségem pedig egész végig nem is sejtett semmit. Egy elképesztően gyönyörű lényt fogok kreálni!"
Tiu unottan nézett ki az ablakon, és figyelte a szakadó esőt. Már rég nem itt kellett volna lenniük, ezt érezte folyamatosan. Szagot kapott, és nem akarta elereszteni, ahogyan a Király se őket. Aznap egy fekete inget vett föl, hozzáillő vászonnadrággal. Már későre járt, a Nap lebukóban volt. Minden létező nyomot megtalált, és most csak ült az asztalon, lóbálta hosszú lábait, és dudorászott. A Kastélyban a vacsorához készült mindenki, ő pedig unatkozott. Az asszisztense eközben a szobájában összepakolta a holmijait, és elégedetten simította le koromfekete pólója gyűrött alját magán, amihez egy egyszerű rövid farmert húzott, és tornacipőt viselt hozzá. Már előkészült mindennel, csupán a jelzésre várt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése